Egyszerűbb lenne, ha csak a szexről szólna a kapcsolatunk!

Nyíltan, figyelmesen néztek egymásra, mindketten tudták, amit tudniuk kellett... Beszédre nem volt szükség, hiszen a vibráló levegő, a mély sóhajok árulkodóbbak voltak ezer szónál. Egy film most úgy folytatódna, hogy nem gondolnak semmire és senkire, egymásnak esnek, és szeretkeznek reggelig. Igen... szeretkeznek.

De ez nem egy film, hanem a valóság, és a valóságban a szeretkezés után előfordul, hogy megbánják, és ott minden tönkremegy... Vagy nem bánják meg, de éppen ezért többé nem találkozhatnak... Nehogy még jobban megrohanják őket az érzelmek, amiket aztán nem tudnak megállítani, és abból csak bonyodalom származik - sérülés rajtuk, bennük, másokon és másokban is.

Az időzítésen múlik minden. Hogy összeálljon két ember élete, körülményei, vágyai. Az ő időzítésük rossz volt, mégis megérkeztek egymás életébe. Milyen furcsa, gonosz játéka ez a sorsnak. Dühösen, üvöltve tették fel magukban a kérdést: miért?! Miért most?! Miért így?! Csak egymáshoz nem mertek szólni... Miért is tették volna? Hasztalan.

Annyi gondolatuk volt már egymásról. Annyiszor lejátszották magukban, hogy mit kellene tenni, mi lenne a jó, a helyes, az erkölcsös, és ennek ellenére mégis mi az, amire vágynak. És minden erkölcs, minden jóság olyan aprónak tűnik most, a hús-vér valósággal szemben. Itt ülnek egymás mellett fürkészve, tekintettel beszélve, de a szoba néma csendjét egyikük sem meri megtörni. Attól talán elillanna az a millió jól eső titkos gondolat, és a szavak puffanva vágódnának a padlóra, ami olyan szakadékot vájna közéjük, ami végképp a végét jelentené.

A férfi nyugodtan, megfontoltan megfogta a nő apró kezét. De ahogy hozzáért, mintha áramütés érte volna, hirtelen el is rántotta. Hiszen ez a parányi, csacska, már-már gyerekes mozdulat elég volt ahhoz, hogy feltörje azt a külső páncélt, ami ezidáig védte őket. A nő a kezébe temette az arcát, érezte, ahogy lángol.

Melege volt, sértette a ruha a bőrét, legszívesebben azt a rövid selyemköntöst is letépte volna magáról, ami már kellemetlenül tapadt rá. Kirohant a fürdőbe, hevesen mosni kezdte az arcát, hidegvízzel nyugtatva felhevült testét. Ahogy a tükörben bámulta kipirult arcát, olyan érzése volt, mintha az ég alá, a föld pedig fölé került volna.

Lassan visszament... A vízcseppek végig a nyakán utat találtak a mellei közé, ettől megborzongva nézte a férfit. Ő üveges szemmel bámulta ki az ablakon, talán észre sem vette a nőt, aki végül megtörte a némaságot.

"Megölelsz?" - kérdezte suttogva, elcsukló hangon. A férfi már nem gondolkozott, gyors, lendületes léptekkel haladt felé, és szorosan, fájdalmasan vette karjába. Benne volt minden elfojtott érzelem, minden testi vonzalom, minden lelki vívódás. Ezzel az öleléssel próbáltak mindent kivenni a másikból, amit el akartak vinni magukkal. Rejtve, eldugva, titkolva, csak maguknak meghagyva. Hiszen tudták... az estének ezzel vége van. De a történetüknek nincs...

Tóth Zsuzsa novellája

Nyitókép: Shutterstock