magazin kibeszélő férfivélemény magasság
Nekem nem, a nőknek igen. Köszönöm a figyelmet!

Na de azért ássunk egy kicsit mélyebbre is ebben a témában, életből vett példák segítségével. Jómagam nem vagyok egy égimeszelő, hogy a pontos magasságomat ne is említsük, de legyen elég annyi, hogyha egy hercegnőt akarnék kiszabadítani egy Halálcsillagról, tuti megkérdezné tőlem valaki, hogy törpéket is felvesznek-e rohamosztagosnak.

Ezzel viszont valahogy sosem volt gondom, egyedül a kerületi kosárlabda bajnokságokon éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Lényeg a lényeg, nem zavart a magasságom (=alacsonyságom), meg hát zseniális humorommal és elragadó kisugárzásommal (*irónia) el is vontam a figyelmet erről az „apró" hiányosságomról a hölgyek társaságában.

"Egy ilyen ne válogasson!" - A szerelem csak a szépeknek jár?

Így eshetett meg, hogy többször is volt magasabb barátnőm, mert engem egyáltalán nem zavart a dolog, és ezek szerint őket sem. Sőt, még azt is mondtam nekik, hogy nyugodtan vegyenek fel magassarkút, ha van hozzá kedvük, áldásom rá. Mondjuk erre már nem voltak hajlandók, mert „akkor hogy néznénk már ki egymás mellett". Rájuk hagytam, ha nem, hát nem.

Voltak velem egymagas és alacsonyabb barátnőim is, így esetemben kijelenthetjük, hogy számomra egyáltalán nem fontos a magasság – egy bizonyos szintig. Egy 2 méteres hölggyel azért már tényleg furán néztünk volna ki, de amíg plusz 10, mínusz 15 centiről van szó, addig nincs gond. Vannak viszont olyan ismerőseim, akik szerint a magasság nagyon fontos, és a magasabb srácoknak több esélyük van a nőknél.

Na most kérdem én:

mi van, ha egy srác magas, de teljesen tökkelütött? Akkor mit ér a magasság?

Vagy még jobbat tudok: van egy magas srác, meg vagyok én, és egy lányra hajtunk. A lánynak viszont jobban bejön az én arcszerkezetem. Akkor mit ér a magasság? Szerintem ez az elgondolás úgy butaság, ahogy van. Azt aláírom, hogy valószínűleg a magasabb arcokat veszik észre előbb a hölgyek, de nem hiszem, hogy emiatt más preferenciáikat a háttérbe szorítanák.

Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy egy jó fej alacsony ember bárkit fel tud szedni, én csupán arra próbálok rávilágítani, hogy egy jó fej magas ember sem tud feltétlenül bárkit felszedni. Szóval innen is üzenem kedves ismerőseimnek: ne szorítsátok magatokat ilyen mentális gátak közé, mert minden fejben dől el!

Például az egyik online társkeresőn megkérdezte egy lány, hogy milyen magas vagyok. Őszintén válaszoltam neki (teljesen értelmetlen kamuzni, ha találkoztok, úgyis kiderül, ha meg emiatt nem megy, akkor is jobb, hogy túl vagytok rajta), amire azt válaszolta, hogy a képek alapján azt hitte 1,90 vagyok. Amit nem értek, miért, mert nem alulról szoktam fotózni magam, de mindegy is. Aztán mondjuk kikacagott és letörölt, de biztos nem emiatt. Bár így jobban belegondolva...

Egész életemben azért cikiztek, mert túl vékony vagyok

Egy szó mint száz, a magasság fontos, de nem mindenkinek, illetve nem annyira, mint azt mások gondolnák. Persze, hogy van, aki a magas pasikra bukik, de olyan is van, aki a köpcösökre, vörösökre, stb. Bízom benne, hogy mindenki megtalálja azt, akit szépnek lát kívülről-belülről, pár centi ide vagy oda. Magasságilag pár centi. Na most köszönöm a figyelmet!

Nyitókép: Shutterstock

Neked sokat számít a magasság?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.