Felszínes liba vagyok, így elüldöztem a férfit, akire vágytam

Mindkettőnk családja megannyi traumát, sérülést, fájdalmat és katasztrofális beidegződést hordoz, s visz tovább generációról generációra. Kezdve nálam, hiszen sosem tudtam igazán megbocsátani apám bűnét: meg sem születtem, már megcsalt és elhagyott minket. Ez örökre meghatározta a férfiak irányába való örök bizalmatlanságomat, s megértettem: amíg nem tudom ezt elengedni, a feloldozás várat magára.

Édesanyám mindig arra nevelt, hogy olyan férjjelöltet keressek magamnak, aki megteremti az anyagi biztonságot, a jólétet. Arról viszont sosem ejtett szót, mit jelent az érzelmi biztonság, vagy, hogy inkább ennek meglétére törekedjek. Így ennek definíciója sosem tudatosult bennem.

Évek teltek el így, míg nem az új munkahelyemen a kollégáim felnyitották a szemem arra, hogy mennyire mérgező a kapcsolatunk. Először védtem mindenemmel, majd megértettem: arra, hogy egy nőt fizikálisan bántson a férfi, soha és semmilyen körülmények között nem létezhet ok.

Az i-re a pontot mégis az tette, amikor új kollégánk érkezett a csapatba. Ő hosszú idő után, értő fülekkel meghallgatott. Az, hogy érdekelte az összetört szívem és támogatott ebben a kétes időszakban, a mindent jelentette. Teljesen megzavarta a lelkivilágomat, végül ő volt az egyik oka, hogy megmondtam a volt páromnak: vége. Elvitte minden holmiját, én maradtam a kiskutyámmal, a magánnyal és a menthetetlenségemmel.

Tetszettünk egymásnak az új sráccal. Izgultam, s kezem-lábam remegett, hogy újra látom őt. Vártam az üzenetét, szerettem volna elkapni egy-egy titkos pillantását. Milliószor elképzeltem a csókja ízét. Oly annyira titkolt volt az irányába táplált vonzalmam, hogy magamnak sem mertem bevallani az érzéseimet.

Túlságosan ráakaszkodtam. Kerestem egy új pontot, személyt, akitől tudok függni. Elég szörnyűn hangzik, én is tudom. Viszont egy olyan kapcsolat után, mint amilyenben részem volt, sokkal nehezebb, sőt lehetetlen függetlenül létezni, mint elsőre bárki hinné.

Hogy miért nem jövök vele össze?

Azért, mert egy menthetetlen, felszínes liba vagyok. Hetekig mentettem a helyzetet, hogy nem tetszik, ronda, lelki sérült és, amúgy is, én egy olyan pasit akarok, aki tehetősebb és képes biztonságot nyújtani. Poénból, még a Mercedes Jeapet sem hagytam ki az álmaim pasija felsorolásból. Számára is előadtam – én tyúkeszű –, hogy milyen a tökéletes férfi. Így a csimpaszkodásom és a felszínességem elidegenítette őt.

Őszintén? Igaza van, teljesen.

Állandóan a piedesztálra emeltem magam a nem létező sikereimre. Valójában, én sem jönnék össze saját magammal. Felismertem a hiányosságaimat. Ha évekbe telik, akkor is vágyom egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatra. Évek múlva, remélem nevetni fogok magamon és biztos vagyok abban, hogy a luxus autó sem fog hiányozni. Sokkal fontosabb lesz, hogy egy nap, igazán, de őszintén boldog legyek.

Nyitókép: Shutterstock