Bízom benned, de kötve hiszem, hogy csak barátok vagytok!

A páromat Tinderen ismertem meg, fél évvel ezelőtt. Már jó ideje nem randiztam, amikor hirtelen felindulásból letöltöttem az appot, és ennek köszönhetően kezdtünk beszélgetni Milánnal. Pillanatok alatt megvolt közöttünk az összhang, és már az elküldött üzenetekből is kiderült, mennyire hasonló a humorérzékünk. A kapcsolatunk jól alakult, és hosszú idő után először éreztem azt, hogy valaki mellett biztonságban vagyok, és feltétel nélkül bízhatok benne.

Azonban néhány hónappal később mintha elszállt volna a rózsaszín köd, és hirtelen minden olyan zavarossá vált. A nővére születésnapi vacsoráján kezdődött minden, amikor megismertem egy lány barátját – és egyben a munkatársát –, Lettit. Már azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy Milán őt is elhívta a családi partira, nemhogy azzal, amilyen ruhában megjelent az a lány. Egy elegáns belvárosi étteremben foglaltunk asztalt, ahova indokolatlan volt kivágott felsőt viselni, miniszoknyával. Természetesen minden szem rátapadt, sőt olykor Miláné is, és ez nagyon fájt nekem. Tudom, hogy évek óta barátok, és azt is, hogy sosem történt köztük semmi, de a gondolat egy cseppet sem nyugtatott meg.

Két héttel később az is felkavart, hogy Milán munka után átment Lettihez beszélgetni. Nem részletezném, milyen képek játszódtak le a fejemben, de teljesen kiakadtam. Miért nem mennek el kajálni, vagy ülnek be egy kávézóba? Miért szükséges a másik otthonába találkozót szervezni, amikor egész nap együtt voltak?! Nem bírtam türtőztetni magam, volt néhány megjegyzésem a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Pár nappal később a legjobb barátnőm félve, de azt mondta, hogy sajnos egyértelműen féltékeny vagyok. Azt tanácsolta, hogy próbáljak rájönni, miért érzek így. Én váltig állítottam, hogy hülyeséget beszél, de szükségem volt a szembesítésre, hogy elgondolkodjak magamon. Beleestem a zöld szemű szörny csapdájába, és gyakorlatilag megadtam magam neki. Folyamatosan azt szajkóztam, hogy nem vagyok féltékeny, s azt is, hogy egyáltalán nem normális, ami kettőjük között van. Sőt, olykor úgy éreztem, csakis akkor tudnék megnyugodni, ha Letti megszűnne létezni, vagy Milánnal soha többet nem beszélnének egymással.

Több se kellett, Milán már másnap beszélni akart velem. Én is tudtam, hogy muszáj lesz tisztázni a helyzetet, viszont a szavait hallva biztos voltam abban, hogy szakítani fog velem. Felkészítettem magamat erre, és igyekeztem méltósággal kezelni a helyzetet. Milán azonban meg szerette volna oldani a problémáinkat, és őszintén beszélt az érzéseiről. Segített abban, hogy jobban megértsem őt, és a kapcsolatát Lettivel. Mérhetetlen szégyen fogott el, amiért így viselkedtem vele egy olyan ember miatt, aki tényleg fontos szerepet tölt be az életében. Fájt a barátomnak, hogy nem bíztam benne, miközben ő végig egyenes volt velem.

Ha én is hiszek abban, hogy egy férfi és egy nő között lehet tiszta barátság, akkor miért nem bíztam a páromban? A válasz az, hogy magamban sem bíztam eléggé.

Hosszú beszélgetések árán, de sikerült kimásznunk a gödörből és túllépni ezen a kihíváson. Már nem frusztrál és nem okoz gondot, ha egy társaságban együtt vagyok Lettivel. Sőt úgy gondolom, hogy ma már kifejezetten jó kapcsolatot ápolunk egymással.

Nyitókép: Shitterstock