Annyit bántottál, hogy teljesen kiábrándultam belőled…

Hat évvel ezelőtt a világ legboldogabb emberévé tettél, amikor váratlanul betoppantál az életembe. Fogalmam sem volt arról, hogy lehet így is szeretni. Megmutattad nekem, milyen az, amikor két ember tökéletesen passzol, és ezért örökké hálás leszek.

Már az első pillanattól kezdve úgy éreztem, mintha ezer éve ismernélek, és mint egy nyálas romantikus filmben, minden mindennel passzolt. Imádtam a hosszú beszélgetéseinket, a szerelmes sms-eket, kézenfogva sétálni veled a tóparton, és igazából mindent, ami kettőnkről szólt.
Nem is gondolkodtam sokáig az összeköltözésen, mert számomra nem volt kérdés, hogy melletted akarok minden egyes nap felébredni, és álomra hajtani a fejemet. Soha, semmiben nem voltam olyan biztos, mint abban, hogy ahol te vagy, ott akarok lenni én is.Fogtuk hát magunkat, összebútoroztunk egy aprócska lakásban, és bár szűkös volt kettőnknek, magánszféránk pedig nem volt, imádtam, hogy elkezdtük a nagybetűs közös életünket. Sokszor kaptam tőled valami apróságot csak úgy, és nem csak fényévente éreztem, hogy fontos vagyok neked.

Aztán a negyedik közös nyarunkon elkezdődtek a bonyodalmak, és már fogalmam sincs, kibe szerettem bele, mert az, aki akkor voltál, köszönőviszonyban sincs azzal az emberrel, akit most látok. Mindig is tudtam, hogy fontosak a barátaid, és ha hívnak valahova, te vagy az, aki elsőként ugrik. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy 30 éves koromra annyira egyedül fogom érezni magamat ebben a párkapcsolatban, hogy a Punnany dalszövegében elhangzó „társas magány" fogja a legjobban jellemezni a magánéletemet. Pedig így lett.

Fogalmam sincs már, ki vagy te valójában.

Már nyoma sincs annak a figyelmes, kedves, udvarias pasinak, aki évekkel ezelőtt elcsavarta a fejemet. Régóta nincsenek közös programok, a rengeteg munka mellett nem jut időd rám, minden másra viszont akad bőven. Hétből öt estét a barátaiddal vagy, hol vadászni mész, hol tejfakasztóra, hol csak egy sörre ugrasz el, vagy a telefont nyomkodod, teljesen mindegy, csak velem ne kelljen lenned. Miközben azt mondod, részemről csak hiszti a közös idő utáni sóvárgás, és gyerekesnek titulálsz.

Azt állítod, hogy minden az én hibám, mert esténként nem várlak háromfogásos vacsorával, és ugrállak körbe, bezzeg, ha beszélgetni próbálok, és elmesélem, mi történt velem aznap, vagy mi húzott fel, kinevetsz, hogy ezek nem problémák. Körberajonganálak én, ha lenne miért, de jó ideje nem adsz erre okot.Sokat sírtam miattad, és azért, mert rossz irányba tartunk. Számtalanszor elmondtam, mennyire szeretnék visszatalálni hozzád, még úgy is, hogy évek óta egy helyben topogunk (a lánykérésről már a legédesebb álmaimban sem fantáziálok.) Egy ideig kézzel-lábbal küzdöttem érted, de mostanra beleuntam.

Forrás: Shutterstock


Nem akarok már vitatkozni, és bizonygatni az igazamat. Egész nap nem látlak, állandóan egyedül vagyok, miközben azt érzem, minden, és mindenki fontosabb nálam. Az elmúlt időszakban annyi bántó dolgot vágtál a fejemhez, hogy teljesen eltávolodtam tőled, már magam sem tudom, mire várok.

Azt mondtad legutóbb, megkeresed a boldogságodat, mert mellettem nem leled, miközben azt gondolod, az egyetlen hibád az, hogy sokat dolgozol. Hová tűntél? Hol van az a férfi, akibe évekkel ezelőtt halálosan belezúgtam? És miért nincs bátorságom hátrahagyni téged és a közös életünk, és új fejezetet nyitni? Már sírni sem tudok, és a közömbösség teljes erejével rám telepedett. Szépen csendben, észrevétlenül haldoklom ebben a kapcsolatban, mint egy fuldokló, akit lassan nyel el a mély. Titkon még mindig arra vágyom, hogy mentőmellényként felránts a víz aljáról, és onnan folytassuk, ahol kettévált a közös utunk, mert már rég az ellenkező irányba tartunk. Bármi is lesz a sorsunk, örökké hálás leszek neked azért, hogy megmutattad, így is lehet szeretni....

Laura történetét Rideg Léna jegyezte le

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek