Értelmetlen kamuzni a súlyodról a Tinderen, hisz úgyis le fogsz bukni…

Rendszeresen járok haverkodós programokra, melyeknek nem csak az a lényege, hogy megtaláljam az igazit, hanem az is, hogy érdekes embereket ismerjek meg. A kedvencem az a rész, amikor elkezdünk sztorizgatni a netes társkeresőkről. Na, ott aztán néha leesik az ember álla.

A ghosting már szinte az internetes társkeresők velejárója, bár még mindig tud fájni, de talán már senki nem lepődik meg azon, ha a chatpartnere egyszer csak minden szó nélkül felszívódik. Az viszont még tud meglepetést okozni, amikor valaki teljesen másképp néz ki a valóságban, mint a képeken.

Legutóbb egy ilyen beszélgetős rendezvényen az egyik srác arról mesélt, hogy ő már évekkel ezelőtt befejezte a netes társkeresést, mert ott az emberek nagy része úgyis csak kamuzik. Például az ő 44 éves haverja rendszeresen 35 évesnek adja ki magát, mert meg van róla győződve, hogy a nők 40 feletti pasival már nem akarnak ismerkedni. Egy másik srác azon akadt ki, hogy levelezett egy lánnyal, megvolt az összhang, amikor azonban meglátta, legszívesebben oda sem ment volna a hozzá. Az átküldött képekhez képest ugyanis a lányon volt plusz 20 kiló és még ő volt felháborodva, amikor a srác ezt szóvá tette. Egyébként nem ő volt az első, aki hasonlót mesélt. 

A férfiakat sem kell félteni, ha egy kis kamuzásról van szó. Egy ismerősöm mesélte, hogy a randipartnere azt állította, hogy 180 cm, míg a valóságban még nála is alacsonyabb volt. Nekem is volt hasonló tapasztalatom, bár ott nem beszéltünk előtte magasságról (öreg hiba, többet nem fordul elő), így kicsit ledöbbentem, amikor egy fél fejjel alacsonyabb srác állt velem szemben. Én nem vagyok az a tipikus nő, aki elvárja, hogy egy pasi legalább 15 centivel magasabb legyen nála, de azért annak örülök, ha legalább nem kell lenéznem rá.

Forrás: Shutterstock

Úgy látszik, mi nők leginkább a súlyunkról hazudunk, míg a férfiak a magasságukról.  

De vannak ennél durvább sztorik is. Még pár éve történt, hogy egy barátnőm csupán egy fotó alapján kezdett el egy férfival ismerkedni. Sokat leveleztek, telefonon is beszéltek és elég rövid idő alatt közel kerültek egymáshoz. Így meglehetősen sokkoló volt, amikor kiderült, hogy a férfi egy 15 évvel ezelőtti fotót küldött magáról, arról nem is beszélve, hogy az egyik lábára erősen sántított, amit talán illett volna a másik orrára kötni. De ismerek olyat is, aki a foglalkozásáról kamuzott, csak azért, hogy ne ítéljék meg amiatt első körben.

De hát miért hazudunk olyanról, ami egyértelműen ki fog derülni az első randin? Miért nem merjük felvállalni önmagunkat, akkor is, ha épp nem vagyunk tökéletesek?
Szerintem az a legnagyobb baj, hogy a legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogy szerethető úgy, ahogy van: 20 kiló súlyfelesleggel, kopaszon, alacsonyan, sántán, 40 felett. Úgyhogy inkább kitalál magáról egy szebb és általa vonzóbbnak ítélt képet és reménykedik abban, hátha élőben megtörténik a csoda, a másik így is beleszeret. Azzal pedig nem számol, hogy nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy van rajta súlyfelesleg, hanem az, hogy hazudott. Mégis ki szeretne hazug emberrel ismerkedni?
Ha belegondolunk, annyira ambivalens az egész: szerintem a szíve mélyén mindenki arra vágyik, hogy valaki a maga tökéletlenségével együtt szeresse, közben mégis folyamatosan egy szebb képet akarunk festeni magunkról. Miért olyan nehéz elhinni, hogy valaki úgy fog szeretni, ahogy vagy? Ha te sem hiszed el, hogy a hibáiddal együtt szerethető vagy, ha te magad sem szereted magadat, mégis hogy várhatod el ezt egy másik embertől?

Nem az a megoldás, hogy hazudsz, hanem hogy elfogadod, ez vagy te. Büszkén vállalod, hogy van rajtad túlsúly, alacsony vagy, nem vagy már 20 éves. Nincs ezzel semmi gond. Jönni fog majd az az ember, aki épp így fog elfogadni és szeretni.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek