Egy csillaghullás átvilágította az életem...

Vártam, hogy megjelenjenek a csillagközi vándorok. Én is úgy tettem, mint sokan mások. Amikor a meteor belépett a Föld légkörébe, felizzott, majd egy röpke pillanatig fénycsóvát képezett és megsemmisült, kívántam egyet. Mert azt mondják, hogy ilyenkor teljesül.

Akkor már régóta ettem egyedül a kenyerem. Két éve váltam el, és azóta sem tudtam felmutatni egy valamire való kapcsolatot. Egyáltalán nem éreztem magam se boldognak, se egésznek. Valaki hiányzott mellőlem. Nem volt már velem Ő, akivel annyi szép álmot szőttünk. Minden tervünk dugába dőlt, az álmaink még azelőtt szétfoszlottak, mielőtt megvalósíthattuk volna őket. Így mi mást kívánhattam volna, mint azt, hogy boldog legyek?

Mivel a Hold nem volt az égbolton, az utcai lámpák pedig falun nem borítják fényárba az utcákat, meseszép látványban volt részem. Bámultam az eget - Szent Lőrinc egyik könnye hullott a másik után. Annyira lefoglalt a látvány, hogy minden más megszűnt körülöttem, úgy éreztem, az idő is megállt. Egyre jobban lelassultam, megnyugodtam.

Teljes kikapcsolódás volt heverészni és gyönyörködni az univerzum látványos előadásában. El is szundítottam, és furcsa álmom volt. Láttam magam odafentről. Néztem az embert, aki én voltam, és nem értettem, mi oka van panaszra. Majd arra ébredtem, hogy hűséges házőrzőm odafészkeli magát mellém és beleszuszog a fülembe.

Ott és akkor megváltozott a körülményekhez való viszonyom. Azóta máshogy nézek a világra, az emberekre és magamra. Ha van valakim, boldog vagyok, de nem azért, mert egyedül nem találom meg az örömöt az életben. Azon a varázslattal teli nyáréjszakán "felébredtem". Nem kellett mást tennem, mint meglátni, észrevenni azt a csodát, ami ott volt előttem, de nem vettem róla tudomást. Távolra, a csillagok közé kellett elutaznom, hogy olyan közel kerüljek magamhoz, mint még soha.

Ma is pont olyan éjszaka van. A csillagok most is hullanak, és az élet most is ugyanolyan szép. Boldog vagyok, mert már észre is veszem. A csodák, a szép dolgok csak azok előtt jelennek meg, akik látni akarják, akik hisznek bennük. Kinyíltak a szemeim, a látásom nem homályosítják el többé az önsajnálat könnyei. Megtaláltam azt a boldogságot, amit sokáig csak kerestem. Nem másban, nem mástól kaptam - visszatértem oda, ahonnan valamikor elindultam, önmagamhoz.

Még többet szeretnél belőlünk?

Gyere és iratkozz fel a kiBESZÉLŐK youtube csatornára! Izgalmas témák, aktualitások, vélemények és szórakozás egy helyen. ;)Forrás: She.hu

Nyitókép: Shutterstock