Csak nem gondolod komolyan, hogy egy hülye pasi jelenti a boldogságot?

Közeledik a karácsony, és én már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy ismételten szingliként kell ünnepelnem. Pedig az utóbbi években mindig az volt a mantrám, hogy „esküszöm, jövőre már másképp lesz", de hiába tettem meg mindent, nem így lett. Ráadásul már a család is kissé széthullott, így eléggé úgy néz ki, hogy a szüleimmel hármasban fogunk karácsonyozni. Ezen a ponton persze hálás lehetek, hogy még élnek a szüleim, ráadásul még a kapcsolatunk is egész jó, ugyanakkor egy hármasban töltött szenteste csak még jobban felerősíti a magányomat.

Az utóbbi hetekben amúgy sem vagyok túl jól, egyre gyakrabban a felszínre törnek az elnyomott érzések, hiányok, néha már úgy érzem, nem bírom tovább az egyedüllétet, az érintések és az intimitás hiányát. Feszült vagyok, már a legapróbb dolgon is felhúzom magam, néha még saját magamat is nehéz elviselnem. Egy ilyen hangulatingadozás kellős közepén került szóba a karácsony egy családi ebédnél, aminek az lett a vége, hogy a szüleim előtt zokogásban törtem ki. Teljesen lefagytak, nem értették, mi a bajom, illetve az anyám értette, de ő is csak tehetetlenül állt előttem.

- Mi mindent megteszünk érted, mit tehetnénk még? – kérdezték, én pedig csak ráztam a fejem, hisz már rég nem tőlük várom, hogy boldoggá tegyenek.

- Nem várok tőletek semmit, nem tudtok ebben segíteni – hüppögtem, amikor az apám kikelt magából.

- De hisz mindened megvan: jó munkahely, biztos anyagi háttér, utazások... Csak nem gondolod komolyan, hogy egy hülye pasi jelenti a boldogságot? – esett nekem, én pedig csak néztem rá és arra gondoltam, hogy ő csak nem gondolja komolyan, hogy 41 évesen felhőtlenül boldog lehetek férfi nélkül?

- De igen apu, 41 évesen az tenne boldoggá, ha lenne egy (hülye) pasi mellettem – mondtam, majd kocsiba pattantam és elhajtottam.

Hazafelé jövet aztán azon gondolkoztam, hogy mégis mi abban a meglepő, ha egy nő férfira vágyik. Társas lények vagyunk és nagyon szép az a gondolat, hogy egyedül is legyünk teljes egészek, de ez nekem csak ideig-óráig működik. A szingliként töltött évek alatt rendkívül rutinos lettem abban, hogyan érezzem jól magam egyedül, de könyörgöm, ki akar így leélni egy életet? Ráadásul egyedül elég nehéz családot alapítani, bár manapság minden lehetséges, én boldog családban szeretném a gyerekemet felnevelni.

Számos dolgot meg tudsz adni magadnak, de intimitást nem, ez pedig egy idő után elképesztő módon tud hiányozni. Arról nem is beszélve, hogy ez az állandó párkeresés teljesen leszívja az ember energiáját. Tudom, erre a legtöbben azt mondják, nem kell keresni, jön majd az magától, de nehéz ebben hinni pár egyedül töltött év után. Csak azzal tudom magam nyugtatni, hogy az életben semmi sem állandó, így én sem leszek örökké szingli és a rossz érzések is elmúlnak egyszer. Ráadásul karácsonyig van még egy hónap és csodák bármikor történhetnek...

Nyitókép: Shutterstock