Férfivélemény: Hűséget fogadtam, nem vakságot!

A legjobb barátom kedvenc mondása ez, és annyira jó, hogy szemtelenül el is loptam tőle. Nem gondolom ugyanis, hogy az embernek azután, hogy valakivel összekötötte az életét, csakis szemellenzővel szabad közlekednie. Sőt, egyenesen tilos lenne ránéznie másra.

Ha valaki azt szeretné, hogy ne bámulják meg, nem öltözik kihívóan. A feszülő pólóknak, a push-up fehérneműknek, a formás fenekektől majdnem szétrobbanó forrónaciknak vagy a mély dekoltázsoknak egyetlen célja van: vonzani a tekintetet. Nekem ne mondja senki, hogy ezeket azért hordja valaki, mert kényelmes, praktikus darabok. Egy frászt! Meg akarják mutatni azt, amire büszkék, viszont nincs is szerintem rosszabb, mint ennyire pőrén létezni a világban, még akkor is, ha az ember fürdőzik a férfiszemek ölelésében.

De nem csak egy feltűnő jelenség után lehet megfordulni, sőt egy idő után ezek az extrém alakok beleszürkülnek a tömegbe. Annyi hasonszőrű, szeretetre, figyelemre és törődésre vágyó ember van, hogy az egymással folytatott versenyben semlegesítik a másikat. Nem tagadom, én is elidőzöm azokon, akik ennyire fel akarják kelteni a figyelmet, de nem találom őket vonzónak, nem indítanak be. Érdekes jelenségek, de ma már inkább az érdekel, hogy miért épp így öltözködnek?

Engem sokkal jobban vonz, szerintem sokkal szebb az, ami egyszerű, ami természetes. Őszintén azt gondolom, a szépség belülről fakad. Komolyan, nem ér röhögni! Egyébként is az arcot nézem meg először, jó... miután a többi lényegest lecsekkoltam. De mégis az arc, a szem számomra a legfontosabb, hiszen a párodból azt látod a legtöbbet, annak kell megfognia, igazán vonzónak lennie. A többi csak grátisz és nem is elsősorban a szemünknek okoz gyönyört.

Forrás: Shutterstock

Pár helyen azt olvastam, hogy már ez is megcsalás, a nézelődés. Nem hinném, hogy ez olyan súlyú dolog lenne, mint egy csók, pláne mint az, ha mással fekszik össze az ember. Persze valaki szerint már az is vétség a párkapcsolat ellen, ha gondolatban elkalandozunk. Úgy érzem, ma már jócskán átesünk a ló túloldalára, bármi is legyen a téma. Azt várjuk el a másiktól (sosem magunktól, dehogyis!), hogy csak kétdimenziósan, feketén vagy fehéren lássa a világot. Pedig tudjuk, hogy a színeknek mennyi árnyalata van.

A villamoson utazva, a boltban vásárolva, vagy az edzőteremben én bevallom, szívesen pihentetem a szemem kellemes idomokon. Jöhetnék most olyan maszlaggal, hogy csakis azért, mert ezzel motiválom magam, szeretnék én is hozzá hasonlóan fitt lenni! Tudjuk jól, hogy minden ilyesmit csak azért kreálunk, hogy látszólag értelmes magyarázatot találjunk a leskelődésre, és ne kelljen beismerni, hogy behódolunk állatias ösztöneinknek.

Mégis, mi rossz van ebben?

Ártunk a másiknak azzal a pillantással? Nem, sőt hadd fordítsam meg. Nekem dagadna a mellem a büszkeségtől, ha tudnám, hogy megnéznek, ha idegenek azt gondolnák, hogy anyám, de jó csávó. Látjátok, milyen jól megmagyaráztam a dolgokat, és legitimáltam a zsigeri vágyaimat? Elképzelhető, hogy belefutunk egy-két pofonba az évek során, férfiaktól és hölgyektől egyaránt, de múzeumba se a padlót nézni járunk.

Egy valamiben vagyok biztos, hogy a szerelmemet nem csalnám meg, hiába tetszik valaki a kondiban, hiába gondolom róla, hogy dögös, végül csak ábránd marad. Egy jónak tűnő kaland sem éri meg, hogy elveszítsem annak a szeretetét és bizalmát, vagy fájdalmat okozzak annak, akiben megtaláltam a társamat.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek