Soha nem kerestem online társat, mégis így találtam meg a nagy Ő-t

Az első férjem link alak volt, a pénzt szívesebben tette játékgépekbe, mint a családi kasszába, nem járt haza, szívesebben időzött a haverjaival, és igazából bárkivel, csak velünk nem. Amíg nem voltak gyerekek, nem zavart, de amikor már nem csak a saját boldogságom forgott kockán, bosszantott. Sokáig kitartottam, mert azt mondták, egy férfinak nehéz feldolgozni, ha beteg a gyereke, de amikor azt tapasztaltam, hogy a két pici fiam nap mint nap hiába várja, ő nem jön, úgy döntöttem, ennyi volt. Amikor a házasságunk 10. évében úgy döntöttem, hogy elválok, már nem volt lelkiismeret-furdalásom.

Három évet voltam egyedül, randizgattam, de komoly kapcsolatban nem gondolkodtam, társkereső oldalakat sosem használtam, nem volt rá igényem. A fiaim jelentettek mindent, boldogan éltünk hármasban. Az egyetem utolsó félévében az egyik szakmai oldalon kerestem a szakdolgozatomhoz kapcsolódó cikkeket, írásokat, amikor megláttam egy online logikai játékot, melyet az oldal fejlesztői hobbiból készítettek és üzemeltettek. Hallottam már a játékról, de semmit nem tudtam róla, viszont érdekelt, így amikor megláttam, hogy online is lehet játszani, azonnal regisztráltam az oldalra. Nem volt könnyű játék, voltak különböző nehézségi szintek, de megtanultam a szabályokat, gyakoroltam, kis idő múlva már párbajoztam is másokkal, és úgy tűnt, egész jó vagyok benne. Ha valamit nem értettem, írtam a chatfalra, mindig volt, aki segítsen. És akadt valaki, aki többször, mint bárki más.

Közben kiderült, hogy ez a valaki férfi, és nemcsak nagyon jó a játékban, de mindenki szereti is: a játékosok találkozókat szoktak tartani, tehát egy kis közösségről beszélhetünk. Akkoriban még az iwiw volt a Facebook, mindenki ott jelölt be, és nézegették is rendesen a profilomat. Ő is.
Kb. három hete játszottam, amikor kiírta a chatfalra, hogy „boldog szülinapot!", majd kaptam tőle egy privát üzenetet is. Felvett msn-en az ismerősei közé - ez volt a „korabeli" messenger - és onnantól kezdve beszélgettünk. Eleinte csak írogattunk, aztán bekapcsoltuk a webkamerát is. Sok mindenben különböztünk, a személyiségünk teljesen más volt, de rengeteg dolog volt - és van -, amiben nagyon is egyeztünk. Mindketten szeretünk énekelni, a teljes István a királyt elénekeltük ketten, nem is egyszer, változó szereposztásban. Aztán már telefonáltunk is, és amikor nagy lett a hónap végén a számla, családi csomagra váltottunk.

260 kilométer választott el minket egymástól, ami nem egy napi szinten megjárható út, szóval egy darabig csak beszélgettünk, de mindketten éreztük, ebből lehet valami, sőt akár minden is.

Addigra már mindent tudtunk, vagy tudni véltünk a másikról, amit fontosnak tartottunk ahhoz, hogy el tudjunk képzelni akár egy közös jővőt is, de mindenek előtt egy pár napig tartó randit, aminek a vége még képlékeny volt. Részemről.

Mint kiderült, ő magabiztosan érkezett meg Esztergomba, az első, de annál hosszabb, négynapos randevúnkra. Két napot voltunk a városban, majd hazavittem, hogy bemutassam anyukámnak és a gyerekeknek. Nemcsak mi ketten találtunk egymásra, mindenkivel működött a kémia.

Úgy terveztük, hogy a következő két évben rendezi az otthoni dolgait, a munkáját, a tanítványai sorsát, hétvégente jön majd hozzánk, utána viszont összeköltözünk. Akkor, ott kimondva nem volt olyan furcsa, két hétig működött is. Ekkor már április volt, és mindketten nagyon szenvedtünk a helyzet miatt.

Augusztus 1-jén pedig megtörtént az összeköltözés, majd az első közös családi kirándulás. Felpörögtek az események.

Nyitókép: Shutterstock