Bocsánatot kérek a nőktől, akiknek csak raboltam az idejét!

Hajtott a vágy, hogy új kapcsolatot találjak, hiszen jobb kettesben, mint egyedül. Úgy éreztem, jobb lenne, ha valakivel megoszthatnám az életem. Ez eddig jól is hangzik - de amikor egyik kapcsolatom a másik után futott zsákutcába, ráadásul ugyanazzal az indokkal, akkor aztán komoly önvizsgálatot tartottam.

Rájöttem, hogy csak egy baj volt a hölgyekkel: az, hogy nem szerettem meg őket. Akkor természetesen nem tudtam, nem is éreztem, hogy valamit rosszul csinálok. Nem tettem mást, csak mentem, amerre az ösztöneim és a vérem hajtottak. Utólag már tudom, hogy túl hamar, túl korán kezdtem bele az ismerkedésbe. Egy válás - de még egy annál "egyszerűbb" szakítás is - megviseli az embert, és ennek a traumának a kiheveréséhez bizony sok időre lehet szükség.

A falakat, amikkel találkoztak, a félelmeim tégláiból építettem. Egy tíz éves házasság kudarca elég volt ahhoz, hogy bizonyos ideig ne tudjak újra szeretni. Ha ezt időben felismertem volna magamban, akkor biztosan jóval később állok neki társat keresni. Ha kivártam volna a gyógyulási folyamatot, akkor megkíméltem volna az életembe belépő nőket attól, hogy egy sérült pasi miatt időt veszítsenek.

Nem voltak rossz szándékaim, egyiket sem akartam kihasználni vagy megbántani. Bennük nem volt hiba, mindegyik nyíltan közelített. Én voltam az, aki hibát hibára halmoztam azzal, hogy már akkor párkapcsolatot kerestem, amikor még a múltban éltem. Folyton a régi sebeimet nyalogattam, és féltem... Nem egy, hanem több dologtól is: csalódástól, elhagyástól, szakítástól, mellőzéstől, újrakezdéstől, a saját érzéseimtől.

Ilyen hozzáállással nem csoda, hogy évekig nem találtam olyan társat, akivel egyről a kettőre jutottunk volna. Aztán amikor rájöttem, hogy én hátráltatom az előbbre jutást, akkor megtanultam lezárni és elengedni a múltamat.

Azóta nem vagyok sem akadálya, sem elrontója a magam és más boldogságának. Megengedtem magamnak, hogy merjek szeretni. Lebontottam a falaimat, mert rájöttem, hogy a valódi élet azokon kívül zajlik. Már nem betolakodónak tartom azt, aki közeledni akar, hanem értékelem, hogy részese szeretne lenni annak a boldog és kerek világnak, amiben élek.

Nem félek szeretni, nem félek boldog lenni. Már nem!

Nyitókép: Shutterstock