Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azért fogok bűnhődni, mert szerelemmel szerettem valakit - tiszta, őszinte, igaz szerelemmel... Volt néhány kapcsolatom az elmúlt években, de valahogy egyikben sem tudtam igazán kiteljesedni. Hiába vágytam stabilitásra, harmóniára, féltem attól, hogy megint megbántanak, és összetörik a szívemet.
Aztán egyszer csak jöttél te: betoppantál az életembe, és hirtelen az összes fal leomlott. Magam sem hittem el, hogy kicsúsznak a számon azok a szavak, amik egyszer bent ragadtak. A lényed megbabonázott, és olyan érzéseket indított el bennem, amik már csak fakón pislákoltak a lelkemben. Felélesztetted bennem a szenvedélyt, a romantikát - sőt, még ennél is többet tettél: visszaadtad a férfiakba vetett hitemet.
Valahányszor a közeledbe kerültem, olyan erővel tört rám a vágy, hogy beleremegett az egész testem. Iszonyúan kívántalak: legszívesebben egész nap ki sem keltem volna az ágyból. Szinte sistergett közöttünk a szexuális energia, csodálatos volt újra átélni ezt az élményt.
Nem csak a tested hatott rám ennyire: tetszett az intellektusod, a kreativitásod, az iróniád - és legfőként az, ahogy másokkal kommunikáltál. Volt benned valami megnevezhetetlen, megfoghatatlan, ami senki másban...
Büszke voltam arra, hogy a kedvesed lehetek. Tiszteltelek, becsültelek, és támogattam, hogy azzá válj, aki mindig is lenni szerettél volna. Emlékszem, éjszakákon át meséltél a terveidről, a vágyaidról: arról, mit szeretnél megvalósítani a következő években. Én pedig örömmel osztoztam ezekben a meghitt pillanatokban, mert biztos voltam benne, hogy nekem is szánsz szerepet a jövődben... de nem így történt.
Ma egy hónapja, hogy kiköltöztél a házból, és kiléptél a közös életünkből - mégis itt maradtál velem: álmomban éppúgy, mint ébren töltött óráim alatt. A fülemben zakatolnak a szavaid, képtelen vagyok elhallgattatni őket: "Ne szeress ilyen nagyon! Nem bírom. Megfojtasz vele."
Borzasztóan fáj, ami történt - keresem az okokat, mi vezetett idáig. Lehet, hogy néha túlzásba vittem a kényeztetést: képes voltam egész nap a konyhában állni, hogy a kedvenc ételedet tehessem eléd. Sokszor áthívtam a barátaidat, hogy minél több időt tölthess velük, és nem szóltam neked előre. Mindig gondoskodni akartam rólad - nem tehetek róla, ilyen vagyok, hozzátartozik a személyiségemhez. De úgy érzem, semmi olyat nem tettem, amiért bocsánatot kellene kérnem.
Azt mondtad, azért döntöttél a szakítás mellett, mert túlszerettelek.Szerintem ilyen nem létezik - te vagy az, aki nem tudja, hogy milyen az igazi szeretet...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.