A halálod napján váltam azzá a lánnyá, akit megérdemeltél volna

Egyszerűen csak itt hagytál. Köszönés nélkül. Nagyon gyorsan el akart vinni a halál. Ezzel a nagy sietséggel pedig fájó tanulságot hagytál magad után. A halálod napján váltam azzá a lánnyá, akit mindig is megérdemeltél volna. Aznap tanultam meg értékelni az életet.

Míg éltél, csak egy önző gyerek voltam.

Emlékszem, mikor egy nap mellém ültél a kanapéra. Már két hete nem láttuk egymást, és te alig vártad, hogy találkozzunk. Átöleltél és kérdeztél: "Mi újság kislányom?" Én meg unottan azt válaszoltam: "Semmi!"

Én nem kérdeztem vissza: "Na, és veled mi újság, apa?"

Önző gyerek voltam. Kötelező látogatásokat tettem a szülői házba, és alig vártam, hogy újra visszatérjek a saját kis életembe. Természetes volt, hogy vagy nekem.

Fel sem fogtam, mennyire szeretsz. Hogy sosem kritizálsz. Hogy olyannak fogadsz el, amilyen vagyok. Sosem hánytad a szememre, hogy csak akkor hívlak, ha pénzre van szükségem, hogy harmadszorra passzolom le nektek az unokát a hónapban, hogy elfelejtettem a névnapod, vagy hogy nem érek rá, mikor találkozni akarsz velem.

Természetes volt az önzetlenséged, a segítőkészséged, hogy képes lettél volna 200 km-et utazni, hogy kicserélj nálam egy villanykapcsolót, mert tudtad, hogy én képtelen lennék rá.Én voltam a törékeny, te a rettenthetetlen. Mindent megtettél volna értem, én pedig annyit sem kérdeztem tőled: "Mi újság, apa?"

Sosem beszéltél magadról. Büszke oroszlán voltál, aki önmaga elől is titkolta hatalmas szívét. Páncélt hordtál, és én nem voltam elég érett, hogy a páncélod mögé lássak. Halálod után, apró puzzle darabokból raktalak össze, és minden egyes darab vérző sebet ejtett rajtam. A legmélyebb seb a felismerés volt. Annak felismerése, hogy mennyire szerettél, és én mennyire nem viszonoztam.

Pedig most már elmesélném, hogy az a fiú jól átvágott, a buli meg szar volt. Most már visszaölelnélek. Szívesen hajtanám fejem a válladra, és mondanám ki hangosan: "Úgy szeretlek!" És ha hívnál, ráérnék kávézni veled. Találkoznánk, békésen kevergetnénk a kávénkat, és mielőtt megszólalnál, gyorsan megelőznélek, és megkérdezném, amit mindig is kellett volna: "És veled mi újság, apa? Mesélj!"

Nyitókép: Shutterstock