Szex közben ne gondolj a plusz kilókra!
Emlékszel, amikor tornaórán irigykedve vizslattad a barátnőd cickóit, és azt kívántad, bárcsak a tieid is akkorák lennének?
És amikor a gimis farsangon nem téged kértek fel lassúzni, hanem a hosszú combú osztálytársadat - aki egyébként egy beképzelt, üresfejű liba volt? Vagy amikor kiderült, hogy a szomszéd lánnyal véletlenül egyforma farmert vásároltatok, de neki sokkal jobban állt?
A legszuperebb dolgok miért mindig másokkal történnek?
Kelly Osbourne mondta egyszer a következőket:
A nők olyan könyörtelenek önmagukkal szemben. Nem látják a saját szépségüket, mert azzal vannak elfoglalva, hogy mindig másokhoz mérik magukat.
Sajnos jól ismerem a jelenséget, de egyáltalán nem tölt el boldogsággal az a tény, hogy szinte az egész eddigi életem erről szólt. Azt gondoltam, úgyis "kinövöm", és a fárasztó rivalizálás helyett a saját képességeimre, erősségeimre fogok majd fókuszálni. De nem megy - bárhogy is küzdök ellene. Olyan, mintha a génjeimbe lenne kódolva, hogy én mindig csak a második lehetek. Amúgy rengeteg pozitív visszajelzést kapok a környezetemtől, de valahogy mégsem tudom elhinni, hogy értékes vagyok.
Talán az utolsó párkapcsolatom is ezért futott zátonyra: mert ez az összehasonlítgatósdi csúnyán beletenyerelt a magabiztosságomba. A szexuális énembe. Az együttlétek varázsába. Féltékennyé, nyugtalanná, bizonytalanná és kishitűvé tett. Valójában az önbizalomhiányom az életem minden területére kihat. De azon a ponton, ahol talán a legsebezhetőbb vagyok/vagyunk, ez a probléma hatványozottan jelentkezik.

Mondok néhány példát:
- Az a nő, aki irreális szépségideálokhoz akar hasonlítani, gátlásossá válik az ágyban, és a maga komplexitásában nem képes megélni a szexualitást.
- Az a férfi, aki nincs megelégedve a péniszének méretével, leginkább azért fog aggódni, hogy nem tudja majd kielégíteni a partnerét.
- Az a feleség, aki egyszer-egyszer nem kívánja az együttlétet, irigykedni fog arra a barátnőjére, aki a párjával naponta többször is szeretkezik.
- Azon a férjen, aki elégedetlen a fizetésével, depresszió és szorongás lehet úrrá, ami negatívan befolyásolhatja a libidóját.
Úgy vélem, bármelyik esetről is legyen szó, nem tudjuk mindig kontrollálni, hogy mi történik az életünkben, de kellő önfejlesztéssel, önformálással szabályozhatjuk, hogy mi van a fejünkben. Amikor egy romboló vagy zavaró gondolat cikázik át az agyunkon, dönthetünk arról, hogy beengedjük a tudatunkba, vagy inkább eltereljük azokat pozitívabb irányba. A mi választásunk.
A másokkal való összehasonlítás rányomja bélyegét az intimitásra
- Ha a saját szexuális életünket másokéhoz hasonlítjuk, akkor könnyen érezhetjük úgy, hogy rosszabbul csináljuk, mint amilyen valójában.
- Ha a saját szexuális életünket másokéhoz hasonlítjuk, akkor könnyen érezhetjük úgy, hogy jobban csináljuk, mint amilyen valójában.
Az első frusztrációt, keserűséget, reménytelenséget és sóvárgást szül. A második önelégültséget, hiúságot és kényelmességet. És ezek közül egyiknek sincs helye a hálószobában!
Az összehasonlítás egészséges, stabil énkép esetén motiváló lehet, ám ha túl sokszor mérjük magunkat másokhoz - a combunkat, a popsinkat, a nemi szervünket vagy az orgazmusunkat - értékes energiákat pazarolunk el a bennünk lévő potenciálból.
Ha a fentiek igazak rád, akkor ideje kitörnöd a rossz szokás hatalmából, és tenned valamit azért, hogy magabiztosabbnak és szexisebbnek érezd magad!
- Dobáld ki a megunt fehérneműidet, szerezz be csábító, érzéki darabokat, és élvezd, hogy nő vagy!
- Válassz olyan ruhákat, amikben megvillanthatod a kedvenc testrészeidet!
- Sötétben szeretkezni is lehet vad és érzéki, de sejtelmes fényekkel még inkább felerősítheted ezt a hatást.
- Nehéz szexisnek lenni úgy, hogy fáradt és stresszes vagy. Ezért fontos, hogy legyen "énidőd", amikor tényleg csak magaddal foglalkozol.
- A megszokás az egyik legnagyobb vágyölő. Lépj ki a komfortzónádból, és kísérletezz olyan dolgokkal, amik felpezsdítik a szenvedélyt!
Nyitókép: iStockphoto