30 évesen már ideje lenne családot alapítani?

Egy netes kérdőívet töltögettem, amiben a "korcsoport kiválasztása" ponthoz értem. Azt már rég tudtam, hogy nem a 20-25 kategóriába tartozom, de az valahogy csak most realizálódott bennem, hogy hamarosan a 25-30-as besorolás felső határát is elérem.

Boldogan ünnepeltem, amikor negyed évszázados lettem, de most, a 30 év gondolatától egy picit megilletődtem. Azt nem tartottam valószínűnek, hogy amint betöltöm, teljesen más irányt fog venni az életem, mégis próbáltam felkészülni lelkileg a változásra. Elképzeltem néhány lehetséges utat, amiből az egyik talán az én történetem lesz.

Éljen a társadalmi elvárás és a családi nyomás!

Nem várok tovább. Aki bújt, aki nem, én márpedig férjhez megyek és gyereket szülök! Nem válogatok, teljesen megfelel apajelöltnek az, aki jelenleg mellettem van. Van két keze, két lába, dolgozik, szeret engem, és mindent megtesz, amit kérek. És hogy én szeretem-e? Nem fontos!Majd kialakul. Vagy átalakul. Úgyis azt mondják, hogy a szerelem idővel szeretetté szelídül.

Mi baj lehet, ha kihagyom a pillangós, tenyérizzadós, észvesztős részt? Különben is, mindenki azt mondja, hogy már benne vagyok a korban. Ha most nem, később már ennyi esélyem sem lesz.

Anyagi háttér, egzisztencia, saját lakás? Ugyan már! Ha arra várok, hogy mindezt megteremtsem, akkor tényleg elég kilátástalan lesz a helyzet. És a papám is megmondta: "Bezzeg nagyanyáddal mi egy szobában is boldogok voltunk, és anyádnak is volt mit enni adnunk!" Kérdés van?

Szingli vagyok, ezt választottam!

Beteg vagyok. Sikeresen összeszedtem egy kellemes kis influenzát - közel 40 fokos lázzal nyomom az ágyat. A fülem hasogat, ráz a hideg, és jólesne egy tea. De ahhoz fel kellene kelnem, mert senki sincs, aki megcsinálná. Egyedül vagyok. Baszki, tényleg egyedül vagyok! Hirtelen halálfélelem és pánik tör rám. Potyognak a könnyeim, és iszonyatosan sajnálom magam. Szegény én! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Valakit muszáj felhívnom. De kit?

Forrás: Shutterstock

Anyámat, aki már egy ideje azt hiszi, leszbikus vagyok, mert kb. 5 éve volt, hogy férfival az oldalamon jelentem meg otthon? És aki azt feltételezi, hogy a lakótársam - aki történetesen lány - egyben élettársként is funkcionál? Vagy a barátnőmet, aki két etetés között pelenkát cserél? És akinek a szeme alatti táskák lassan bőrönd méretűre nőnek a kialvatlanságtól, miközben férjura kívánságainak is próbál eleget tenni?

Esetleg próbálkozzak a legutóbbi "kalandommal", akivel már az elején tisztáztuk, hogy "csak szex, és más semmi"? Mert egyikünk sem akar még elköteleződni, hiszen jó ez a szabad élet. Nincs számonkérés, nincs közös kassza, nincs anyós. És én ezt választottam.

Úgyhogy most fogom magam, vizet forralok a teának, és megkeresem a lázcsillapítót az üres borosüvegek és papírzsebkendő halmaza alatt.

Csak a jelen számít!

Szombat van, jóleső fáradtsággal ébredek a tegnap esti buli után. Pirítóst és teát reggelizem. Szól a zene, az asztalnál ülve élvezem a napsütést. Délután kávézás, este mozi. És az a srác... Annyira jól táncolt. Szép szeme és finom csókja volt. Megadtam a telefonszámom - vajon felhív? Mindegy is. Most felöltözöm, és sétálok egyet ezen a szép délelőttön.

Fotó: Szabó Gábor
Még több olvasnivalóra vágysz?
Megértjük, és segítünk is neked. Ha idáig eljutottál, biztos Pechál Péter írói oldala is tetszene, ahol rengeteg hasonló téma vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek