Mintaférjnek gondoltalak, egészen addig, amíg ki nem kezdtél velem..

Így ismertem meg a feleségedet, aki egyik nap berohant hozzám egy időpontért. Az ikerlányaitok haja végét kellett rendbe szednem. Egyébként imádnivaló nő, teljes odaadással és feltétel nélküli szeretettel van a lányaitok iránt. Ez mindig megmutatkozott, akárhányszor csak nálam jártak. Rólad is csak jót hallottam, s mintaapának, illetve férjnek gondoltalak, egészen addig, míg be nem sétáltál egyik nap a családod gyűrűjében.

- Szia Lulu!!!! - harsogták egyszerre a lányok, amikor betoppantatok.

- Sziasztok, hercegnők! - hajoltam le hozzájuk, hogy köszöntsem őket. - Na, megrövidíthetlek titeket pár centivel? - kérdeztem mosolyogva, mire egyöntetűen bólintottak, majd felegyenesedve rátok néztem. A feleséged megcirógatta a lányok haját, mi pedig biccentettünk egymásnak.

- Na, ki lesz az első? - néztem rájuk és egymást lökdösték odébb az elsőbbségért. Leengedtem a széket, hogy bele tudjanak ülni. A feleséged azonnal csak a kis kuncsaftomra fókuszált, és megkerülte a széket, hogy foghassa a kezét és beszélgessen vele. A másik lányod elkapta a kezedet és nyomban a szórakoztatásodba kezdett.

Mikor hátul végeztem, a két oldal következett. A feleségeddel kerülgettük egymást, te pedig felkaptad a karodba a másik lányodat, hogy véletlenül se legyen útban. Láttalak.

Amikor át kellett mennem a túloldalra - oda, ahol te álltál, a lányotokkal a karodban - éreztem a hátamban a tekintetedet. Hébe-hóba beszélgettél a gyermekkel a kezedben, de voltaképpen kicsit sem figyeltél rá oda. A tarkómon lévő tetoválásom szinte égette a bőrömet, annyira éreztem, tudtam, hogy vizslatsz - vagy csak bebeszéltem magamnak a fájdalmat, hogy tereljem a figyelmemet a megaláztatásról?

Talán... Igen. Megalázva éreztem magamat, mert a családod nem ezt érdemli. Tény, hogy az én ízlésemnek a nejed túl finom, túl tiszta és úgy gondolom, hogy ha egy tűzvészben kéne döntenie, hogy kit ment ki, akkor gondolkodás nélkül a lányaitokat választaná, de szeret titeket.

Igyekeztem gyorsan végezni a munkámat, hogy legalább térfelet válthassak, vagy legyen okom a feleségedhez szólni. Sajnos a menekülés az üzlethelyiségből nem minősült opciónak. Mikor megtettem az utolsó nyisszantást, a tükörben a kislányodra néztem.

- Na, hogy tetszik?

- Tökéletes, Lulu! - kurjantotta, majd széles, boldog mosollyal felnézett rád, én pedig felegyenesedtem, hogy leengedjem a széket.

- Gyönyörű vagy, kincsem! - válaszoltál és a hangod csöpögött a felgyülemlett izgalomtól, amit a bámulásom gerjesztett benned. Csak remélni mertem, hogy ezt én hallottam meg csupán, és másnak nem tűnt fel a falatnyi szalonban.

- Gyere, most a nővéred jön - a feleséged kisegítette a székből a kislányt, te pedig leraktad a másikat. Helyet cseréltek, én pedig életemben először azt kívántam, bárcsak ne két gyereketek lenne...

Lukrécia történetét Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock