Mennyi megalázást vagy hajlandó eltűrni a szeretet nevében?

A legtöbb nőnek van egy közös vonása: már messziről ordít, ha a pasink szarul bánik velünk, mégse vesszük észre, vagy leginkább nem akarjuk észrevenni. Becsukod a szemed, mentegeted őt magad és mások előtt, reménykedsz abban, hogy megváltozik és egyszer majd úgy bánik veled, ahogy te szeretnéd.

Ez persze általában nem szokott bejönni, és ekkor történik az, hogy amikor szakít veled és zokogva meséled a barátnőidnek, hogy mekkora szemét, akkor általában hozzáteszed, hogy "már az elején voltak intő jelek, hogy ez nem fog működni, de nem akartam őket észrevenni."Igen, nekünk nőknek nagyon jól működnek a megérzéseink, csak egy baj van velünk, hogy nem akarjuk meghallani azt az apró hangot a fejünkben, és hónapig-évekig áltatjuk magunkat azzal, hogy nem baj, hogy a csávó ilyen vagy olyan, jó lesz ez.

Természetesen ez alól én sem vagyok kivétel, utólag sokszor fogtam a fejem, hogy lehettem ekkora hülye. Az egyik tökéletes példa erre Attila, akiért nagyon odavoltam. Na, nem azért, mert hatalmasakat beszélgettünk, és rózsacsokorral fogadott az első randin, nem ennél sokkal prózaibb oka volt, nagyon tetszett nekem. Mondhatjuk, hogy igazi rosszfiú volt, aki ha már "úgy" nézett rám, ledobtam a bugyimat.

Én persze kapcsolatot szerettem volna, ő viszont csak hülyített. A második randinkat lemondta, mert inkább edzőterembe ment a haverokkal, de a legdurvább talán az volt, amikor egyik este rosszul lettem és "viccesen" azt mondta, hogy küldjem le a kutyát egy kis pálinkáért.

Forrás: Shutterstock

Éreztem én, hogy ez nincs rendben, tudtam, hogy egy tahó, de mégis kellett még pár hét, hogy el tudjam küldeni a fenébe. Őszintén szólva akkor is inkább az eszemre, nem a szívemre hallgattam, mert hát olyan helyes pasi volt.

Volt aztán egy másik férfi az életemben, akiért halálosan odavoltam. Ádám épp túl volt egy fájdalmas szakításon és velem vigasztalódott. Őszinte volt, elmondta, hogy nem kész még egy új kapcsolatra. Ezt nyilván meghallottam és tiszteletben is tartottam, de amolyan női módon azért reménykedtem abban, hogy ez hamarosan másképp lesz. Két hónap telt el, rendszeresen találkoztunk, szeretkeztünk, amikor is beültünk egy étterembe és ő nagy lelkesedéssel mesélte, hogy találkozott egy haverjával, aki "SZINTÉN SZINGLI", és ezt meg azt csinálták együtt. Ott és akkor én lefagytam, hogy mi az, hogy szintén szingli??? Két hónap rendszeres találkozás és szex után ő még mindig egyedülállónak érzi magát??? Amikor erre rákérdeztem, nem tudott mit felelni, de utólag sem helyesbített. Akkor jöttem rá, hogy csak használt engem és mekkora hülye voltam, hogy mindezt az én beleegyezésemmel tette.

Mondhatjuk, hogy mindkét esetben - rajtam kívül - mindenki látta, mi zajlik. A legjobb barátnőm egyszer mélyen a szemembe nézett és megkérdezte: "De hát miért csinálod? Miért vagy vele". Én pedig rávágtam, hogy mert dolgunk van egymással és szeretem. Na de mennyi bántást és megalázást vagyunk hajlandóak eltűrni a szeretet és a szerelem nevében? Miért csukjuk be a szemünket, amikor egyértelmű, hogy a másik nem szeret és csak használ bennünket?Több válasz is van erre. Az egyik, hogy félünk. Félünk, hogy kiderül, hogy ő sem szeret, neki sem vagyok elég jó, ebből sem lesz semmi. Félünk, hogy újra egyedül maradunk és egyedül lenni nehéz. Nem akarunk kudarcot vallani, inkább belerakunk még többet, hátha rájön, hátha megváltozik. De olyan verzió is van, hogy észre sem vesszük, ez nincs rendben, mert megmagyarázzuk magunknak, hogy ezt nem úgy értette, nem úgy gondolta, igazából nem akart bántani, stb. Erre pedig néha éveink mennek el.

Én ma már úgy működöm, hogy ki vagyok élezve az intő jelekre. Nem azért, mert mindenkiben a hibát keresem, hanem azért, mert tudnom kell, a másik hogy áll hozzám és fog-e ez működni a jövőben. S bármennyire is fáj, ha azt látom, hogy az érzéseim nem kölcsönösek és csak használnak, akkor azonnal továbbállok.

Nyitókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetnek