Az segít kibírni a magányt, hogy tudom, egyszer én is megtalálom a párom

Két éve és három hónapja vagyok szingli. Ebben voltak könnyebb és nehezebb időszakok, azt azonban mindvégig tudtam, hogy nem akarok már kompromisszumot kötni, és olyan kapcsolatba belemenni, amiről már az elején érzem, hogy nem lesz jó vége. És itt most nem arról van szó, hogy elérhetetlenül magasak az elvárásaim, hanem szimplán arról, hogy 40 éves fejjel tudom, mi az, amit már nem akarok, illetve milyen minőséget keresek egy férfiban és egy kapcsolódásban.

Mindenki azt mondja, hogy semmi másra nem vágyik, csak boldog szeretne lenni. Azt viszont megtanultam, hogy mindenkinek mást jelent a boldogság. Én egy olyan egyenrangú, kölcsönös szerelmen és tiszteleten alapuló párkapcsolatot szeretnék, ami nem terem minden bokorban, pedig így leírva annyira egyszerűnek tűnik az egész. Nekem viszont soha nem volt az. Amióta az eszemet tudom, vonzom a reménytelen szerelmeket, a nárcisztikus és elköteleződni képtelen férfiakat. Ennek köszönhetően rengeteg csalódás ért, és egyre inkább visszahúzódtam a csigaházamba.

Aztán eljött az a pont, amikor eldöntöttem, hogy soha többé nem engedem, hogy egy férfi használjon vagy bántson engem. Elegem lett abból, hogy másról sem szól az életem, csak arról, hogy megfeleljek másoknak, miközben háttérbe szorítom a saját igényeimet és boldogságomat. Persze az élet folyamatosan próbára tett, újra és újra olyan pasikat dobott, akik önzőek voltak, megpróbálták használni a testemet és manipulálni a lelkemet. De egy idő után már ösztönösen megéreztem, hogy ki az, akitől jobb, ha távol tartom magam, és már nem mentem bele olyan helyzetekbe, mint régen.

Egyre inkább szerettem magamat, ahelyett, hogy másokat szolgáltam volna, ami miatt nagyon büszke voltam önmagamra, ugyanakkor egyre jobban fájt a magány.

Néha baromi nehéz megbirkózni szingliként az élet kihívásaival, ugyanakkor valahol mindig is éreztem, hogy ez a valódi és boldog párkapcsolathoz vezető út.

Én már nem akarok egy férfit csak azért, hogy legyen valakim. Nem akarok olyan pasival lefeküdni, akibe nem vagyok szerelmes, csak azért, hogy legyen szex az életemben (még ha nagyon hiányzik is). Nem akarok olyan férfiakat áltatni, akikbe sosem leszek szerelmes, még ha ők halálosan oda is vannak értem.

Ha ez azzal jár, hogy még egy ideig egyedül fekszem és kelek, hát legyen.

A napokban kérdezte meg egy barátnőm tőlem, mégis hogy bírom a szingliséget, mi az, ami tovább lendít a holtpontokon.

Viszont abban is erősen hiszek, hogy nem kell belemennem méltatlan kapcsolatokba és helyzetekbe, hanem egyedül is „kerek egész" leszek. Lehet, hogy rövid távon ez a nehezebb út, de hiszem, hogy hosszú távon megéri.

Nyitókép: Shutterstock