Apa, felnőttként is szükségem van rád!

Már nem vagyok a pici lányod, és nem tudsz a nyakadba venni. Már nem téged hívlak, amikor rosszat álmodtam, hogy űzd el a sötét fellegeket a fejem felől. Elmúltak azok az idők, amikor esténként meséltél nekem, vagy be kellett jönnöd az iskolába megvédeni.

Igen, apa, már felnőttem, és rég elváltak útjaink. Megházasodtam, de ettől még a te szereped nem ért véget. Szükségem van az apámra.

Minden nőnek szüksége van az apukájára. Mi sem természetesebb ennél, hiszen ő az első férfi az életükben. Ez a kapcsolat akarva-akaratlanul is meghatározza a férfiakról alkotott véleményüket és a velük való viszonyaikat. Azzal pedig csak kevés apuka van tisztában, hogy mekkora hatalom van a kezükben. Tudniillik, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy később a lányaik milyen szerelmi kapcsolatokat alakítanak ki.

Ez nem hárítás, ez tény. A gyerekkori minták erőteljesen jelen vannak a felnőtt viszonyokban is. És ahogy egy anyának, úgy a családfőnek is megadatik, hogy terelgesse a csemetéjét a fészek elhagyása után is. Számomra fura a gondolat, miszerint az apa szerepe véget ér, amint a lánya kirepül. Persze, rossz kapcsolat esetén, érthető, ha egyesek valóban vágynak az elszakadásra.

De különben nem árt tudni: a szülői szerep nem olyan, mint a mosás. Ez soha nem jár le. Egy anya és egy apa mindig felelős marad a gyermekért. Meglehet, nem jog szerint, ám ettől függetlenül nagy szerepük van abban, milyen ember lesz a gyerekükből és miként alakul a sorsa. Ott legalábbis mindenképpen, ahol ép a szülő-gyermek kapcsolat.

Teljesen rendben van, hogy idővel a kislány felnő, majd elköltözik, világot lát, tapasztalatokat szerez és dolgozni kezd. Egy napon pedig beállít a vőlegényével, aki ideális esetben a férje lesz. Ő lesz a második igazi férfi a nő életében. Vajon ez azt jelenti, hogy az apukának ideje elhagynia a színpadot? Felakaszthatja a szögre a kalapját és nyugdíjba mehet? Egyáltalán nem.

Forrás: Shutterstock

Amikor egy kislány megszületik, és a férfiból apa lesz, az gyökeres változást jelent az életében: bármi áron meg kell védenie a lányát. Önjelölt lovag lesz belőle, vagy ha úgy tetszik, a sors üti azzá.

Egy gyereknek nemcsak a testét kell óvni, hanem a lelkét is. Ezért idővel szellemi táplálékkal, atyai bölcsességekkel is el kell látnia porontyát. Azonban a legjobb, amit tehet, ha egyszerűen példát mutat. A legalapvetőbb tanítása az, ahogy a feleségével bánik. Nem egyedül anyánktól lessük el, hogyan váljunk nővé. Édesapánk is segít kialakítani ezt a képet.

Később már konkrét tanácsokat is nyújt. Például, hogy nyugodtan védje meg magát az iskolában, ha bántják. De az is jó, ha tudja: néha a fiúk azért húzzák meg a haját, mert így fejezik ki tetszésüket. Egy jó apa segít lefordítani, értelmezni a fiúk nyelvezetét, és egyúttal csepegtet is abból, hogyan lehet velük kommunikálni. Ha pedig igazán nyitott és őszinte a kapcsolatuk, akkor később a szerelmi ügyek is megtárgyalásra kerülhetnek.

Egy apuka segíthet kivédeni azt, hogy a lánya azt higgye, minden férfi szemét és disznó. Segíthet megérteni, hogy egy kapcsolatban hol siklanak el a dolgok. Folyamatos terelgetésnek köszönhetően eljuttatja lányát az oltárig. Ám a tanítások azután sem érnek véget. Hogy is érhetnének, amikor egy teljesen másik életforma veszi kezdetét? És persze, már nem apuci lesz az egyetlen férfi az életünkben, azonban a bensőséges kötelék nem párolog el.

Innentől kezdve már a férj feladata a test és a lélek védelmezése. Ám ez nem jelenti azt, hogy apácska néha ne emelkedhetne fel a fotelből és ne segíthetne. Elvégre az idő és a tapasztalat csak bölcsebbé teszi ősz fejét. A házasság nagy falat, és egy apának van benne gyakorlata. Tudja, milyen helyzetben van a lánya, akire új leckék és kihívások várnak. Egy jó atyai tanács pedig kincset ér.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?