Csak szenvedélyesen tudok szeretni, vagy sehogy!

Semmi másra nem vágyott, mint egy ágyra és egy kiadós alvásra. De mivel tudta, hogy másnap is millió feladat várja, ezért igyekezett feldolgozni, hogy ez most sem jön össze.

Fura szag terjengett az épületben, mintha az összes valaha ott járt ember illata egybeolvadt volna. Ahogy tipegett a szobája felé, útközben nézte az ajtókat, és azon tűnődött, hogy azok másik oldalán mennyi történet, mennyi titok, mennyi sejtelem lapulhat. Akárcsak az emberek másik, láthatatlan oldalán...

Gondolkodás nélkül kopogott az ajtón, ami kisvártatva kinyílt, és ott állt Ő... Szeretetteljesen fogadta, puszival és őszinte örömmel. A világ megállt. Nem a jelenettől - ilyennel már nem lehet levenni a fájós lábáról -, hanem a gondolataitól. Nézte az előtte álló férfit. Frissen volt borotválkozva, pont úgy, mint a kapcsolatuk elején mindig, amikor még a legjobb formáját akarta mutatni. Nem tudta, hogy ez nem azon múlik, borostás-e vagy sem. Megnyugvással ölelte át, kimondatlanul köszönve neki, hogy visszatért - hozzá és nem máshoz...

Aztán ez az erős nő gyengülni kezdett, hiszen hitte: egy alfa férfi oldalán nem lehet baj - és bizony elkényelmesedett. Hitt abban is, hogy biztonságra talált, és innentől nem kell egyedül állnia a világban. Önmaga biztonságát egy társas biztonságra cserélte, ettől pedig óvatos lett, hogy el ne veszítse ezt.

Óvatosan használta szavait, tetteit, nehogy a másikat sértse, még akkor is így cselekedett, amikor igazságtalanságot érzett. Noha elvileg az őszinte, szenvedélyes természetét szerette meg a férfi, de hamar kiderült: nem azt az őszintét, ami a mindennapi problémák során olykor előjött belőle.

A férfi becsapta azzal, hogy elhitette, ez tetszik neki - holott sokszor ki nem állhatta, amikor szájalt vele. Ő is becsapta a férfit azzal, hogy idomulni próbált, hiszen igyekezett elnyomni a nemtetszését, dühét, vagy éppen fájdalmát a kedvéért. Ami aztán csak gyűlt benne, és sokszor, mint egy forgószél, romba döntött mindent.

Állt előtte, és azon gondolkodott, hogy vajon az ébredés után mi tart még össze két embert. Csak a szeretet képes lehet erre? Hónapokkal ezelőtt úgy esett volna be a puha karokba, mint egy illúziófelhőbe, lógatta volna a lábát, és biztos lett volna benne: ha zuhan, elkapják. Ám rettegett volna attól, mi van, ha egyik reggel úgy ébred, hogy megint egyedül van - nélküle.

Azonban most ez a nő úgy érkezett a hotelszobába, hogy újra erős, érzelmi kiszolgáltatottságtól mentes önmaga. És ha ingatag is az a magassarkú, akkor simán lerúgja, és elsétál mezítláb. Egyedül. Stabilan. Nem félve a holnaptól, és nem félve attól, hogy az októberi rémisztő ködben egyedül kell menetelnie a fény felé.

Ettől még képes hinni, bízni és szeretni. Képes idomulni, képes kompromisszumot kötni. De megváltozni, kiölni azt, aki valójában ő... arra nem. És ha ezt a férfi nem tudja elfogadni, ezt is szeretni benne a millió hibája mellett, akkor azt kell elfogadnia, hogy idővel más szobába, más karjába megy. Olyanéba, aki nem megerőszakolni akarja vad természetét, csak szelídíteni, és ezzel együtt szeretni.

Tóth Zsuzsa novellája

Nyitókép: Shutterstock