Van, hogy az irigység egy barátságban üti fel a fejét

Nemrég egy kedélyes társaságban Zsófi szóba hozta, hogy a gyerekkori legjobb barátnője jó ideje undok vele, ő pedig nem tudja, mit tegyen.

Ha elmondja, hogy megbántva érzi magát, a barátnő nem is érti, miről van szó, miközben a szakadék egyre mélyül kettejük között. Többen is próbáltuk megfejteni a probléma gyökerét. A körülményeket kivesézve kiderült, hogy a két barátnő nagyjából ugyanabból a háttérből indult, és tinikorukban azonos életkörülmények között lettek közeli barátok.

Huszonöt év alatt azonban egészen más irányba fordult az életük. Zsófi háromgyerekes családanya lett, és férje oldalán tíz éve az otthoni teendőket igazgatja. Míg barátnője középvezető egy cégnél, ahol komoly anyagi és szakmai sikereket ér el, ám nemrég futott zátonyra a kapcsolata, amitől a család biztonságát remélte.

Vannak olyan barátságok, amelyek azonos vagy hasonló élethelyzet mentén születnek, ám sosem mélyülnek el eléggé ahhoz, hogy kibírják a körülmények változását. A bulizó egyetemisták, a kisgyerekesek, a nagycsaládosok, az elváltak, a gyereküket egyedül nevelő nők gyakran azért kerülnek közel egymáshoz, mert hasonló problémáikon keresztül könnyű kapcsolódni a másikhoz.

Később aztán - főleg, ha közel laknak, és sok szép élmény, emlék köti őket össze - továbbra is forszírozzák a barátságot, de azt veszik észre, hogy a másik nem figyel rájuk. Bagatellnek tartja a problémáikat, vagy épp egyszerűen olyan undokul viselkedik, mint Zsófi barátnője, akivel a történet indult.

Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, az, hogy a barátság kibírja-e az életkörülmények gyökeres változását, mindig az elmélyülés képességén múlik. Ha mindkét fél nyitott az önismereti munkára és nem fél a nyílt, őszinte beszédtől, akkor a barátság mélyülni fog.

Forrás: Shutterstock

Ha azonban a felek nem veszik a fáradságot, hogy szembenézzenek a saját érzéseikkel, és tartanak attól, hogy azt kibeszéljék a barátjukkal, akkor sajnos megette a fene az egészet. Marad egy felszínes, sok félreértéssel és tüskével teli kapcsolat, amelyet legfeljebb a régi szép idők emlékei, esetleg az ennél jobb társaság hiánya tart össze.

A barátságaim során többször volt olyan, amikor valamelyikünk szembenézett a ténnyel: irigy a másikra. Fáj neki, ami a másiknak van, és neki nincs. Ez gyakoribb, mint hinnénk. Zsófi is bevallotta, hogy irigyli barátnője talpraesettségét, jó fizetését, szakmai sikereit, munkahelyi kalandjait. A barátnő pedig alighanem azért piszkálja Zsófit, mert ő is szeretne már harmonikus családban élni, férjjel, gyerekkel - de ez eddig minden igyekezete ellenére sem jött össze.

A kérdés ilyenkor az, hogy szembe tudsz-e nézni a saját irigységeddel - vagy épp félelmeddel, dühöddel, más negatív érzéseddel, ami a baráthoz kapcsolódik. Felismered-e és beismered-e magadban, ha ilyen érzéseid vannak, vagy magad elől is elrejted őket.

Megmagyarázod, miért rossz a másiknak, más, külső tényezőre fogod a probléma okát, elfojtod a kapcsolódó gondolatmagokat. És ha mégis felismerted és beismerted, vajon képes vagy-e őszintén beszélni erről a barátnak, aki mellőzöttnek, sértettnek érzi magát?

Mérhetetlenül szerencsés vagyok, mert a két-három legfontosabb barátságomban felismertük azokat a pontokat, amikor az önmagunkkal való szembenézés éppúgy elkerülhetetlenné vált, mint a másik előtt való őszinte megnyílás. Ilyenkor órákon át beszéltük át az érzéseinket, kimondva az olyan kényes és fájdalmas mondatokat is, mint például az "igen, irigy vagyok rád", és persze bármi egyebet is, ami jött.

A szembenézés és a megnyílás mindig katartikus élmény volt, és egyben csodálatos terápia: mert nemcsak a régi jóbaráthoz kerültünk közelebb általa, hanem önmagunkhoz is. És egy önmagával rendben lévő ember mindig erősebb, teljesebb kapcsolatokat tud építeni, mint az, aki fél kimondani, miben van épp.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek