Mr. Káosz rendetlen, követelőző és soviniszta volt

A szerelem rózsaszín köde, képes olyan dolgokat is láttatni, amelyek talán ott sincsenek, illetve olyan dolgokat is elfedni, amelyek más körülmények között ordítanának. S ha a köd fel is száll, különélve sokkal könnyebb fenntartani az illúziót – akár magunkról, akár a kapcsolatunkról -, mintha minden egyes nap együtt kelünk és együtt fekszünk a párunkkal.

Egy korábbi írásomban már szót ejtettem arról, mennyire igaznak tartom, hogy valójában csak lakva ismerszik meg az ember. Gyakran az összeköltözést követően olyan dolgokra is fény derül, amelyekről korábban sejtésünk sem lehetett. Ilyenkor látjuk csak igazán, milyen is a másik, hiszen ekkor már nemcsak egy-két órára kell eljátszani a kedveset, a vicceset, a háziast, a szépet, a megértőt... Itt már nincs álarc, ugyanis a legtöbben nem tudnak minden nap színészkedni.
(Mellékesen jegyzem meg, hogy „a legtöbben", de ez egy másik történet már...)

Mr. Káosz

Ott volt például az én életemben Mr. Káosz. Az összeköltözésünkig azt hittem, ő a megtestesült pedantéria. A kocsija mindig csillogott kívül-belül, a kezei, körmei ápoltak voltak, a cipője tiszta, az illata jó. Persze, egy kapcsolat elején mindenki odateszi magát, ám az összeköltözést követően hamar világossá vált, hogy itt sem minden arany, ami fénylik. Illetve ez sem igaz így, mert Mr. Káosz szerette a rendet, csak azt nem bírta, ha neki kellett rendet tartania. Úgyhogy gyorsan kiderült, hogy a kapcsolatunkban szó sem lehet közös takarításról, mert ez bizony a nő dolga. Ezt persze nem mondta ki kerek perec egy ideig, de valahogy mindig úgy alakult a helyzet, hogy ő éppen nem tudott segíteni a pakolásban, a mosás bekészítésében, a mosogatásban, a teregetésben vagy a hétvégi takarításban. Eleinte elnézőbb voltam magam is – mert hát minket, nőket is hajt a megfelelési kényszer és szerettem volna jó háziasszony benyomását kelteni -, ám egy idő után betelt a pohár. Leginkább azért, mert egy szemernyi együttműködési hajlandóságot sem véltem felfedezni benne. Ha evett, ivott, otthagyta az edényeket, ahol éppen használta őket. A ruháit szétdobálta. A különféle számláktól, jegyzetektől, post-it fecniktől pedig roskadozott minden létező felület.

Forrás: Shutterstock

Ösvény a rumliban

Én pedig, mint valami rabszolga pakoltam állandóan, s úgy éreztem, képtelenség mellette rendet tartani. Hiába beszéltem vele, hiába egyeztünk meg, hogy figyel, semmi nem változott hosszú távon. Egy nap megelégeltem és elhatároztam, hogy egy szalmaszálat sem teszek keresztbe ezután, hátha feltűnik neki, hogy valami nincs rendben – főleg azért, mert míg én eljártam dolgozni, ő bizony otthonról tevékenykedett, így abban bíztam, csak rádöbben, hogy rajta kívül más nem csinálhat napközben rendetlenséget. Egy álló hétig nem takarítottam, nem mosogattam el, csak amiből én ettem, vagy amiből főztem és nem pakoltam el a cuccait sem... Nem viccelek, néhány nap múlva konkrétan ösvényt kellet vágnom a kupiban, hogy közlekedni lehessen. Szerintetek feltűnt neki? Hát elárulom, hogy feltűnt bizony!
Egyik délután, amikor hazaértem a munkából Mr. Káoszt ott találtam a nappali közepén egy hegynyi papír közt. Felette három fiók kihúzva, kiürítve. Mikor megkérdeztem, mégis mit csinál, mártír hangon közölte, hogy rendet.
Rendet úgy, hogy közben épp egy friss papírhalom tetején gubbasztasz? – kérdeztem fáradtan.
De ekkor jött a legnagyobb meglepetés, ugyanis ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, hatalmas veszekedést kerekített abból, hogy nő létemre, hogyan tudok ilyen kuplerájban élni...
Amikor elmondtam neki, hogy azért van ekkora rendetlenség, mert egy hete csak a saját cuccaimat vagyok hajlandó elpakolni, tehát ez mind az ő holmija, tejesen kiakadt, hogy micsoda gondolkodás ez! Hogy ő férfi, neki nem ez a feladata és különben is, teljesen mindegy kinek a dolgai, egy nő nem engedheti meg magának, hogy ilyen felfordulásban éljen.

Azt hiszem, ez volt az egyik legfelháborítóbb és legsovinisztább megnyilvánulás, amit férfitól hallottam. Jól össze is vesztünk, de tartottam magam ahhoz, hogy egyedül nem vagyok hajlandó rendet tenni az őskáoszos lakásban. Nagy nehezen felosztottuk az összesen hatvan négyzetmétert, ám, amíg én végeztem a magam területeivel – beleértve a konyhát és a fürdőt is – addig nála szinte semmi változás nem történt... Azt hiszem, itt kezdtem kapizsgálni, hogy ebből életre szóló kapcsolat így bizony nem lehet.

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek