Férfivélemény: Ha így folytatod, sosem leszünk egy család...

Nagyon is megértelek: én is voltam ugyanolyan cipőben, mint te - és hidd el, engem is legalább annyira szorított... Tudom, rengeteget csalódtál, ezért most félsz átadni magad az érzéseidnek. Érzem, hogy szeretsz - de engedd meg nekem, hogy én is szerethesselek! Nehéz lebontani a falakat, de ha nem hagyod, hogy közelebb kerüljek hozzád, akkor nem fogunk tudni közös jövőt kialakítani. Nem kell elfelejtened a múltat - nem kérem, hogy töröld ki az emlékeidből, csak engedd el végre!

Ne emészd magad azon, hogy mi lett volna, ha... Inkább arra figyelj, hogy mi lehet belőlünk, kettőnkből! Nem mehet így tovább - és nem is megy tovább - a kapcsolatunk, ha csak egy helyben toporgunk, és nem csinálunk egyebet, mint a régi sérelmeinkre emlékezünk. Lépd át végre a múltadat, csukd be az emlékeid könyvét - vagy legalább lapozd át azt a részt, amit már annyiszor olvastál!

Szívesen veled lennék akkor is, ha csak filmezünk, együtt vacsorázunk, vagy épp a gyerekek leckéjét csináljuk. És az sem baj, ha utána csak leheveredünk fáradtan, és olvasunk, te a kanapé egyik végén, én a másikon - és csak a lábaink érnek össze... Ne hidd, hogy minden egyes alkalommal szexelnünk kell! Tévedsz, ha azt gondolod, mindig ágyba kell vinned!

Ha nem engeded, hogy otthonosan mozogjak nálad, ha nem hagyod, hogy kényelembe helyezzem magam az életedben, komolytalanná teszed a kapcsolatunkat. Persze egy darabig én küzdhetek ez ellen, de ha így folytatod, a végén csak annyit fogsz jelenteni számomra, mint egy távolsági buszmegálló: átmeneti pihenőhelyet, ahonnan az út másfelé visz tovább. Pedig jobban szeretném, ha az lenne kiírva: végállomás.

Nem hagyom, hogy csak akkor keress, amikor minden tökéletes. Hiszen ha mindig csak olyankor vagyunk együtt, amikor rendben van az életed, mi lesz velünk, ha gondjaink lesznek? Elmenekülsz, kilépsz azonnal az életemből, vagy kizársz a tiédből?

Add meg nekem a bizalmat, és engedd, hogy én is bizonyítsam: megfelelő vagyok. Szedd össze magad, mert így nem jutunk közelebb egymáshoz, sőt, egyre jobban távolodunk - aztán egyszer csak azt veszed majd észre, hogy továbbléptem, és újra egyedül maradsz. Engedd el a múltat, hiszen amíg naponta beletúrsz az emlékeid zsákjába, addig folyamatosan mérgezi a jelened. Nem engedi, hogy élj, nem hagyja, hogy alkalmas legyél egy olyan párkapcsolatra, ami nem csak a testi örömökről szól.

Ne siránkozz, ne toporogj egy helyben az emlékeid felett - inkább zárd be őket oda, ahová valók: az emlékkönyvbe...

Nyitókép: Shutterstock