magazin kibeszélő állattartás szeretet háziállat macska dorombolás
Az úgy volt, hogy a Gabi 7,5 év kutyás élet után egyedül maradt. Hagytunk neki egy kis időt, hogy összekapja magát, aztán mivel mindenki tudta, hogy állatbarát, és nála bármilyen négylábú otthonra lel, egy kedves barátja megajándékozta velem, Gézával, a Vezérrel.

Gabi elmondása alapján mozgásom kecses, finom és légies. Azt mondja, el tudna képzelni egy porcelánboltban is, mert annyira ügyes vagyok. Pillanatok alatt Vezér lettem, és bele kellett törődnie, hogy egy Férfi uralkodik fölötte. Néhány hónapig Férfi is voltam. Aztán golyótlanított, mert ha már neki nem jut biga, nekem se legyen... Kedves, mi?

Viszont rá kellett jönnöm: jó döntés volt, mert így nem ácsingózom cicapunci után. És nem jelölgetem a területem, ami fölösleges is lenne, hiszen mindenki tudja: minden terület az enyém, és kész! Egyeduralom volt, amit élveztem ugyan, de egy idő után kezdett unalmas lenni. Gabi nem tudta hogyan kezelni a fölös energiáimat, és ekkor döntött úgy, hogy kell egy pajti. Így került hozzánk Csöpi. Élete egyik legjobb döntése volt.

Csöpit nevelgettem, tanítottam a hülyeségre, fölös energiám már nem nagyon volt, de közben azért edzettük Gabi idegrendszerét is. Csöpivel kitaláltuk, hogy ledoktorálunk, ehhez Gabi kitűnő alany, mert mindig van valami baja.

Küzd a vesehomokkal, gondoltuk rásegítünk, így hajnali 2-kor megindulunk és indult a vesetaposás, egy, kettő! Néha nagyon tudjuk, hova lépjünk, hogy hatást váltsunk ki - akkor bizony nagyon csúnyákat kiabál... Inkább nem árulom el miket, mert tényleg nagyon ronda. Komolyan vesszük a dolgot - mármint a homokhajtást - így heti 2-3 alkalommal elvégezzük.

Csöpi velem ellentétben egy nagy mamlasz maci. Csak akkor van hangja, ha meghallja a kajás zacsit, de akkor az üvegajtón is képes átmenni. Ő az a macska, akit ha odébb tolsz, ott marad. De a kajáért bármire képes. Egyszer Gabi rajtakapta, hogy az én kajámat majszolja. Rászólt, mire az átkarolta két első lábával a tálat, befeküdt mellé, és úgy evett, hogy közben röfögött... Gabi megfogta a két hátsó lábát, húzta ki a konyhából, de Csöpi végig kapaszkodott a tálkába és falta be a tápomat. Húzták kifelé, ő meg húzta magával a kaját...

Doktorálás.

Felismertük, hogy ha éjjel 2-3 között hirtelen mellkasi nyomást mérünk kezelt személyünkre, vagy mondjuk, egy polcról ugrunk rá, akkor a nyomás erősségével egyenesen arányos a szemgolyók kidülledése. Ezen a szinten már igencsak gyakorlottnak kell lenni, mert a kezelt személy mindent elkövet, hogy agyonizéljen minket - vagyis minden keze ügyébe kerülő tárgyat felénk reptet ugyan, de elég béna meg vak is, mert tört már össze dolgokat, viszont minket még nem tudott eltalálni.

Forrás: Shutterstock

A megfelelő időben Csöpit is megfosztották golyóitól. Függetlenül attól, hogy életemben nem keféltem egy jót, és már nem is fogok a golyóim hiányának köszönhetően, törvénybe hoznám ezt a dolgot, hogy töketlenítsenek minket. Nem fáj, gyorsan megvan, és jöhetnek a cicaribik az utcába, meg sem fordulunk utánuk. Így a kertes házban lakó társaink sok-sok balesetveszélyes helyzetet elkerülhetnének, a fölös szaporulatról nem is beszélve. Mert okés, hogy mi vagyunk a királyok, de a sok fölös szaporulatnak köszönhetően ellepjük a Földet, és nincs elég kétlábú, hogy a kedvünkben járjon és kiszolgáljon.

Apropó, kefélés.. Van furminátorunk, amivel Gabi át szokta vizslatni a szőrállományunkat. Mit ne mondjak, nem vagyok oda a dologért sem én, sem Csöpi. Viszont mindig megdöbbenünk, amikor teniszlabda nagyságú fölös szőrt szed ki a meseszép bundánkból. Figyelni kell a külsőnkre, végül is csak mi vagyunk a férfiak a házban! Meg hát mindenkinek könnyebb, mert így kevesebb lehullott szőr kerül a szőnyegre.

Amikor idekerültem, vagányan ki lett adva az ukáz, hogy az ágyra és az asztalra nem ugorhatok fel, és be lett határolva, hogy mit szabad, és mit nem. Aztán mentem, és megmutattam Gabinak, hogy ő mit tehet, és mit nem. Nehogy már ő utasítsa az állatok fejedelmét bármire is...

De tudunk ám kedvesek is lenni. Van Gabinak egy kuckótársa, a ház túlsó szobájában lakik. Jó fej csaj, így rá hallgatunk, ettől Gabi agyvérzés közeli állapotba is került már többször. Amikor a kuckótárs megy be a szobájába lepihenni, én, Géza, a Vezér, hazakísérem. És itt már meg is hazudtoltam magam, mert bizony az ő szentélye számomra is szent. Megbeszéltük, hogy oda nem mehetek be, és kérlek szépen, leülök az ajtó elé, és nem is megyek be. Gabi haja már csak azért is olyan ritka, mert feszt tépkedi a hajszálait, amikor ezt látja. Ő meg, ha fejre áll sem fogadunk szót neki.

Nagy titkok tudója vagyunk mi! Még, hogy a nők nem szoktak pukizni, aham... Csöpit látnátok, ahogy meg tud ijedni már a kisebb hanghatások miatt is... Addig örüljetek emberek, ameddig nem tudunk beszélni! Nehezen viseljük, amikor Gabi ki van éhezve a szeretetre és rajtunk akarja bepótolni, cuppog a fülünkbe... Ilyenkor menekülőre vesszük, mert hát a Vezért még se puszilgassák már csak úgy!

De ha leoltódik a villany és senki nem lát, akkor elviseljük nagy duzzogva, sőt még egy kis dorombolás is jár cserébe. Én az ágy végén figyelve alszom, nehogy megtámadjon minket valami nagy szörny, Csöpi pedig vagy a Gabi fejénél, vagy a radiátor csöve alatt húzza a lóbőrt.

Tudjátok, hajnal 2-ig, mert akkor kezdődik a vizit. Hajnal 5:10-kor riaszt az ébresztő, ezt Gabi élvezheti nagyon, mert az összes szőrszál feláll tőle a hátamon... Na, de sebaj, előbb utóbb kiiktatom. Várom a javaslatokat!

Géza voltam. Dr. Géza.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.