Szeretlek, de képtelen vagyok együtt élni veled

Mindkettőjük családja kezdettől fogva támogatta a fiatalokat. A fiú iskola után rögtön munkába állt, ahogy a lány is. Az volt a tervük, hogy ha elegendő pénzt tudnak spórolni, akkor összeköltöznek, de addig, mindenki maradt a maga családjánál.

Munka mellett mindennap, ahogy ők nevezték „randi napot" tartottak. A közös cél és annak eléréséért folytatott szorgos munka nemhogy szétválasztotta, inkább összébb hozta őket. Minden egyes együtt töltött percnek tudtak örülni, és alaposan ki is használták azt. Ám amikor összeköltöztek, a közös idő új értelmet nyert mindkettőjük számára.

Az első időkben, mintha a mézes heteiket töltötték volna. Mivel hosszabb távon sosem voltak együtt egy fedél alatt, ezért az újdonság varázsa nagyon jó hatással volt rájuk. Azonban pár hónap együttélés után elkezdtek kijönni a különbözőségek, amik kissé beárnyékolták az egymás iránt érzett, addig olthatatlannak bizonyult szerelmet.

- Jaj ne már, megint? - sziszegte bosszúsan Kristóf. Állának nagy részén még ott várakozott a borotvahab, kezében mozdulatra készen a borotva, amikor meglátta, hogy a mosdókagylóból nem tűnik el a habos víz. - Kicsim! - Iza odasietett hozzá. - Hányszor kértelek, hogy mikor fésülködsz, ne a csapba szórd a hajat? Eldugítja a lefolyót, nem megy le a víz.

- Ne haragudj! Elfelejtettem... - a lány épp csak felsandított a fiúra, szégyenlősen.

- Komolyan? Szinte mindennap úgy hagyod itt a csapot. Egy hét alatt egy normális paróka kijönne belőle.

A srác próbálta egy viccel elütni a dorgálás élét, de Iza erre csak egy bocsit tudott morogni, majd ott hagyta őt főni a saját levében - a hajkupacos mosdóval együtt. Amikor Iza egyik este hazaért, alig várta, hogy csak bedőljön az ágyba, ám amikor belépett a lakásba, a kis főzőfülkés konyhában rögtön a mosatlannal teletömött mosogatót pillantotta meg.

- Kristóf! - kiáltotta a lány.

- Megjöttél, kicsim? - köszöntötte őt a fiú kedélyesen, azonban Iza kedve ettől nem lett jobb.

- Igen, de úgy látom te már jóval korábban és mégis egy disznóól a konyha. Nem mosogattál? Pedig megkértelek, hogy csináld meg, hogy estére már csak éppen csak az legyen, amiből eszünk.

- Tudod, hogy én egyszerre szeretek a nap végén mosogatni, amikor már nem lesz több koszos edény...

A lány felhúzta a pulcsijának ujját, odalépett a mosogatóhoz, ám Kristóf szavai hallatán megrökönyödött és hátra nézett rá:

- Szerintem te sosem mosogattál el életedben. És nem csak így, hanem sehogyan sem. Mikor nálatok ettünk, volt, hogy én segítettem anyukádnak, mert te egyszer sem. És a nővéred mániája, hogy nap végéig gyűjti a mosogatóban a koszos edényeket, pedig nekik még mosogatógépük is van.

Aztán már nem a hajas lefolyó, vagy a felhalmozott mosogatnivaló volt az egyetlen idegesítő dolog a másikban. A bevetetlen ágy, a nyitva hagyott ablak - és kihűlt lakás -, a mosás és a takarítás felosztása, elmismásolása is gyakran feszültséget okoztak. Iza rájött, hogy Kristóf abszolút nem házias, a fiú pedig ráébredt, hogy Iza pont olyan rugalmatlan és rendmániás, mint az anyja.

Egyesek azt vallják, hogy az összeköltözést jól meg kell tervezni, hiszen a fokozatosságon múlik a siker, mások viszont azt mondják, jobb minél hamarabb próbára tenni magunkat és a másikat, mert hiába a mindent elsöprő érzelmek, ha nem tudunk összecsiszolódni. Iza és Kristóf kapcsolata követendő példának tűnt, most azonban mégis értetlenül néznek egymásra, hogy vajon felesleges volt-e egymásra áldozni éveket az életükből?

Nyitókép: Shutterstock