Apa, miért engem büntetsz anya haláláért?

Úgy érezte, a család is őt okolja a történtekért. Bár alig töltötte be a 14-et, a temetés után rögtön átvette a gondoskodó anya szerepét. Vigyázott a kistestvéreire, fürdette, etette őket. Játszott velük és olvasott nekik. A háztartást is ő vezette.

Az édesapja persze tudta, hogy ez nem helyes. A lányának is járna a lehetőség, hogy legyen ideje gyászolni. Ám a férfi olyan mértékben összetört, hogy nem tett semmit. Hagyta, hogy Flórát szépen lassan elnyelje az önvád mélységes mocsara. Idővel pedig a nemtörődömség elvárássá alakult. Már szóvá tette, ha épp nem volt meleg vacsora nap végén, vagy ha a kicsik rossz jegyet kaptak a suliban... Az évek pedig teltek, de minden ugyanúgy maradt.

6 évvel később Flóra barátnői épp a lány szülinapi buliját szervezték. Meghívták Robit is, akibe fülig szerelmes volt. A lány először ellenkezett, végül mégis igent mondott barátnői meghívására.

- Ma bulizni megyek a barátaimmal - mondta édesapjának, aki a TV előtt ülve szorongatta a hideg sört.

- Kész a vacsora?

- Igen.

- A fiúk is rendben vannak?

- Igen, apa. Mindent elintéztem, ahogy szoktam. Van még sör a hűtőben. Sietek haza.

De legalább a buli jól sikerült. Mindenki szuperül érezte magát, még Flóra is. Rég volt ilyen önfeledt és boldog, Robi pedig elhívta randizni. Az egy randiból sok és még több találka kerekedett. Ám minden alkalommal, amikor kilépett a házból, lelkiismeret-furdalása volt, és az édesapja egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát.

- Megint elmész? Ki fog az öcséiddel foglalkozni? Komolyan azt várod el, hogy munka után még én csináljam ezt is? Vannak kötelezettségeid, úgy látom, kezded elfelejteni. Ha anyád itt lenne...

Lassan egy éve jártak, amikor Robi feltette neki a kérdést: "Hozzám költözöl?" Flóra szemei elkerekedtek. Azonnal rá akarta vágni, hogy igen, de mielőtt kinyitotta volna a száját, eszébe jutott, hogy nem lehet. Ki gondoskodna a családjáról?

- Sajnálom. Tudod, hogy nem hagyhatom ott őket.

- Felnőtt nő vagy. Én nem azt mondom, hogy felejtsd el a családod. Csak próbálj meg egy kicsit magadra is gondolni!

Eközben megcsörrent a lány telefonja.

- Hol vagy már megint? - kérdezte ingerülten az apja.

- Robival vagyok.

- Azonnal gyere haza! Az egész lakás mocskos. Szerinted ki fog mosogatni?

A lányt elöntötte a méreg. Vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt.

- Mindjárt hazamegyek. De mostantól neked kell ellátnod a szülő szerepét, mert elköltözöm.

- Miről beszélsz? Csak úgy elmész? Ki fogja elvégezni a dolgokat, amiket neked kellene?

- Majd te, édesapa. Ahogy az elejétől kezdve kellett volna. Amikor anya elment, még gyerek voltam. Hagytad, hogy magamat okoljam és felnőttként dolgozzam helyetted... Pedig én is gyászoltam, én is összetörtem! Szépen lassan megszoktad, hogy mindent megcsinálok. Megszoktad, hogy nem kell szülőként viselkedned, mert én azt is elintézem. Ennek vége!

Ezzel hazament és összepakolt. Legbelül tudta, hogy már sokkal hamarabb meg kellett volna tennie. Bízott benne, hogy az édesanyja se haragudna, ha látná, hanem inkább örülne a boldogságának.

Zavada Janka novellája

Nyitókép: Shutterstock