Két szerelmes lányt csaltál meg egyszerre...

Petra megkövülten állt a parkoló közepén. Úgy érezte magát, mint akin épp átrobogott a 6:10-es miskolci intercity.

Még megvan az utolsó emléke, ahogy Danival vidáman, nevetve lépnek ki a kávézóból, hogy utána elemi erővel, figyelmeztetés nélkül robogjon a mellkasának az a bizonyos szerelvény. Az idő akkor és ott hirtelen lelassult, az augusztusi fülledt levegő nehézzé vált, és kíméletlenül préselte össze a lány tüdejét. A másodperc töredéke alatt kívülről látta saját magát és a helyzetet, amire naiv szerelmesként a legrosszabb rémálmaiban sem volt felkészülve.

Egy kék szemű, barna hajú lány lépett a háta mögé, és nyomatékosan megköszörülte a torkát. Petra ijedtében hátra pördült, így a pillantásuk egy villanásnyi időre találkozott. A jeges tekintete egyszerre volt riadt és dühös. Esetlenül próbálta egyensúlyozni a biciklijét, amivel csak a Jóisten tudja, honnan került oda a semmiből. Mire feleszmélhetett volna, az ismeretlen bemutatkozásként a kezét nyújtotta felé.

- Bea vagyok - mondta határozottan.

A következő képkockán a kék szemű lány az ő egyetlennek hitt szerelméhez fordult, és kérdések tömkelegét, majd fenyegetések záporát zúdította a férfira. Az első néhány mondat még elért a tudatáig.

- Tudtam! Már múltkor is láttalak vele. Hogy képzelted ezt?! Lesz mit megbeszéljünk otthon!

Innentől számára kikapcsolt a gépezet. Mint egy némafilmet, lassítva még látta az eseményeket maga körül, de már nem hallotta a folytatást. Tompa volt, arcából kifutott a vér, testéből a maradék erő. Robotpilóta módban nyúlt az autója kulcsáért, agyában visszhangzott a központi zár kattanása, miután kábán elvánszorgott a kocsiajtóig.

Úgy érezte, hogy a mellkasát feszítő fájdalom ott helyben szaggatja darabokra. Levegő után kapkodott, a keze remegett, a szemeit égető könnyei kitörni készültek. Már nem érzékelte, mennyi idő telt el - talán egy perc sem, vagy akár ezer is?

Mire kótyagosan beült az autójába, a hangok újra dübörögni kezdtek, a forgatag felgyorsult. Bea épp úgy tűnt el, ahogy a érkezett: hirtelen és észrevétlenül. Dani esdekelve állt az autója mellett.

Forrás: Shuttertsock

- Kérlek, beszéljük meg! Én el akartam mondani. Nincs köztünk már semmi, muszáj hinned nekem!

Ő viszont nem hitt - nem tudott, és már nem is akart. Felvértezte magát megmászhatatlan falakkal és tüskékből álló páncéllal, amiket az évek alatt elsírt milliónyi könnyből és megannyi csalódásból épített maga köré.

A lelke mélyén rettegett attól, hogy megint betöri az orrát, mert túl sekély lesz a víz. A sokadik randevújukon a szíve viszont azt dübörögte: ez a fiú és ez a szerelem végre megérdemli azt, hogy mindenét beleadhassa a boldogságba. Tévedett. Az öreg kocsi motorja felzúgott, a fiú pedig hátralépett. A könnyein át a tükörben még látta a fiú távolodó, egyre kisebbre és kisebbre zsugorodó alakját, míg végül teljesen el nem tűnt.

A lány számára csak utólag derült ki, hogy Dani és Bea már több mint 16 éve voltak együtt. És hogy mi volt a hazugság ára? Megtanult lemondani még a reményéről is, mert elhitte a fiú kiszínezett történeteit. Az ilyen történetekben pedig nem számít, ki a főhős. Az egyetlen, ami számított, hogy vajon ki volt a hibás.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?