Letiltottam a főnökömet, mert állandóan hívogatott

Felszolgálóként dolgoztam egy családias étteremben, ahol viszonylag jól kijöttünk a kollégáimmal és a főnökömmel is. Csak néhány kisebb konfliktusunk volt az alatt a nagyjából két év alatt, amit ott töltöttem, de ez szerintem teljesen normális, főleg ebben a szakmában.

Az első évben nem igazán vettem ki hosszabb szabadságokat, inkább többfelé osztottam el a keretemet, így a vezetőség megszokta, hogy rám mindig lehet számítani. Sajnos ez lett „a vesztem."

Évekig gyűjtögettünk a párommal egy egzotikus nyaralásra, és mikor a pénz végre összejött, már kértem is ki magam egy hétre, hogy mihamarabb lefoglalhassuk a jegyeket és a szállást. Az üzletvezető rábólíntott, illetve beírta a távolléttervezőbe a kérdéses hetet. A bajok akkor kezdődtek, mikor az indulás előtti napon, a munkaidőm végén közölte, hogy bent kellene maradnom a következő műszakra is, mert az utánam beosztott kolléga lebetegedett.

Mondtam, hogy esélytelen, hiszen muszáj összepakolnom az útra, addig semmi időm nem volt azzal is foglalkozni. A kisfőnök – nevezzük Tamásnak – persze begurult és olyasmiket vágott a fejemhez, hogy ez nem így működik, ez a csapatmunka része és ha kihátrálok, mindannyiukkal kib*szok – így, szó szerint.

Azt feleltem, hogy ő sem gondolhatja komolyan, hogy egy lefoglalt, kifizetett utazás rovására én fogom elvinni a hátamon mindenki problémáját, de a helyzet akkor már menthetetlen volt. Közölte, hogy lusta vagyok, nem tudom beosztani az időmet, „Ne mondd már, hogy egy hónapokkal ezelőtt lefoglalt utazásra mostanáig nem tudtál bepakolni!" és hasonlók.

Úgy beszélt velem, mint egy taknyos kölyökkel, míg végül közöltem vele, hogy ne haragudjon, előre szóltam és nekem mennem kell.

A nyaralás nagyon jól sikerült, de néha nyilván eszembe jutott, mit fogok kapni, amikor visszatérek dolgozni. Ahogy sejtettem, Tamás ellenségesen fogadott és közölte, hogy bepanaszolt a tulajdonosnál, aki egyébként szintén a szabadságát töltötte. Mikor ő visszajött, nagy meglepetésemre nekem adott igazat, viszont abban Tamással értett egyet, hogy nem az utolsó pillanatra kellett volna hagynom a pakolást (Mi közük van hozzá?!), illetve amiatt is leszúrt, hogy blokkoltam Tamás számát a telefonomban.

Végül sikerült nagyjából megbeszélni a történteket és szankciók nélkül dolgozhattam tovább, de attól kezdve végig éreztem, hogy a kisfőnök pikkel rám. Apró-cseprő hibák miatt piszkált, holott a kollégáimnak sokkal nagyobb ballépéseket elnézett, sokszor lekezelően beszélt velem, én pedig egyre kevésbé bírtam őt elviselni emiatt.

Végül beadtam a felmondásomat, mert nemcsak nekem lett elegem, a környezetemben is sokan mondogatták, hogy látszik rajtam a stressz és a lelki nyomás. A nagyfőnök persze csodálkozott, sajnálta, hogy távozom, illetve közölte, hogy „Pedig annyira szerettünk veled dolgozni!". Hát – gondoltam magamban – ezt elég érdekesen mutattátok ki...

Nyitókép: Shutterstock