Anya kérlek, ne bánts megint!

Ahogy sok helyen, nálunk is a pelenkás popsimra csapással kezdődött minden, majd később egyre gyakoribb és durvább verések, szidalmazások következtek. Anyámnak napközben én voltam a mindene, egy-két órával később, ahogy hatni kezdett az esti alkoholmennyiség viszont minden baj forrása, akit meg kellett büntetni a saját élete miatt. Később már nem csak este, hanem délben is előkerült a sör és a bor, amit gyakran velem vetetett meg.

Ahogy nőttem, a fizikai bántalmazás átváltott verbálisba, ami talán rosszabb volt: egy bizonytalan, rettegő, önbizalomtól megfosztott labilis tinédzser lettem tőle. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad azokat átélnie, amiket nekem kellett. Ezért is döntöttem úgy, hogy megosztok két epizódot a kisgyermekkoromból.

Az áramszünet oltalmazó ölelése

Olyan 5-6 éves lehettem. Anyámmal csak ketten voltunk otthon, a nappaliban ültem, vizet ittam egy üvegpohárból, ami kicsúszott a kezemből, amikor vissza akartam tenni az asztalra. Eltört. A zajra anyám, aki a konyhában készítette a vacsorát befutott a szobába, és amikor meglátta mi történt, azonnal lekevert nekem egy hatalmas pofont. Ezután a hajamnál fogva arrébb lökött, majd jött egy újabb ütés a fejre.Sírva fakadtam, folyamatosan kértem a bocsánatát, megígértem, hogy többet ilyen nem fog előfordulni. Ő közben végig szidalmazott, hogy még egy pohárra sem tudok vigyázni, ez pénzbe került, most meg tiszta üvegszilánk minden, és ekkor hirtelen minden elsötétült. Én rettentően félek a mai napig a sötétben, de akkor felpattantam, befutottam a szobámba, és bebújtam a ruhás szekrényembe. Hallottam, ahogy anyám azt üvölti, „Imádkozz, hogy sose jöjjön vissza az áram, mert, ha megtalállak, megöllek!". Annyira féltem, hogy egy picit be is pisiltem, de próbáltam visszafojtani a sírásomat, nehogy megtaláljon anya. Arra, hogy ezután mi történt, képtelen vagyok visszaemlékezni.

Nem volt jó döntés

Ennél az esetnél 11-12 éves voltam. Az egyik külvárosi panelrengetegben éltünk, az egyik ház aljában pedig borkimérő működött. Az a fajta, ahová elviszed az üres palackot, ők pedig megtöltik olcsó asztali borral. Anyám épp a borozós időszakát élte, volt, hogy naponta kétszer is fordult a borkimérő és a lakás között, kezében két 2 literes palackkal. Egy idő után viszont rászokott, hogy inkább engem küld le. Akkoriban még cigarettát is vehetett gyerek, tehát minden gond nélkül vehettem bort is. Történt egyik délután, hogy a kimérőben elfogyott az édes vörös, márpedig anyám csak azt itta.

Végül édes fehéret vittem, anyám pedig – ahogy sejtettem – dühös lett. Mindennek elhordott, ami csak eszébe jutott, közben jött felém üvöltve, én meg sírva fakadtam, és berohantam a szobámba. De az ajtót nem lehetett bezárni, mert anyám ezt sosem engedte, így utánam jött, folytatta a szidalmazást, egészen az arcomba mászott, de nem ütött meg. Majd hirtelen kiment. Aznap már nem mertem kimenni a szobámból.

írta: V.R.

Nyitókép: Shutterstock