Amikor megtaláltam a nőt, akivel akárhány életet is leélnék, kiderült, hogy terhes az exem

„Terhes vagyok" – ezzel fogadta Zita, amikor a cuccaiért ment. Két napja történt, Gábor fülében azóta csengett újra és újra a mondat. Nem tudott vele mit kezdeni, nem tudta értelmezni, nem értett az egészből semmit. Vagy nem akart. Próbálta eltolni magától, de nem ment, újra és újra Zita hangját hallotta a fejében.

Egy hónapja szakítottak, két év után. Eleinte laza kapcsolatnak indult, és Gábor szerette volna, ha az is marad, de Zita folyton nyüstölte, össze akart költözni, az ő korukban – Zita 30, Gábor 32 éves volt – már úgy illik, mondta, a legtöbb barátjuknak már van élettársa, férje, felesége. Gábor érvelt, hiszen ők lazaságra vágytak, de Zita azt mondta, ő már nem, és mi a különbség két hét közös nyaralás és az együttélés között, semmi, ott is egy szobában éltek, működött, egy év alatt amúgy is eléggé kiismerték egymást, nem lesz gond.

Gábor végül belement, azzal a feltétellel, hogy ő továbbra sem kívánja a férjek életét élni, sem elég érettnek, sem elég felkészültnek nem érzi még magát ehhez, és ami a legfontosabb, ez a kapcsolat továbbra sem az a családalapítós-gyerekeket nevelős „papás-mamás", erre ne is számítson Zita. Persze, hogy nem az, mondta a lány, de mennyivel praktikusabb a közös élet, egy kis alkalmazkodást mindketten kibírnak, és nyugi, ő aztán nem akar gyereket, hiszen megbeszélték...

Megtörtént az összecuccolás, és Gábort meglepte, hogy tényleg mennyivel jobb így, praktikusabb, egy rezsi, közös kaja, a közös programok is leegyszerűsödtek. Élvezték a „felnőtt életet", jó így élni, mindketten ezt érezték. A szüleik is boldogok voltak, hiszen ez egy nagy lépés, talán lassan unoka is lesz, remélték titkon annak ellenére, hogy Gáborék többször elmondták, hogy nem akarnak gyereket. Ha valamiben, ebben egyetértettek. Egy darabig.

Fél év együttélés után azonban Zita elkezdett duruzsolni, mi lenne, ha... Elvégre hamarosan betölti a 30-at, épp ideális kor az első gyerekhez. Gábor sem 20 éves már, mindketten épp abban a korban vannak, amikor már simán családot alapíthatnak. Csakhogy Gábornak esze ágában sem volt családot alapítani, sem akkor, sem most, sem máskor. Nem volt szerelmes Zitába, ahogy a lány sem belé, legalábbis mindig is ezt állította. Nem találták még meg a nagy szerelmet, tudták mindketten, hogy ha nem is keresik, nem állnak ellent, ha belép az életükbe. Megegyeztek, hogy ha így lesz, nem lesz dráma. Megcsalás sem, nincs mással szex, aki beleszeret valaki másba, lelép.

Így aztán Gábor erre már határozott nemet mondott, Zita pedig beleegyezett, hogy akkor még várjanak, szedi tovább a fogamzásgátlót, hátha eljön a „nagy Ő", bár sosem hitt benne, ahogy a szerelemben, pláne a szerelmi házasságban nem.

Forrás: Shutterstock

Az ő szülei sem szerelemből házasodtak, tudatos döntést hoztak annak idején: szeretik egymást, mint legjobb barátok, rengeteg közös van bennük, hasonló dolgok iránt érdeklődnek, azonos anyagi körülmények közül jöttek és azonos szintet teremtettek önállóan is maguknak, jól érzik magukat együtt.„Mi más kellhet egy működő házassághoz, szövetséghez?" – tette fel a kérdést Zita Gábornak, mire a férfi csak annyit mondott bizonytalanul: „szerelem?" Zita legyintett...

Gábor bő két hónapon át agyalt, hogy talán Zitának igaza van: mi az a szerelem, van egyáltalán bármi jelentősége? Az ő szülei szerelemből házasodtak, hogy aztán 10 év múlva elváljanak. Még mindig ugyanazt a fájdalmat éli, mint akkor 8 évesen, amikor az apja összecsomagolt és elköszönt. Bezzeg Zita szülei, akik egy percig nem voltak szerelmesek, még mindig boldogan élnek, megértéssel, elfogadással fordulnak egymás felé. Talán el kéne engednie ezt a romantikus téveszmét, ami talán nem is létezik.

Épp ott tartott, hogy megmondja Zitának, igaza van, hiszen olyan jól érzik magukat együtt, szinte mindenben egyetértenek, hasonló az ízlésük, tudják mit szeret a másik, mire ugrik, mikor akar közelséget, mikor távolságot, ismerik egymás dilijeit... Házasodjanak össze, vállaljanak gyereket, legyenek egy család. Elvégre az ő korukban ez a normális, meg amúgy is... Zita mindent olyan jól intéz, annyira gyakorlatias, mellette biztos nem kell aggódnia befizetetlen számlák, el nem intézett dolgok miatt, igen, talán tényleg rá van szüksége. Akkor lépett be az új lány.

„Dr. Szabó Margaréta vagyok, a HR igazgatót keresem" – mosolygott, de úgy, hogy Gábor beleborzongott. Bár nem ő volt a magánklinika HR vezetője, legfeljebb csak a székének majdani várományosa, és a munkaideje is lejárni készült éppen, segített Margarétának a belépésben. Pillanatok alatt elfelejtette, mire is készült még 2 perce, ahogy a tekintetük összeakadt a lánnyal, tudta, hogy neki vége, elveszett. Érezte, hogy a nőben is elindított valamit, zavarban voltak mindketten, de közben érezték, hogy a másik is ugyanazt éli át. De aznapra ennyi jutott. Aznapra.

A következő 2-3 hétben sokat beszélgettek ebéd közben, de más nem történt, míg egy nap meg nem csókolták egymást, és onnantól mindketten menthetetlenek voltak. A férfi tudta, hogy a nála négy évvel idősebb nő élete szerelme. Teljesen más volt, mint Zita, akiből a lágyság mindig is hiányzott, a hideg fej embere volt, a döntéseit mindig a logika mentén haladva hozta meg. Margarétának már a vonásai is sokkal lágyabbak voltak, melegbarna szemei minden találkozáskor levették őt a lábáról. 

Gábor elgondolkodott, hogy talán Margaréta is csak családot akar, emiatt a kedvesség, hiszen Zita sem volt mindig a gyerekvállalás élharcosa, de hamar kiderült, hogy a lánynak egy fiatalkori betegség miatt nem lehet gyermeke. Gábor emiatt egy kicsit összezavarodott, nem tudta, mit tegyen, hiszen itt ez a nő, akivel akárhány életet is leélne, de soha nem lehet közös gyerekük, a másik oldalon pedig ott van Zita, aki nagyon is szeretne gyereket, de nem őt szereti, és egyre kevésbé akar vele lenni. Már a szex sem megy úgy, mert állandóan Margaréta jár a fejében, ami miatt a lelkiismerete is folyton gyötri.

Forrás: Shutterstock

Nehezen jutott dűlőre, de végül elmondta Margarétának, hogy élettársa van, aki családot akar, de sosem voltak szerelmesek egymásba, ezzel szemben Margaréta élete szerelme, vele szeretne családot, ami lehetetlen. Mégis, ha a lány is úgy akarja, elköltözik Zitától, mert nem tud tovább így élni.

Margaréta boldog is volt, meg nem is. Joga van-e megfosztani az apaságtól azt a férfit, akibe beleszeretni egyetlen pillanat volt? Végül meghozták a közös döntést: Gábor elmondja otthon, hogy szerelmes lett, elköltözik és folytatják szerelmével az ismerkedést, onnantól nyíltan, teljes odaadással.

Így is lett, Gábor hazament, és még aznap este elmondta Zitának, hogy másba szerelmes, elköltözik. Nem a lányhoz, hiszen még csak ismerkednek és nem, nem feküdtek még le, hiszen megígérte. Rettenetesen sajnálja, hogy nem 3-4 hete szólt, de komoly dilemmában volt – és elmesélte Zitának, hogy Margarétának nem lehet gyereke. Összecsomagolt, elköltözött, megbeszélték, hogy a maradék holmijáért majd beugrik valamikor.

Eltelt egy hónap, mire úgy érezte, itt az ideje elhozni a cuccait. Becsengetett, Zita ajtót nyitott. Átadta a holmiját és szenvtelenül közölte vele, hogy terhes. Gábor gratulált, bár kicsit furcsállta, hogy ilyen hamar megtalálta az utódját, és már eddig jutottak, de biztos volt benne, hogy nem ő az apa. Ám volt párja a korábbi szenvtelenséggel közölte azt is, hogy bizony az övé a gyerek, de nem tart igényt sem az apai jelenlétére, sem az anyagi hozzájárulására, látni sem akarja a gyermeke közelében sem őt, sem a kis szerelmét.

Gáborral megfordult a világ, nem értette, hogyan, de hamar kiderült, hogy Zita onnantól, hogy eldöntötte, szintet kell lépniük, nem szedte a fogamzásgátlót. Hazudott. Pedig mennyire bízott benne. És most terhes, de őt látni sem akarja. Nem lehet apa sem itt, sem ott, sehol. Leforrázva ment haza, nem tudott jól reagálni a hírre, sőt sehogy sem tudott. Nem mondta el Margarétának, előbb fel akarta dolgozni, hogy gyermeke lesz, akit sosem fog látni, a gyerek soha nem tudja majd meg, ki az apja. Más neveli majd fel, más fog rá apjaként tekinteni, és nem értette, miért.

Pár nap múlva elmondta szerelmének, mit mondott neki Zita, együtt gondolkodtak a „hogyantovábbon". Talán, ha Gábor visszamenne Zitához, aki megbocsájtana neki, élhetnének újra együtt, lehetnének egy család, mondta Margaréta, de Gábor erről hallani sem akart. Az a nő átverte, mindig is manipulálta, ő meg istenítette, hogy micsoda gyakorlatias, okos ember, de ha nem így lenne, ő akkor sem vele akar lenni, ő Margarétával akarja leélni az életét.

Akkor harcolj érte, harcolj a gyermekedért! Jogod van az apjának lenni, jogod van hozzá, hogy vele legyél és támogasd, amíg csak élsz!– mondta Gábornak Margaréta, és a férfi érezte, hogy igaza van, most az egyszer ő dönt, nem úgy lesz, ahogy exe akarja, hiszen a baba az övé is, akárhogy is fogant meg, ő az édesapja.

Pár nappal később találkozót beszélt meg Zitával, aki akkor már megenyhülve fogadta Gábor döntését. Sok mindent nem is igen tehetett, hiszen a jog a férfi mellett áll, de nem is igazán akart ellenkezni. Titkon abban reménykedett, hogy a szerelem elszáll, és akkor a közös gyerek újra összehozza őt és Gábort. Nem így lett, a szerelem megmaradt, házasság lett belőle, és jóval később ugyan, de Zita is megtalálta az igazit.

És bár az anyja és apja mindig is Zita és Gábor lesz, van a háttérben két másik felnőtt ember is, akire a gyermekük bármikor számíthat.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek