Lakva ismerszik meg az ember!

Az összeköltözés azonban, akár a kapcsolat elején megtörténik, akár csak később, már jól összeszokott párosként, mindenképpen egyfajta vízválasztó, hiszen

Néha pedig kifejezetten az az érzés keríthet hatalmába minket, hogy eddig álomvilágban éltünk...

A diktátor

Az első komoly kapcsolatomnál fél év után költöztünk össze, illetve akkor kért meg a párom, hogy lakjak nála. Ez azonban így utólag nem bizonyult jó döntésnek. Mivel neki mindene megvolt már, ezért - kis túlzással persze - egy bőrönddel érkeztem meg hozzá. Nem is csoda hát, hogy totálisan idegennek éreztem magam a lakásban. Egy árva díszpárnára sem volt szüksége, ugyanakkor tudtam, hogy a korábbi barátnőjével közösen rendezték be a lakást, ami meglehetősen frusztrált. Megpróbáltam apró csecsebecséket, dísztárgyakat venni, hogy én is otthonosan érezzem magam, de lassan rá kellett ébrednem, hogy a lakás – egyébként nagyon szép és szakember által megálmodott - kinézetébe nem enged beleszólást. Sőt

Míg a „járásunk" 6 hónapjában egy kedves, előzékeny, udvarias fiú képében mutatkozott, addig az összeköltözést követően gyors ütemben diktátor vált belőle. Ő döntötte el mikor vásárolunk és mit. Mivel töltjük fel a hűtőt. Mit főzök. Hova megyünk szórakozni, de még azt is, milyen sorozatot nézünk... Egy évig bírtam, utána felszabadítottam magamat az elnyomás alól.

Káosz kapitány

A következő komoly kapcsolatom alkalmával nem akartam ugyanebbe a hibába esni, így, amikor szóba került az összeköltözés, azt javasoltam, vegyünk ki közösen egy lakást. Mivel egyikünk sem mondhatja így, hogy „ez az enyém", úgy véltem, könnyebb lesz az együttélés is, hiszen mindent mi, közösen hozunk majd létre. Ezzel nem is volt semmi gond. Szépen kicsinosítottuk a közös otthonunkat, mindketten jól is éreztük magunkat, egészen addig, amíg tényleg el nem értünk a kapcsolat „kényelmes" fázisába.
Tudjátok, ez az, amikor már nem ugrasz ki az ágyból, hogy gyorsan fogat moss, mielőtt a másik felébred, és nem akarod feltétlenül a legszebb arcodat mutatni akkor is, amikor borzasztóan érzed magad. Biztosan én sem voltam már az a királylány ekkor, akit a randizások alkalmával megismert a párom, hiszen nem sminkeltem órákon át csak azért, hogy nekiálljak főzni és nem billegtem körömcipőben, sőt bizony hétvégén én is inkább kényelmes cicanaciban hevertem el a kanapén, mint egy szexi, szűk farmerban. Nekem egyébként nem volt bajom azzal, hogy ő is macinaciban lófrált vasárnaponként, vagy hogy nem lőtte be a haját otthon, a körülötte kialakuló káosz azonban kifejezetten irritált. És itt most nem egy kis rendetlenségről beszélek, hanem magáról az őskáoszról. Amit egyébként mindig nekem kellett eltakarítanom.

Ha egy jegyzetét nem találta, a papírokat szórta széjjel. A piszkos tányérokat, poharakat soha, de soha nem tette bele a mosogatóba, sőt előszeretettel hagyta szanaszét őket a lakás különböző pontjain. Hiába próbáltam beszélni vele, ő szentül hitte, hogy

Nos, nem állítom, hogy pont emiatt lett vége a kapcsolatunknak, ám tény, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy belássam, minket nem egymásnak rendelt a sors.

De, hogy ne csak rossz példákat hozzak fel, zárógondolatként hadd álljon itt, hogy igenis van olyan ember, akivel semmilyen – komoly – nehézséget nem okoz az együttélés. Tapasztaltam, ezt is. Akivel pedig úgy érezzük, hogy csak kemény ultimátumok árán tudunk egy fedél alatt lakni, azzal nagy valószínűséggel, nem is kell együtt lennünk...