Bárcsak hozzád se mentem volna!

Két házaspár áll az étterem előtt.

- Nagyon köszönjük ezt a csodás estét! – szól az egyik hölgy.

- Mi köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívást – mondja a másik pár férfi tagja, közben magához húzza feleségét. – Nagyon sokat meséltem már rólad – és természetesen a többiekről is Vandának.

Az ő ötlete volt, hogy minden munkatársat párjukkal együtt, hívjunk meg vacsorára. Fantasztikus gondolatai vannak az én csodás feleségemnek. Igazán szerencsés ember vagyok – mosolygott szeretettel az asszonyra. - Ti voltatok az első vacsoravendégeink. Hálásak vagyunk, amiért eljöttetek.

- Igen. Nagyszerű este volt. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek Rebeka! – nyújt kezet a felesége a másik asszonynak, majd a férj felé fordult, neki is a kezét nyújtja – Annak is örülök, hogy Téged megismerhettelek, kedves Tóni. Köszönöm, hogy eljöttetek.

- Köszönjük – mondja Tóni, elfogadva a kézfogást. Majd parolázik a férjjel is.

- Szép estét Nektek! – mondja Rebeka és a férjébe karol.

A két pár két ellenkező irányba indul a járdán.

Ahogy hátat fordítanak egymásnak, Rebeka arcáról úgy tűnik el a mosoly, mintha leradírozták volna onnan. Ajkait keskeny vonallá préseli, állkapcsa, nyaka megfeszül, bár továbbra is a férjébe karol, kissé eltávolodik tőle. Férje a gondolataiba merülve ballag mellette. Az asszony hatalmasat sóhajt és elkezd hisztizni. De vajon mi a női hiszti oka?

- Mi a baj? – kérdezi Tóni.

- Semmi! – veti oda a nő.

Megint csendben bandukolnak tovább - az asszony egyre feszültebb járással, nagyokat sóhajtva.

- Rebeka, mi a baj?

- Semmi! Semmi! – feleli szinte kiabálva a nő.

Közben odaérnek a kocsihoz, beszállnak. Tóni beindítja az autót. Láthatóan minden figyelmét a sebváltónak, a pedáloknak, a tükröknek és a műszerfalnak szenteli. Pár perccel később fejét kissé meghajtja, mereven néz előre, a gondolataiba merül. Rebeka elfordul tőle, az ablakon át nézi az esti utcát, amit homályos fénybe vonnak a kandeláberek.

Olyan köztük a csend, mintha ezer vékony, de erős dróttal feszítették volna köréjük.

- Mi a baj? – kérdezi hosszas hallgatás után Tóni.

- Hogy mi a baj?! – néz rá dühösen az asszony – Azt kérdezed mi a baj?! Hát hogy tehetted ezt velem? Itt van ez a két csodás ember! Láthatóan rajonganak egymásért. Végigturbékolták az estét, Józsi bókokkal halmozta el Vandát. Hallottad? Te meg még csak rám se néztél a vacsora alatt! Ők mindent elkövettek, hogy bevonjanak a társalgásba, te meg ültél ott, mint a sült hal! Ő a főnököm! Jó benyomást kellett volna tennünk rá, rájuk. Szerinted most mégis mit gondolnak rólunk? Udvariatlan voltál. Sótlan! Úgy nézhettünk ki, mint akik harminc éve házasok és unják egymást. Szerinted mi a véleményük rólunk? Ők egész este édelegtek. Kommunikatívak voltak. Te meg! Te meg, mintha ott sem lettél volna! Nekem ez nagyon is fontos vacsora volt. Kicsesztél velem!

- Mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok.

- Mindig fáradt vagy! Egyszer az életben nem tudtad volna megemberelni magadat és úgy viselkedni, hogy ne idiótának tűnj mások szemében? Szerinted, mit gondolnak most rólam, hogy ilyen férjem van?

- Nem szeretek idegenekkel beszélgetni.

- Ó, hát azért még erőt vehetsz magadon! Én se szeretek főzni, mosni, takarítani! Mégis megcsinálom! Neked mégis mivel kell törődnöd otthon? Az egész házimunka az enyém! És képzeld, nem hogy nem szeretem, utálom! Mégis megcsinálom. Te meg annyit nem tudsz megtenni, hogy erőt végy magadon és egyszer az életben civilizáltan viselkedj! Lejárattál engem!

- Sok a munkahelyi probléma és egyszerűen olyan fáradt vagyok, hogy nem ment a csevegés.

- Neked sok a munkahelyi problémád? Igazán? Képzeld, nekem is van munkahelyem. Nekem is vannak ott problémáim! Aztán ott a második műszak, a háztartás. Meg a gyereknevelés. Amellett, hogy dolgozó nő vagyok, még mosónő, takarítónő, szakácsnő, nevelőnő szerepben is meg kell felelnem! Neked csak a munkád van. Mégsem bírsz erőt venni magadon? Hogy tehetted ezt velem?

- Nem veled akartam kibabrálni. Fáradt vagyok.

- Mégis mi a jó büdös francban fáradsz el? Amúgy meg én is fáradt vagyok, képzeld! Minden nap ötkor kelek, aztán este tizenegyig talpalok. Nekem mikor van időm beülni a haverokkal egy sörre? Neked bezzeg minden hónapban jár egy ilyen este! Én mikor mehetek el pecázni? Hol van erre nekem időm? Te bezzeg minden hétvégén elmész! És egyszer az életben, egyetlen estére nem tudod összekapni magad, hogy normális ember módjára viselkedj és támogasd a feleségedet?! – üvölti az asszony.

- Én, támogatlak – a férj hangja csendes, kissé bizonytalan.

- Igazán? Mégis mivel?! – kiabál Rebeka tovább - Most kellett volna, hogy támogass! Mikor néztél rám utoljára úgy, mint Józsi Vandára? Te mégis mikor mondtál nekem utoljára olyanokat, hogy csodálatos vagyok, meg nagyszerű, fantasztikus ötleteim vannak, vagy csak annyit, csinos vagyok?

- Hétfőn is mondtam, hogy csinos vagy.

- Ah! – legyint az asszony - Olyan szenvedéllyel? Soha! Sose néztél rám még csak megközelítőleg se úgy, mint Józsi Vandára. Teljesen leégettél! Biztosan sajnálnak engem. Ez nekem teljesen elviselhetetlen! Csak azt láthatták, hogy a mi házasságunk pocsék!

- De hát a mi házasságunk nem pocsék. Én szeretlek.

- Szeretsz?! – kel ki magából még jobban az asszony - Mégis hogyan? Mivel mutatod ki? Mikor hoztál utoljára virágot?

- A névnapodra.

- Nem úgy értem! Akkor mindenki visz. Hanem csak úgy! Na, ugye! Te nem mondasz nekem szépeket, nem hozol virágot csak úgy, nem rajongasz értem, lejáratsz társaságban! Egyszer kellene, hogy támogass, mellém állj, akkor sem teszed meg!

- Én melletted állok. Szerintem jól vagyunk. Csak fáradt vagyok – mondja Tóni szinte lemondóan, miközben balra indexel.

- Ha még egyszer kiejted a szádon, azt a két szót „fáradt vagyok", én kiszállok a kocsiból! Te vagy fáradt?! Én reggel ötkor keltem, lehúztam a műszakom, hazamentem, elpakoltam, mert te még a cuccaidat is szétdobálod! A zoknik ott hevertek a padlón! Mit gondolsz, maguktól bemennek a szennyes-tartóba? Elrendeztem a gyerekeket, elfuvaroztam őket a szüleimhez, utána kicsinosítottam magam – ami persze neked annyi, hogy letusolsz, megborotválkozol, felveszed az általam kimosott, vasalt és előkészített ruhát! – nekem meg egy óra csak a hajamat beszárítani, aztán smink, aztán ez a mocskos kényelmetlen ruha, hogy jól nézzek ki! És te vagy fáradt? – Rebeka egyre hangosabban kiabál. Aztán nagyot fújtat. Hirtelen csend lesz.

- Na, mi van? – kérdezi pár pillanattal később az asszony – Már szóba se állsz velem?

- Nem tudom, mit mondhatnék?

- Na, azt elhiszem! Hallgatni. Azt nagyon tudsz! Azt a vacsorán is mesterien művelted! Jól le is járattál engem! Nem értem, hogy tehetted ezt velem? – azzal sírva fakadt.

A férfi az útra szegezi a tekintetét, majd átnyúl a másik ülésre, megsimogatja a felesége térdét.

- Ne fogdoss itt engem ezek után! – csap az asszony a kezére. – Megmondta szegény anyám, hogy ne menjek hozzád, mert olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Most látom csak, milyen igaza volt!

Nyitókép: Shutterstock

Ez is érdekelhet: Szenvedj csak egy rossz kapcsolatban - én inkább szakítok!