Miért bonyolítod túl az ismerkedést? Felejtsd már el a taktikázást!

Ági barátnőm kijelentette, ő nem hajlandó ráírni elsőnek a férfira, akivel ismerkedik két hónapig minimum. „Írjon a pasi, ha akar valamit". De azt is alaposan meggondolja, hogy ha ír neki, akkor mikor válaszoljon vissza. Mert persze azonnal válaszolni hatalmas hiba szerinte, hiszen akkor egyértelműen látszik, hogy egész nap csak arra várt, hogy írjon neki. Noha ez valóban igaz... Na de ezt nem tudhatja, mert még a végén, azt fogja gondolni, hogy odavan érte. Ez pedig borzalmas lenne ugyebár egy ismerkedésnél, ahol az a célod, hogy párt találj.

Ági tehát vár fél órát, és azután ír, persze alaposan meggondolja, mit válaszoljon arra, hogy „Szia". Hiszen nem írhatja ugyanazt, akkor annyira fantáziátlannak tűnik, de a „Helló" meg nem elegáns, és persze ha a pasi sem tett emojit akkor nincs az az Isten, hogy ő odabiggyesszen egy mosolygós fejet, mert abból is az jön le, hogy túl lelkes...

Ezt tényleg ennyire túl kell agyalni?

Biztos, hogy nem... De valahogy ezek a furcsa és értelmetlen „szabályok" teljesen belénk ivódtak az ismerkedésnél, és hihetetlenül túltaktikázzuk már az egészet, mi nők. Mert a pasik valószínűleg nem gondolkodnak tíz percig azon, hogy miért tett oda kacsintós fejet a lány...

A régi időkben megvoltak az ismerkedés szabályai, és a nőknek eszerint kellett cselekedniük. Meg volt szabva, hogy csakis a férfi hívhatta el őket randizni – maximum elejtette a zsebkendőjét a hölgy, így jelezvén, hogy tetszik neki az illető. Aztán pedig szigorú etikett vonatkozott arra, mi történhet a randevúkon vagy, hogy például mikor illik bemutatni a választottunkat a szüleinknek. Lehet, hogy így lassabban mentek a dolgok - talán valahol megvolt ennek a romantikája - de legalább tudták, hogy miért csinálják így: mert ezt követelte az illem.

De mi miért követjük ezeket a buta szabályokat, amiket ki tudja, ki alkotott meg, (valószínűleg csak úgy elterjedt) amikor ez nem lenne kötelező, és valójában semmi, de semmi értelme, mert hogy ebben aztán semmi romantika nincs. Ez csak a nők fejében van benne, és nem egy társadalmi vagy bármilyen elvárás.

Ha tetszik valaki, és látom, hogy ez kölcsönös, miért ne hívhatnám el én moziba? Nem gondolnám, hogy ettől kevésbé jövök be neki sőt, a legtöbb pasi azt mondja, hogy ezt nagyon is díjazza. Ez nem feltétlen egyenlő a nyomulással, ahogy az sem, hogy ha ismerkedsz valakivel, te írsz rá egyik nap. Ez akkora bűn lenne? Komolyan azt gondolja valaki, hogy ezzel rontja el a bimbódzó kapcsolatot? Szerintem pont a túltaktikázással...

Annak a szerencsétlen férfinak azért valamiből éreznie kéne, hogy tetszik a nőnek, ha pedig ezt nem mutatjuk ki, mert ezzel „kiadjuk magunkat", és királykisasszony módjára csak várjuk, hogy körbeudvaroljanak, miért csodálkozunk, ha az a szegény pasi egyszer csak megunja, és lelép?
Azt valahol érzi az ember már akár egy chatelásből is, hogy a másiknak bejön-e vagy sem. Ha pedig igen, akkor nincs mitől félni. Hidd el, egy pasi tudni fogja, ha taktikázol, és le fog lépni, mert senki sem akar egy olyan nővel lenni, aki alaposan meggondolja minden egyes lépését, és végig játszik...

Nyitókép: Shutterstock