Te mit változtatnál az életeden, ha visszautazhatnál a múltba?

Sokszor mond az ember olyasmit, hogy „bárcsak ne vesztegettem volna el erre a pasira ennyi időt", „bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül" vagy „bárcsak előbb észrevettem volna az intő jeleket". Az idő kerekét azonban sajnos nem lehet visszaforgatni, így csak egy lehetőségünk marad, mégpedig az, hogy tanulunk a hibáinkból. Én mégis eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszarepülhetnék az időben és mint a sorozat főszereplője, megváltoztathatnám a döntéseimet.

Nem fecsérelném az időmet bántalmazó kapcsolatokra

Az anyám mindig azt vágja a fejemhez, hogy 20-25 éves koromig rontottam el az életemet azzal, hogy együtt maradtam az exemmel, akivel egyébként igazi se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk. Nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem inkább az, hogy ez egy igazi lelkileg bántalmazó kapcsolat volt, amiben teljesen elveszítettem önmagam és évek kellettek ahhoz, hogy újra komolyan tudjak ismerkedni. Így az anyám szavaival élve a legszebb éveimet pocsékoltam el. Ha újra kezdhetném, az biztos, hogy az első, beteges, féltékenységi jelenetnél faképnél hagynám, de leginkább bele se mennék az egész kapcsolatba.

Már fiatalon belevágnék az önismeretbe

A legtöbb ember akkor fordul a pszichológia vagy a spiritualitás felé, ha valami nagy trauma éri, vagy ha meg akarja érteni, miért nem úgy halad az élete, ahogy azt szeretné. Én 33 évesen kezdtem el az önismeret útjára lépni, egészen addig a sötétben tapogatóztam. Utólag azt gondolom, sokkal előbb bele kellett volna vágnom, mert sok csalódástól és szenvedéstől kímélhettem volna meg magam. Nyilván szükségem volt a sok tapasztalásra, de kevésbé lett volna gyötrelmes, ha már fiatalon tisztán látom önmagam.

Nem töltenék annyi időt azzal, hogy a pasik miatt kesergek

Ha belegondolok, az egész fiatalságom arról szólt, hogy a pasikat hajkurásztam és egy boldog párkapcsolatra vágytam. Ez határozta meg a mindennapjaimat, ha épp senki nem volt a láthatáron vagy kudarcba fulladt egy ismerkedés, úgy éreztem, hogy semmi értelme az életemnek. Utólag azt gondolom, nagy hiba volt ez a hozzáállás, hisz az élet tele van csodával, rengeteg dolgot ki lehet próbálni és igenis egyedül is lehet boldognak lenni. Jobb lett volna úgy létezni, ha nem vagyok ennyire rágörcsölve a párkeresésre és jobban tudom értékelni a fiatal, önfeledt éveimet.

Nem halogatnék dolgokat

Mivel állandóan a párkereséssel voltam elfoglalva, így sosem érdekelt igazán a karrierem vagy az, hogy esetleg tanuljak még valamit. Mindig is érdekelt a pszichológia, de lusta voltam belevágni, na meg úgy gondolkodtam, hogy minek, már úgysem lesz belőlem pszichológus. Végül 38 évesen iratkoztam be az egyetemre és sokszor eszembe jut, hogy már a kezembe tarthatnám a diplomámat, ha nem halogatom évekig ezt az álmomat.

Rendszeresen sportolnék

Banális, hogy pont ez jut eszembe az időutazás kapcsán, de elképesztően nehéz a negyvenes éveid elején rávenni magadat a sportra, ha fiatalabb korodban nem tetted. Én mindig lusta voltam a testmozgáshoz, de most már nagyon bánom, hogy annak idején nem lett a napi rutinom része. Úgyhogy ha visszamehetnék az időben, rendszeresen táncolnék, futnék és jógáznék.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy mindez már késő bánat, abból kell főznöm, amim van. Azzal nyugtatom magam, hogy a bölcsek mindig azt mondják, hogy minden úgy van jól, ahogy van, és meg kellett élnem minden jót és rosszat ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok. Ugyanakkor minden egyes pillanatban dönthetek arról, hogy élem meg a jelent és mit teszek a jövőmért.

Nyitókép: Shutterstock