Ha most itt lennél, elmondanám, hogy csalódtam benned.Szavaid némán hallgattam, amik úgy puffantak a térben, mint a jégeső, ami mindent szétzúz maga körül. Mindent, ami él és ami élhetne még. Megöl rügyező fákat, kinyílt virágokat, reményeket és álmokat.
Menedéket akartam, hogy engem ne érjenek el, ne sebezzenek és ne keltsenek rossz érzést bennem - de olyan hirtelen zúdultak rám az érzelmek, hogy nem tudtam menekülni. Szerettelek volna ugyanannak látni mint órákkal vagy napokkal előtte, de a mondataid engem is elértek...
Tudod, tönkretetted azt a képet, amit eddig rólad láttam. Nem vagy rossz ember még ezek ellenére sem, sőt! De „rossz" férfi vagy - nekem rossz. Ha majd hozzád hasonló érkezik a lányom életébe, azt fogom neki mondani, hogy az ilyen férfiakat csak messziről nézze. Hiszen olyan szépek, daliásak és erősek - de ne menjen a közelükbe!
Ám, ha mégsem tud ellenállni (mint ahogy én se tudtam párszor az életemben), és becserkészi egy olyan, mint te, csapjon le rá egy éjszakára, egy múló reggelre. De a következőre már ne ültessen vágyat a szívébe és a testébe, hiszen bármikor odébb állhat.
Mellettem is egy ilyen rossz férfi van, de jó ember. Kockáztattam, hazárdíroztam, tét nélkül. Esélyt adtam, de csak azért, mert tudtam: ha összetöri a szívem, akkor vagyok olyan erős (még ha könnyekkel is), hogy rutinból összerakom. És eleinte bizony mindegy volt, hogy marad vagy megy.
Éltem a mostban, a pillanatban, tervek és jövő nélkül, noha valahol a szívem mélyén úgy éreztem: talán várni fog az út végén... És ahogy ez a rossz férfi mellettem maradt, és javult és változott, én úgy felejtettem el, mennyi ilyen rohangászik a világban - begyűjtve nőket, szíveket és életeket. Rossz férfiak, akiket nem kell megjavítani, úgysem tudnád - vagy javulnak maguktól, vagy soha nem fognak.
Egyszer azt mondtad, olvasol a gondolataimban, de ez nem igaz. Hiszen az a gyermeteg zavar, amivel kutatni próbáltál a hideg tekintetemben - ahogy meg akartad fejteni, hogy hirtelen mitől, honnan, és miért nőttek megint falak körém -, olyan tehetetlenséget keltett benned, amit nem tudtál titkolni. Talán érezted, hogy te magad pakoltad vissza a téglákat pár meggondolatlan, de őszinte megnyilvánulással. És talán utólag már bánod is. Bánod, hogy azt a sok-sok órát, amit a bizalmam elnyerésével töltöttél, pár perc alatt tönkretetted.
Ám lehet, hogy tévedek, és minderről fogalmad sincs...
Én sem tudtam titkolni a csalódottságom, noha nem is akartam. Nem jöttek szavak a számra, a csend ölelt körül, ahogy belül súlyosan nehezedett rám a felismerés. Hogyan tovább? - kérdezhetnéd. Nem tudom. - válaszolnám.
Talán elmondom neked mindezt, talán magamba temetem. Amit persze majd látni fogsz rajtam, és olyan mondatokkal jössz majd, hogy: furcsa vagyok, más vagyok, megváltoztam. És talán csak sejted majd, hogy a változásom oka, te magad vagy.
Lehet, hogy nem is benned csalódtam, hanem magamban. Hogy a naivság újra belém költözött, hogy félreismertelek, hogy nem láttalak valójában. Lehet. De ami biztos, hogy sok hozzád hasonló férfi fogja még keresztezni az életem, hogy időről időre emlékeztessetek arra: vagytok, léteztek. És talán nektek is jó, hogy létezem, hiszen én vagyok az egyik olyan nő, aki arra fog emlékeztetni titeket, hogy a változás nem mindig hiábavaló.
Nyitókép: Shuttertsock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
