Hajlamos vagyok nem azt adni, amit rendelnek, de eddig még nem volt rám panasz - ezek szerint érzésből mégiscsak eltalálom a dolgokat. Itt afféle "mixer suttogónak" számítok. Van, hogy bevált koktélt készítek, azonban van egy-két fura arc, aki olyan egyedi, hogy számára - helyesebben hozzá -, a személyiségéhez teljesen új koktélt alkotok, amit le is védetek. Ezért mondom, ez művészet. És igen, ezekre a fura arcokra vadászom.
A Balcsin nyáron rengetegen fordulnak meg, reméltem, hogy sok új koktélt találhatok ki, de két hete semmi új karakter. Minden vendég megszokott, jól ismert típus: a partyarc, a gazdag, a szende, a gátlástalan, a melankolikus és a többi, tudjátok. Nem kihívás. Azonban épp tegnap este, mikor már fel akartam adni a műszakom, hajnali kettőkor belépett egy nő a bárba.
Magas, karcsú, méregzöld színű nyári ruhában, aranyszínű ékszerekkel és fekete tűsarkú szandálban. Nehéz leírni, de azáltal, ahogyan emelt fejjel, magabiztosan lépkedett a tűsarkakon, olyan határozott elegancia áradt belőle, hogy még az izompacsirták is utat engedtek neki, és csak követték a szemükkel egészen a velem szemben lévő bárszékig, ahová leült.
Mintha Az ördög Pradát visel című filmből lépett volna ki. Köpni-nyelni nem tudtam. Éreztem, ő az... "Egy Zombie-t legyen szíves!" - mondta rám sem nézve. Érzésből dolgoztam, a kezem önálló életre kelt, elé tettem egy Kamikázét. Nem is nézett a koktélra, rám emelte a tekintetét, mélyen a szemembe nézett. Micsoda metsző zöld szempár volt, istenem! "Azt hiszem, a hallása már nem az igazi." Barna hajtincsét lazán a füle mögé igazította.
"Most mi legyen ezzel a Kamikázéval?" - kacéran rám mosolygott. Összeszedtem a bátorságomat. Mondtam, hogy a személyiségéhez szerintem ez jobban illik, kóstolja meg, és ha tévedtem, keverek neki egy újabbat, ami szerintem illik hozzá. Nem kell fizetnie, amíg el nem találom. Elmagyaráztam neki, hogy ez művészet, ez pszichológia.
Azzal megfogta a Kamikázét és lazán lehajtotta. Majd újra rám szegezte zöld szemét, és mosolygott: "Nem rossz, de próbálja újra!" Isten az égben, éreztem, hogy jó úton haladok, és elé tettem a következő koktélt. Rám nézett. "PassioMint Szarlotka? Lássuk!" - ivott belőle néhány kortyot. "Hm, jó, jó, de nem elég jó. Próbálja újra! Én hiszek magában" - rám kacsintott, azzal felállt a bárszékről, és elindult a tánctérre.
A pasik tapadták rá, táncolt ő mindegyikkel, de igazából egyikkel sem. Egyszerre volt hideg, közönyös, mégis szenvedélyesen forrt körülötte a levegő. Határozott volt, ugyanakkor nőiesen táncolt a parketten. Az a fajta szépség volt, akit nézni szabadott, de ha a közelébe mentél, nagyot csípet, mint a medúza.
Fogtam egy poharat, öntöttem bele vodkát, jégkockába fagyasztottam mentát, tettem bele egy kis mentalikőrt, menta szörpöt, természetesen igazi mentát is. Igen, tettem még hozzá citrom és lime levét, egy-egy szeletet is, egy kevés almalevet, egy kis gyömbér levet is, és egy szeletet a jégkockába is fagyasztottam. Igen, ez jó lesz. Csípős, fanyar, erős és ütős, mégis enyhén édes, csábító. Zöld és aranyló.
Letettem a pultra. Lebegő csípőmozgással visszaült, ránézett a koktélra. "Ismerem?" Ingattam a fejem. Nem ismerheti, mondtam, új, ő ihlette. Lassan belekortyolt. Mosolygott. "Mi a neve?" "Gyömbéres Menta." Megismételte: "Gyömbéres Menta. Tetszik. Mennyi?" Nyújtotta a pénzt, de mondtam neki, hogy nekem a kihívás és az elégedettsége elég fizetség.
Lelépett a székről, megfogta a poharat és visszatáncolt a parkettre. Így találkoztam a GyömbéresMentával.Nincs hozzá hasonló ritka csípős, okos szépség. Szabadon lehet csak csodálni. De én egy csipetnyit meg tudtam örökíteni belőle egy pohárban.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.