Smink és körömfestés törött kézzel is, avagy élet a női hiúság csapdájában...

Hiúság. Egyértelmű negatív jellemvonásként tartjuk számon, mióta világ a világ, és valahol érthető is, hiszen mennyire esendő egy olyan ember, aki szinte állandóan azon görcsöl, hogy minél jobb színben tűnjön fel mások, és persze önmaga előtt.

Bár sok esetben a férfiaknak is jócskán jut ebből a tulajdonságból, nemhiába szól a mondás: „Hiúság, asszony a neved." Történelmi ereklyék garmada bizonyítja, hogy a hölgyek bármilyen kezdetleges alapanyagból képesek voltak maguknak szépítőszereket készíteni, hogy hangsúlyozzák előnyös és elkendőzzék hátrányos külső tulajdonságaikat.

Olykor még az sem érdekelte őket, hogy saját egészségüket károsítják szépségpraktikáik által. Bár fel lehet hozni mentségükre, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy az ólom, a higany és az arzén veszélyes mérgek, előszeretettel keverték azokat kozmetikumokba ideiglenes bőrvilágosító hatásuk miatt. A 10. századi Kínában egyes előkelő lányoknak már négyéves koruktól el kellett szenvedniük a lábelkötést, hogy nővé cseperedve erotikusnak bélyegzett, virágszirom alakúra nyomorított lábfejeken tipeghessenek.

A fentieket olvasva nyilván felmerül benned a kérdés, hogy „De mégis kiknek a kedvéért nyüstöljük magunkat?". Kizártnak tartom, hogy a törpeláb, a zsiráfszerűre nyújtott nyak, a hatalmasra tágított fülcimpa, illetve a hozzájuk hasonló furcsa szépségideálok értelmi szerzői mind hölgyek voltak.

Hihetetlen, mennyi mindent megteszünk csak azért, hogy elnyerjük a környezetünk, kiváltképp a potenciális udvarlók tetszését. Én sem vagyok kivétel, a mai napig mosolygok azokon a kétségbeesett akcióimon, melyeket az elfogadható megjelenés érdekében vittem véghez.

Amikor például a karomból műtöttek ki egy törés miatt becsavarozott fémhengereket, helyi érzéstelenítést kértem, de elszúrták, ezért elaltattak, és a hatalmas gyógyszermennyiség miatt az egész éjszakát végighánytam.

Forrás: Shutterstock

Reggelre olyan voltam, mint a mosott rongy, ám ez nem akadályozott meg abban, hogy utolsó erőmből is feldobjak egy szolid sminket, megfésülködjek és egy csillámos partisállal kössem fel a karomat a kontrollra.

Pechemre pont a jobb felső végtagom sérült, én pedig jobbkezes vagyok, tehát jó pár hétig az ügyetlenebbik kezemmel kellett megoldanom a szépészeti procedúrákat. Képes voltam így francia manikűrt készíteni a lábaimra – még meg is dicsérték a végeredményt –, illetve a szemöldökcsipkedést sem bíztam szakemberre.

Az egyik kedvenc, kissé szívszorító mondásom szerint minél pocsékabbul érzed magad, annál jobban kell kinézned. Ha belegondolunk, ennek biológiai funkciója is van, hiszen a túlélés érdekében nem mutathatjuk magunkat gyengének, különben egyesek kihasználják ezt a kiszolgáltatott állapotot és akkor lendülnek támadásba. Stressed, depressed, but well dressed – mondja az angol.

Természetesen meg tudom érteni azt az álláspontot is, mely szerint ez egészségtelen, hiszen a mentális betegségek elharapódzásának részben épp az elfojtás, az elfedés az oka. Ám valakinek pont az ad erőt, hogy még a legnehezebb időszakokban is rendelkezik legalább egy életterülettel, amit irányíthat, és ez a megjelenése.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek