Ha nem iszom alkoholt, már nem is vagyok jófej?

Nemrég voltam egy buliban, ahová kocsival mentem, így nem ihattam alkoholt. Bár őszintén szólva amúgy sem ittam volna, mert nem szeretem, de így legalább ráfoghattam az autóvezetésre. Az emberek általában nem értik az antialkoholizmusomat, én pedig már halálosan unom, hogy állandóan emiatt kell magyarázkodnom. A buli elején ez még nem is volt gond, akkor még nagyjából mindenki józan volt, de amikor elkezdtek inni a többiek és a hangulat a tetőfokára hágott, akkor kezdtem magam egyre inkább kívülállónak érezni. Tudok én alkohol nélkül is bulizni, és jól érezni magamat, de azért az egy más tudatállapot, mint amikor valakiben van már pár feles.

De nem kell ehhez buli, amikor összejön a család, akkor is gyakran kerül vörösbor az asztalra.

Mivel nagyon esélyem sincs szóhoz jutni és józanul eléggé bántja a fülemet a hangos eszmecsere, így általában inkább elvonulok játszani a gyerekekkel.

Nem jó érzés kilógni, de sosem akartam csak azért alkoholt inni, hogy megfeleljek másoknak, még akkor se, amikor úgy éreztem, hogy emiatt kimaradok dolgokból. Sokszor láttam, hogy a közös ivás összehoz embereket, társaságokat, én pedig ennek sosem lehettem részese. Ugyanakkor szeretném, ha így fogadnának el, még ha ez sokak számára érthetetlen is.

Már fiatalkoromban rájöttem, hogy nem szeretem az alkohol ízét, ráadásul túl jó hatással sincs rám, inkább elálmosodom, mint feldobódom tőle. Részeg sem voltam még igazán, egyszer fordult elő, hogy kevertem a pezsgőt valami koktéllal, és úgy beszédültem tőle, hogy nem voltam képes egyenesen menni. Amikor lefeküdtem az ágyra és elkezdett forogni a világ, úgy döntöttem, hogy erre nekem nincs szükségem.

Egy időben voltak olyan törekvéseim, hogy szerettem volna megszeretni a alkoholt, főleg a bort, mert tetszik nagyon a borkultúra. Kóstolgattam, próbálkoztam, de csak nem ízlett, úgyhogy egy idő után elengedtem az egészet.

Persze, ha muszáj, egy koktélt azért le tudok tolni, de magamtól sosem jutna eszembe. Már csak azért sem, mert annyit szekáltak már emiatt, hogy a maradék kedvem is elment az ivástól. Amikor fiatalabb voltam, szinte minden férfi feladatának érezte, hogy megszerettesse velem az alkoholt, vagy legalábbis jól leitasson. Valahogy nem fért a fejükbe, hogy lehet, hogy valaki nem iszik és nem nagyon akarták ezt elfogadni.

A mai napig furán néznek rám emiatt, mintha az alkohol a hétköznapjaink elengedhetetlen része lenne és ha nem élek vele, akkor valami tuti nem stimmel velem. Kaptam én már meg szakítás után, hogy mennyire gáz, hogy velem nem lehet meginni egy pohár bort, amit őszintén szólva nem igazán értettem. Ha én tudom tolerálni, hogy valaki iszik, akkor azt miért nem lehet elfogadni, hogy én nem?

Ma már halálosan fáraszt, amikor rám akarják erőltetni, hogy igyak és néha inkább bevállalok egy koktélt, csak hogy szálljanak már le rólam. Szerencsére hébe-hóba összefutok hasonszőrű emberekkel, sőt volt már antialkoholista párom is, ilyenkor megnyugszom, hogy vannak még rajtam kívül is csodabogarak ezen a világon.

Nyitókép: Shutterstock