Suttogj nekem - és várd meg, hogy melléd szelídüljek...

Ahova nem léphet be bárki, ám téged beengedtelek. Érzékeimet hegyezem, bizalmatlanságom ködként gomolyog körülöttem, de te oda sem figyelsz, hiszen csak engem látsz. Belőled nyugalom árad, nekem feszül az inam, ugrásra készen. Egyetlen nem megfelelő gesztus vagy bizonytalanságot sugalló mondat elég ahhoz, hogy elrohanjak. Tudod, érzed, hogy hozzám nem lehet csak úgy, ajtóstól berontani. Velem dolgod lesz, értem meg kell dolgoznod. Nem a szokványos eszköztárral kell, hogy közeledj, mert más vagyok, mint a többi.

Mi nem hiszünk a véletlenekben. Mi tudjuk, hogy azért kellett találkoznunk, mert valami elrendeltetett. Magányos lovas vagy, akinek nem kellenek a könnyű vágták - talán nem betörendő, problémás lényt kerestél, mégis nálam torpantál meg. Valamit megéreztél, és most itt állsz mögöttem. Nem mozdulsz, csak ott vagy. Szavak nélkül kéred, hogy közeledjek feléd. Nem látlak, csak érzem a jelenléted. Bizalmat, hitet kérsz, és nem fordulsz el, ha látod rajtam, hogy ez nem megy könnyen. Kitartasz. Időt adsz.

Fel kell engednem. Túl sok a seb. Túl sok volt a bántás, mástól, magamtól...

A hegek felsajognak, amint egy kicsit engedek, amint egy fél fordulatot teszek feléd. Fordítom a fejem, a szemem sarkából figyellek. Orrlyukam kitágul, hogy a levegő minél jobban átjárjon, és kellő oxigén legyen a testemben a meneküléshez. Ám te nem rezdülsz, csak egy félmosoly jelenik meg a szád sarkában. Érzékeim lábujjhegyen ágaskodnak, hogy észlelhessem: lasszóval kapsz-e utánam, és a nyakam szorítva húzol magadhoz, netán ostorral akarsz rávenni, hogy engedelmeskedjek, vagy... Nem. Te tudod: nálam semmire nem mennél ezzel.

Elér hozzám a stabilitásod. Megágyaz a biztonság érzésének, hogy tudjam, melletted nem lesz mitől félnem. Jó kezekben vagyok. Nehéz elhinnem. Nehéz hinnem...

Elém állsz. Az idegek pattanásig feszülnek minden tagomban, mikor halkan suttogni kezdesz. Mesélsz a jelenről, ami a legfontosabb. A jövőről. Nem mondod, hogy miénk a végtelen, csak az ígéretét súgja a szád. Kapaszkodom a tekintetedbe - nyitott könyv a lelkem előtted, már tudom. Csak hallgatlak: nincs hangos szó, harsány szóvirág, öncélú bók. Minden szavadból őszinteség és tisztaság sugárzik.

Csak suttogsz. Időt, energiát nem sajnálva biztosítasz arról, hogy megbízhatok benned. Még sokáig félni fogok, de már oldódik a görcs, a félsz. Megérzed. Mozdulsz. Oldalt fordulsz. A fejed lehajtod, és onnan nézel vissza rám. Lassan hátrálsz, a szemed - az a sötét kút - húz magával. Láthatatlan lasszót fontál a szívem köré, de lazán tartod. Nem okoznál fájdalmat. Megérzem ezt a szabadságot. Annak a lehetőségét, hogy veled tarthatok, de nem vagyok megkötve.

Elindulok utánad.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock