Sok embertől, sőt a szüleimtől is megkaptam, hogy a lánykérést illetően, hogy milyen elhamarkodottan döntöttem. Fél éve ismertük egymást, már sokszor beszéltünk róla, de álmomban sem hittem, hogy letérdel, és felteszi nekem a nagy kérdést. Mit kellett volna mondanom, hogy ezt még át kell gondolnom?!
Amint Bálint az életembe lépett, minden felgyorsult körülöttem. Korábban sosem ismerkedtem buliban, de a közeledése egyáltalán nem volt tolakodó számomra. Megkérdezte, lenne-e kedvem kimenni beszélgetni, és közben pedig megittunk egy pohár italt. Egész éjjel táncoltunk, és valahol furcsa volt, hogy nem akart megcsókolni. Hiába kacérkodtam a gondolattal, ő nem akarta átlépni ezt a határt. A buli végén elkérte a telefonszámomat, és úgy váltunk el egymástól, hogy majd józanul folytatjuk.
Másnap reggeltől minden nap beszéltünk: hol üzenetben, hol telefonon, majd sort kerítettünk az első hivatalos randevúnkra is. Tökéletes este volt, és a csók sem maradt el. Mindkettőnkben hamar megfogalmazódott, hogy okkal kellett találkoznunk, és a negyedik randink után úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt a kapcsolatnak. Azonban el kellett döntenem, mit kezdjek az exemmel, akivel néha-néha még összefutottunk. Már nem voltam belé szerelmes, így végül beszéltem vele, és lezártam a kettőnk között húzódó se veled, se nélküled drámát. Csalódott volt, és talán csak ekkor jött rá, hogy elveszített engem.
Bálinttal nem találkoztunk három hétig, mert külföldön voltam a szüleimmel. Minden nap beszéltünk, és hiányzott minden egyes órában. Sokat meséltem róla anyuéknak, és várták, hogy végre megismerjék őt. Hazaérkezésemkor Bálint egy csokor rózsával érkezett a lakásomra. Közelgett a szeptember, elmesélte, hogy lakást néznek egy barátjával, és míg távol voltam, találtak egyet az egyetemtől nem messze, de a tulaj végül nem őket választotta. Ekkor nagyjából egy-másfél hónapja ismertem a szerelmemet, és hirtelen felindulásból megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e hozzám költözni? Láttam rajta, hogy tetszik neki a dolog, és szíve szerint igennel felelt volna, de nem akarta elsietni a választ. Ám két héttel később már együtt hordtuk be a cuccaival megpakolt dobozokat.
Fél év telt, és mintha mindig is ismertük volna egymást. Sokat beszélgettünk arról, hogy ki, hogyan és milyen tempóban tervezi az életét. Szóba került az eljegyzés, a házasság, a közös otthon és a gyerekvállalás is, de álmomban sem hittem volna, hogy ilyen hamar megkéri a kezemet.
Épp kirándulni voltunk a Megyer-hegyi Tengerszemnél, amikor megkérdezte: "Lennél a feleségem?" Folytak a könnyeim, és el sem hittem, hogy ez a fantasztikus férfi velem szeretné leélni az életét. A válaszom igen volt.
Nem mindenki értett egyet a döntésemmel. Sokan azt mondták, hogy elhamarkodom: miért sietitek el, hova rohantok? Azt is megkérdezték a barátnőim, hogy: "Terhes vagy?" Számukra képtelenségnek tűnt, hogy szerelemből mondtam igent a lánykérésre. Sosem volt senkivel sem olyan tökéletes és harmonikus a párkapcsolatom, mint Bálinttal. Ritkán konfrontálódunk, tisztelettel bánik velem, és a tenyerén hordoz, így nem is kívánhatnék nála jobbat.
Mégis megnyugtató volt számomra, hogy a szüleim és a legjobb barátaim mind-mind támogattak, és hittek a döntésemben.
Nincs arra szabály vagy recept, hogy mennyi idő után lehet a lánykérésről témázni, nem beszélve arról, hogy a nagy kérdésre mikor mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy igen. Egyesek szeretnek biztosra menni, és keretet szabni, például: kizárólag 3 év párkapcsolat és két év együttélés után kérik meg párjuk kezét. A szíve mélyén mindenki érzi, hogy az illető lehet-e az igazi vagy sem.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
