Szuperanyák, kíméljetek!

Nem igazán szeretek játszótérre járni, de mivel van egy óvodáskorú gyermekem, ezért nem kerülhetem el ezt a kötelezettséget sem - a gyerkőc ugyanis imádja a tomboldákat. Sokáig nem értettem, mi is a bajom ezzel a közeggel, mígnem egy nap fültanúja lettem két anyuka beszélgetésének, ahol az egyik bőszen és nagy átéléssel ecsetelte a másiknak, hogy bezzeg az ő gyereke:

• azonnal tudott szopizni
• kéthetes kora óta átalussza az éjszakát
• sosem hisztizik
• mindig szófogadó
• a képernyőideje nulla
• csak fejlesztőjátékai vannak

Mindezt akkora hanggal és olyan vehemensen tette, hogy nekem bizony gyanús lett a dolog. Az viszont leesett, hogy pont az ilyen megnyilvánulások miatt nem kedvelem túlzottan a játszótereket,

Félreértés ne essék, én simán elhiszem, hogy léteznek olyan babák, akik szinte születésüktől kezdve jó alvók, ügyesen esznek, nyugodtak stb., de amikor MINDEN tökéletes, az azért fura. Főleg, ha ezt a tökélyt feltétlenül a másik - láthatóan a végletekig kimerült anyatárs - orra alá kell dörgölni, kaján vigyorral fűszerezve. Aztán persze otthagyni, hogy szerencsétlen a nap hátralévő részében azon görcsöljön, hogy vajon ő mit rontott el?

Amikor kicsi volt a fiam, én is találkoztam ilyen anyukákkal. És engem is totálisan lelombozott, hogy neki minden megy, nekem meg szinte semmi. Én bizony vért izzadtam a szoptatással, az én gyerekem még 3 évesen is felébredt éjjel, a „rémes kétéves" korszakban pedig volt, hogy a földhöz verte magát az utca kellős közepén, csak azért, mert egy nagy, fekete kavics trónolt a járdán. Az igaz, hogy a képernyőideje 3 éves koráig neki is nulla volt, ám a szuperanya gyermeke ezt is übereli és az ő csemetéje tuti, hogy 7 éves koráig azt sem tudja, mi az a tévé.

Főleg, ha nem arról szól a történet, hogy valamit tényleg jól csinálsz és ezt a tudást megosztod a másikkal, hanem arról, hogy kárörvendően az arcába tolod, hogy te milyen szuper vagy, a másik meg milyen sz@r – a segítő attitűd minden morzsája nélkül. Pedig bizony sok ilyen létezik. Én is belefutottam már, olyan anyukába, aki azzal büszkélkedett nekem, hogy ő este hétkor leteszi a hathónapos babáját és másnap reggel nyolcig hangját sem hallja, ám négy év múltán másnak azt ecsetelte, hogy azért nem akar több gyereket, mert évekig egy szemhunyást sem aludt. Azt hiszem, ez no comment!

A konklúzió pedig csak annyi, hogy ha valaki túl harsányan hirdeti „az igét", akkor abból általában érdemes gyököt vonni, és ami még ennél is fontosabb, hogy eszedbe se jusson, hogy a szuperanya árnyékában te egy rakás szerencsétlenségnek érezd magad! Messziről jött ember ugyanis azt mond, amit akar – és ez sok esetben a játszótéri anyukákra is igaz!

Nyitókép: Shutterstock