Férfiak, akik elhagytak - és akiket elküldtem...

Itt vagy te...

Akire a legtöbbet gondoltam, akire a legjobban vágytam. Akit leginkább a részemmé tudtam volna fogadni. Láttam az utcát, a házat ahol élsz, ahova nap nap után nyugovóra térsz egyedül - és úgy sejtem, sokszor nem egyedül... Kívántam a tested, kívántam a csókod, az érintésed. Akartam, hogy reggel együtt keljünk, hunyorogva rád nézzek, és azt érezzem, otthon vagyok. Benned otthon...

Kellett a nevetésed, a beszélgetéseink, néhány hülye poén, amiből aztán még többet akartam. De te nem akartad nekem adni - soha nem tudom meg, valójában miért nem, hiszen nem vagy őszinte. Megmondani az igazat, ez bizony túl nehéz és bonyolult feladat lett volna számodra. Nem tudom, miért jöttél az életembe, de mehetsz is! Nem ragaszkodom olyanhoz, akinek pont annyira vagyok fontos, mint a kavics, amit a vízbe hajít... Tudod, amit nagy gondossággal kiválasztasz, aztán egy mozdulat, és úgy nyeli el a végtelen, mintha sosem létezett volna. Nem akarod őrizni, csak el akarod dobni, csak a pillanatnyi élményét szeretnéd, hiszen tudod, hogy pár lépés, és ott a következő. Mindig ott a következő...

Aztán vagy te...

Megláttam a szökőkutat, ahol beszélgettünk, és eszembe jutottál. Ahogy ott ültünk, arra gondoltam, tetszel nekem abban a sárga pólóban. Tudod, fura egy fickó vagy te, szó se róla. Sikeres, "híres", és mindezek ellenére mégis sérült. Sokkal jobban, mint ahogy az életed alapján azt bárki is gondolná. Ha kicsit jobban hinnél magadban, ha kicsit boncolgatnád a lelked darabjait, és nem mindent férfias racionalitással intéznél, pikk-pakk be tudnád kötözni a vérző sebeidet. De ha már annyira büszke vagy az agyadra, azt vajon tudod-e, hogy egy igazi nő nem a pozíciódra fog felnézni? Hanem arra, ha őszintén elmondod a kétségeidet. Hogy néha neked is segítség kell, és nem minden esetben tudsz erős lenni. Egy nagybetűs nő nem is várja ezt el tőled.

Azt hiszem, türelmetlenül elhaladtunk egymás mellett, és a történet végét nem vártuk meg.
Idő előtt becsuktuk a könyvet. Tudod, vannak azok a könyvek, amiknek uncsi az eleje, és nem köt le, aztán... Lehet, hogy a többi része is pocsék, de az is lehet, hogy le sem bírod tenni. Éjjeleken át bújva, szorítva azt kívánod: sose legyen vége! Sem a könyvnek, sem a történetnek, sem a szerelemnek.Ez nálunk már nem derül ki, mert nem vártuk meg.

Én is továbbmentem, hátha találok olyat, aki nem viseli a drágán vásárolt mesterséges gúnyáját, mert nem fél levetkőzni előttem. Talán becsapom magam, mert senki nem tökéletes - ezt tudom. Pont úgy mentem tovább, mint azon a reggelen, amikor a drága parfümöd illatában úszva, a napfelkeltében mezítláb csattogtam végig a városon. Mentem én, egy "szex és nyújork" utánérzettel, lazán, könnyedén, érzések ígéretével... Hiszen akkor azt írtad, rég nem voltál már ilyen boldog, mint akkor velem. És most? Vajon most boldog vagy?

Aztán vagy te... De rólad majd máskor...

Nyitókép: Shutterstock