Ne legyél kóbor kutya, aki pitizik minden falat szeretetért!

Ahogy minden mást, a szerelmet is tanuljuk - vagy legalábbis azt, hogy milyennek kellene lennie. Hogyan működik? Mit lehet igazinak mondani? Amit én érzek, azt érezte már más is? Mit kezdjek ezzel? Mások hogyan csinálják?

Már kisiskolás korunkban belénk tukmálnak egy csomó szerelmes verset, amik akkor még nem igazán érdekelnek - hiszen nem értjük a mélységüket, nem éltük még át olyan összetetten ezt az érzést. Mégis találkozunk sok elcseszett költő elcseszett szerelmével: plátói rajongással, önfeláldozással, azzal, hogy mennyi szenvedéssel is jár ez az érzés, meg hogy mégis milyen jó is ebben szenvedni.

Hát kurvára nem jó. Nem jó az a szerelem, ami csak szenvedést okoz, kivéve, ha író/költő vagy, és ezzel meg tudsz tölteni pár kötetet. Akkor lehet tocsogni a viszonzatlan érzelmek posványában és lángolón szeretni valakit, akit te nem is érdekelsz, vagy esetleg olykor kapsz tőle egy kis alamizsnát. Mert élvezi, hogy tündökölhet a rajongásod fényében.

Mégis sokszor látok olyan embereket, akik mindent megtennének a szerelemért. És ez egy szép dolog, ha a másik fél is így van vele. Akkor tényleg ők lehetnek a megvalósult romantikus álom. "Jobban szeretlek saját magamnál!" - Ha mindketten így érzik, akkor az pont egy kerek egész. De ha csak te vagy, aki mindent odaadna magából a semmiért, akkor azzal csak kiszolgáltatottá teszed magadat. Olyan leszel, mint az éhes kutya, aki megérezve a finom illatokat, a konyha ajtajában sündörög. Egy falatért ül, fekszik, pitizik.

Bukowski azt írta: "Ha lehetőséged van szeretni, akkor legelőször is magadat szeresd!" Ez pedig egy fontos gondolat. Mert igenis szeretni, értékelni kell magadat annyira, hogy néha önző legyél. Ne érezd azt, hogy "A másik nélkül semmi vagyok." És ő se érezhesse ezt! Mert onnantól kezdve a kezében vagy. És nagyon meg kell fontolni, hogy kinek adsz ekkora hatalmat magad felett. Valóban érdemes rá? Vagy csak a saját érzelmeid elvakítanak, és ezért már semmi sem számít?

Pedig kellene, hogy számítson, mert kiskamaszként még hagyhatod magad idiótán repkedni a fellegekben - de felnőtt emberként már tudnod kellene, hogy igazi társat keresel, vagy csak egy múzsát, akinek feláldozod magad.

Nyitókép: Shutterstock