Férfivélemény a házasságról: Elavult intézmény vagy sírig tartó kötelék?

Néhány évszázada ez nem volt kérdés, mind a társadalmi elvárások, mind a gazdasági érdekek és az általánosan elfogadott normák miatt házasodni kellett - muszájból, akár érzelmek nélkül is. Többnyire érzelmek nélkül. Ma már hála Istennek nincs így. Ma már szabadon posztolhatóak a gyönyörű esküvői képek, boldogság és lájk-mámort okozva ezzel a közösségi oldalakon a barátoknak - akik amúgy az utcán nem köszönnének rád.

Ma már nem kényszer házasodni és együtt megöregedni sem. Néhány hónap, esetleg pár év múlva lekerülnek az esküvői képek és helyüket átveszik a pozitív lélekerősítő üzenetek és a kurvaanyázások végtelen permutációi. Ilyenkor az ember meglepődik. Kínos látni mennyire sérülékeny egy ilyen kapcsolat. Mennyire törékeny egy ilyen tökéletesnek tűnő boldogság...

Én - mint élő példája annak, hogy az ember mindenféle házasság nélkül is képes a teljes boldogtalanságra -, kívülállóként úgy gondolom, ezek a rosszul végiggondolt és még rosszabbul kivitelezett házasságok teszik nevetségessé az egész intézményt. Azt az intézményt, ami régen olyan szent és sérthetetlen volt, hogy csak a halál bonthatta fel.

Mégis rendre újra és újra felbukkannak próbálkozó fiatalok, akik úgy gondolják nekik sikerülni fog, ők majd megmutatják a világnak... A mindentudó szkeptikusok persze cinikusan hümmögnek, és az esküvőn huncut módon becsempészik a vőlegény zakójába egy válóperes ügyvéd névjegykartyáját. És amikor rájukcáfol az ifjú pár egy hosszú, kiegyensúlyozott kapcsolattal, értelmesen-okosan együtt leélt évekkel, akkor csak állnak értetlenül mint Bálám szamara. Vannak tehát példák és ellenpéldák. Ettől vált a hazásság, az élet olyan színfoltjává, mint a magyar gasztronómiának a pacal. Vannak, akiket fegyverrel sem lehetne rákényszeríteni, vannak óriási rajongók és vannak azok, akik ugyan megkóstolták, de többé nem kérnek belőle.

Nyilván igen, bár az elsővel még sohasem találkoztam, de koala mackóval se, pedig állítólag az is létezik, csak eléggé ritka. A sírig tartó szerelemre magam is láttam példát: egymással élő és haló idős embereket, akik napok alatt követték egymást - romantikussá téve a cseppet sem romantikus, annál inkább retteget halált. Bár az én véleményem nem mérvadó. Nekem, mint falusi gyereknek, fontos a házasság - így neveltek, ez az értékrendem része és ezt kinőni már nem fogom. Mégsem nősültem meg sosem.

Ám így, sok évvel később azt mondom, hiba volt. Járt volna neki egy nap, ami csak róla szól, amikor szép ruhába öltöztetik, amikor ragyoghat az oltár előtt, amikor igazi hittel kimondjuk egymásnak: Akarlak amíg a halál el nem választ.

Nyitókép: iStockphoto