magazin kibeszélő ciki élethelyzet egyedül lakni
Az egyedül élő nők sokszor ábrándoznak arról, hogy milyen jó lenne, ha valaki beszélgetne velük, miközben fekszenek a fürdőkádban, hogy milyen jó lenne valakihez odabújva filmet nézni, vagy éppen fröccsözni péntek este.

Ezen gondolataink köré szövögetjük a lányregényes álmainkat, amelyek mindig úgy kezdődnek, hogy "de jó lenne, ha" - és közben lelki szemeink előtt megjelenik egy daliás herceg félmosolya, amin megcsillan egy hulló üstökös utolsó fénycsóvájának tükröződése. De amint ezt végig gondolom, eszembe jut néhány szituáció a hétköznapjaimból, amiket nem feltétlen osztanék meg senkivel...

Például nemrég sikerült a serpenyőben készülő rántott camambert egy darabjával megégetni a számat, mire válaszul az tűnt a legjobb ötletnek, ha gyorsan rátapasztom az ajkaimat az ajtófélfára, mert az legalább hideg. Igen ám, de az hamar felmelegszik a testhőmtől, így apránként, centiről-centire haladtam lefelé egészen a földig. Na annak például kifejezetten örülök, hogy ezt senki nem nézte végig, ugyanis kívülről elég hülyén nézhettem ki...

2. Citromfüves, relax(mentes) fürdő

- Igen, eljött az én időm, nem fogok többé úgy forgolódni az ágyban elalvás előtt, mint egy grillcsirke. Ez az! - gondoltam magamban, mikor megvettem azt a szuperminőségű, indiai citromfűolajat, amivel az esti habfürdőmet akartam kicsit megfűszerezni. Feladataim végeztével be is ugrottam egy kád meleg vízbe, majd szorgosan csepegtetni kezdtem az olajat. Jó erős illata volt, én meg akartam, hogy hasson, úgyhogy 20-25 cseppet bele is küldtem a vizembe,

aztán hátradőltem, és vártam, hogy a homlokomra üljön Ghandi, és átjárjon a soha véget nem érő lelki béke.

Aha, hát ehhez képest 2-3 perc múlva iszonyatos égő érzés lett úrrá a testem minden pontján, majd amikor már rák vörös voltam, kipattantam, és rájöttem, hogy ez az illóolaj nem fürdővízbe való, hanem párologtatóba. Gratulálok anyukám, ilyen hülye is csak te lehetsz!

Forrás: Shutterstock

3. Fontos tipp az életben: tudd, hogy hol vagy!

Végre kihisztiztem magamnak egy parkolóhelyet a mélygarázsban, így reggelente, mikor dolgozni járok, nem kell polgárháborús harcokat vívnom azért, hogy letehessem a kocsimat. Szépen le is parkoltam a -2-es szinten, a 223-as helyre, hiszen az az enyém, és szaladtam is tovább (nem tudom, miért szaladok amúgy állandóan). Délután azonban nagy meglepetésemre a kocsim nem volt ott. Ugyanott jöttem ki az ajtón, ahol szoktam, ugyanannál az oszlopnál állok, ahol szoktam, ugyanúgy a 323-as számot látom, minden pontosan ugyanolyan, csak nincs ott a kocsim.

Állok földbe gyökerezett lábakkal a parkolóhelyem előtt, arcomat apránként elöntik a totális értetlenség jelei, közben az agyam szorgosan próbálja kirakni a "Mit csináljak most?" névre keresztelt rubik kocka hiányzó darabjait, és egyszer csak megszületik az eredmény: tádááám, rossz emeleten vagyok. Pontosabban én jó helyen vagyok most a -3-as szinten, csak reggel egy emelettel feljebb raktam le a kocsimat. Mesés!

Teljes izgalomban liftezek fel a -2-re, ahol egy cetli vár a szélvédőmön, miszerint takarodjak a p*csába onnan. Na jó, valójában olyan ronda betűkkel volt írva, hogy nem tudtam kiolvasni, de sejthetően nem egy vacsi meghívás volt rajta. (Pedig egy jó kajálásban bármikor benne vagyok -, akkor is, ha az illető nem vonzó, és én fizetem a saját részem.)

Na de visszatérve, az persze nyilván senkit sem érdekel, hogy a 223 meg a 323 majdnem ugyanaz - és tudom, hogy az sem kifogás, hogy lefelé jövet reggel énekeltem a kocsiban, ami miatt elfelejtettem számolni az emeleteket... Pedig mindig énekelve vezetek, de ezt most benéztem, na... Égett az arcom rendesen, és egyáltalán nem bántam, hogy valaki (aki velem egy háztartásban él), nem röhög ott mellettem.

+1. Hogyan vegyél be ROSSZUL egy gyógyszert

Már évekkel ezelőtt megtanultam, hogy antibiotikum kúra esetén probiotikum és hüvelyflórát támogató készítmények szedése is javallott, mivel ezek hiányában az antibiotikum leborotválja az egészséges emésztőrendszeri és hüvelyi baktériumokat is. Így hát egyszer, amikor beteg voltam, az antibiotikum mellé szedtem ezeket is lelkesen, de mintha valami nem lett volna az igazi. Tök mindegy, hogy étkezés előtt vagy után vettem-e be a gyógyszereket, mindig a hányinger kerülgetett. Hívtam is az orvos barátnőmet:

- Te Kati, hát mindent jól csinálok, mi a francért érzem úgy magam állandóan, mint aki másnapos?
- Édesem, hogyan szeded őket?
- Hogyhogy hogyan? Hát beveszem a számba, lehúzom vízzel, aztán ennyi. Miért?
- És mi van a hüvelyflórás készítmény dobozára írva?
- Kapszula.
- És azt véletlenül nem a hüvelyeden keresztül kéne felhelyezni?
- Dehogyis, hát akkor az lenne rajta, hogy kúp, nem az, hogy kapszula. A kapszula a számba való, a kúp az egyéb testnyílásokba. Nem? (Doktor Tekla...)
- Szerintem olvasd el a betegtájékoztatót...

(Igaza volt...)

Szerinted el kell-e rejteni egy kapcsolatban az ilyesféle "bénázásainkat"?

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.