Miért nem érzi magát nagymamának anyukám édesanyja?

Azért, hogy meg tudjuk érteni nagymamám történetét, az elején kell kezdeni. Egy nagyon szerető családba született első gyermekként. Később született még két lánytestvére. Mivel a kisebbik húga és közötte tizenegy év volt, onnantól kezdve sok felelősség hárult rá. Szerette nagyon a szüleit, de menekült otthonról. 18 éves volt, amikor férjhez ment a nagypapámhoz.

Fiatalon lett édesanya, így fiatalon lett nagyszülő is. Sosem érezte magát nagymamának, mindig volt valami más, ami fontosabb volt az életében. Az elején élni szeretett volna még, dolgozott, majd amikor már nem volt napi szinten munkája, akkor nagypapám lett súlyos beteg, akit ápolnia kellett. Majd ő is nagyon beteg lett, rák támadta meg a nyirokrendszerét. Kihullott a haja, a szemöldöke és elveszítette minden nőiességét, pedig olyan gyönyörű volt. Évekig küzdött a halálos kórral. Mire meggyógyult, addigra már megöregedett. Ezt nagyon nehezen dolgozta fel. Nagypapán mindennapos gondozásra szorult, így a nagymamai teendőit nem tudta ellátni, bár nem is nagyon szerette volna.

Ma már 77 éves és olyan mint egy 60-as fiatal nő. Lehet, hogy közrejátszik az is, hogy őssejt átültetést kapott, amikor nagyon beteg volt, de azóta olyan, mintha egy új ember lenne. Megmaradt külsőleg abban a korban, amikor a kezelést kapta.

Sajnos a nagypapám már nem láthatja, milyen dögös lett a felesége. Kitetováltatta a szemöldökét, szőkére festette a haját. Mivel a mama mellett mindig volt valaki, így elkezdett társkeresőzni, mondván, ő nem megy olyan klubokba, ahol öregek vannak, mert állítása szerint ott mindenki rozoga és nyanyóka. Csacsogott már több kisöreggel is (így hívja a vele egyidős férfiakat), de megtalálta a számára megfelelőt, aki nem akar hozzá költözni, így nem is kell ápolnia. De azért ide-oda elmennek együtt, ha van kedvük, van kivel nyaralnia és tudnak együtt színházba járni. Boldog, sokat mosolyog, amit én korábban nem láttam rajta. Talán már nem hiányzik az életéből semmi.

A betegsége és a nagypapám állapota miatt sosem volt igazi nagymama. Sosem tudott ránk vigyázni, ünnepekkor ugyan találkoztunk, de nem volt mama-unoka kapcsolatunk. Úgy gondolja, hogy az unokák érte vannak és nem ő van az unokáiért. Lehet, hogy ebben van valami igazság, biztos nem csak ő gondolja így. Sokáig haragudtam rá. Nem tudtam megérteni, miért van az, hogy nekem csak papíron van két nagymamám, de igazából csak egy. Csak egy volt, aki értem jött az oviba, egy volt, aki ott volt, ha beteg voltam. De ha mesélni kellett rólunk, akkor büszkén mesélte, hogy neki nyolc unokája van.

Mára sikerült megbocsátanom neki, vagyis elfogadtam, hogy ő ilyen. Ám, hogy miért alakult így az élete, azt senki sem tudja. Anyukám azt mondta, anyaként is ilyen volt. Távolságtartó és rideg. Lehet, hogy a gyerekkorában történt valami? Nem tudom, mert sosem mesél róla. Vasárnaponként átjön, megebédel és hazamegy. Se egy játék, se egy közös filmnézés. Nincs velünk kapcsolata. De anyának hetente kétszer át kell mennie hozzá beszélgetni, legalább egy órára. Ilyenkor vinnie kell neki kenyeret, és ha véletlenül mi vinnénk, akkor köszönés előtt jön a kérdés: Anyád hol van?

Nyitókép: Shuttelstock