Egy szakítás felszabadító ereje...

Ezt nem lehet megmagyarázni. Egyszerűen csak érzem, hogy a közeledben akarok lenni, a bőrömön érezni az érintésedet, hallani a férfias hangodat. Mióta találkoztunk, nem szabadulok a gondolattól, hogy kellesz nekem - annak a nőnek, aki eddig inkább hátralépett, ahelyett, hogy előre indult volna.

Aki elfogadta, amit kapott, aki nem mert többre vágyni, mert azt hitte, neki csak ennyi juthat az életben. Az elmúlt tíz évben azt tanultam meg, hogy a kiadagolt szeretet és figyelem nekem elég kell, hogy legyen. Aztán a kalitka hirtelen eltűnt - ahogyan az a férfi is az életemből, aki bezárt. Egy másik nőt szemelt ki magának, akin kedvére uralkodhat.

Én pedig itt maradtam, és újra meg kellett ismernem önmagamat, a lehetőségeimet, az életemet. Rájöttem, hogy nemcsak vágyhatok a többre, de el is érhetem azt, és ha meg is botlom, nem biztos, hogy a földre zuhanok. Hogy minden, amit hallottam, hazugság volt, és egy másik férfi is táplálhat irántam vágyat. Ahogy én is iránta.

Csak berohantam az üzletbe, ahogyan mindig, és gyorsan felkaptam, ami kellett. Te a sorban álltál, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, előreengedtél. Nem siettél, számodra mindegy volt, hogy most vagy öt perc múlva fizetsz. Sugárzott rólad, hogy az életed kerek - nem érzel hiányt, nem menekülni akarsz, hanem élvezni mindazt, ami a napjaid része.

De nemcsak mosolyogtál, meg is szólítottál. Viccelődtél, és ezzel kizökkentettél abból a görcsölésből, amiben éltem. Arra a néhány percre letehettem a mázsás terhet, amit évek óta cipelek: hogy nem vagyok elég, hogy tennem kell azért, hogy felfigyeljenek rám és szeressenek.

Vidám tekinteted minden pillanatban erősített, amikor a szemembe néztél, és mikor végigpásztáztad a testemet. Igen, észrevettem, hogy elidőztél a blúzban finoman kirajzolódó melleimen, de tudod mit? Élveztem. Nagyon. Pezsgett bennem a vér. Hiába voltunk egy csendes üzletben, kiáltani szerettem volna: végre! Majd az elválasztó után nyúltam, te pedig a kezemhez értél:

- Hagyd nyugodtan, nem kell kitenned, semmi olyat nem vettél, amit nem szeretek - mondtad viccelődve.

Forrás: Shutterstock

Borzongás futott végig rajtam a finom érintéstől. Kívántalak mindennél jobban, és nem szégyelltem magam miatta. Máskor zavarba jöttem volna, de most még többet akartam belőled és az együtt töltött percekből. Nem féltem már attól, hogy kevés lennék, ahogyan attól sem, hogy az időm lenne az. Aztán végeztem, pakolni kezdtem, indulnom kellett. Egy pillanatra megfordultam, még egyszer rád néztem.

- Dávid vagyok.

- Anna - válaszoltam gondolkodás nélkül.

Belenyúltam a táskámba, hogy megkeressem a névjegyemet. Oda akartam adni, de nem voltam ennyire bátor. Te viszont igen:

- Itt a névjegyem. A megnevezéssel, szakmámmal ne foglalkozz, csak a telefonszámommal! Félre ne értsd, nem azért mosolyogtam rád, mert új ügyfelet keresek. Megtetszettél, és szeretném, ha az, ami most elkezdődött, folytatódhatna. Általában nem csinálok ilyet, de most az egyszer igen. Tudom, hogy ez rossz duma, de legalább őszinte. Nem készültem előre szöveggel.

Megköszöntem, elraktam - hat napja hordom a táskámban. Még nem döntöttem el, hogy felhívlak-e, csak azt, hogy szép emléke vagy az új életemnek. Várok, és közben büszke vagyok magamra: hogy bátor voltam, hogy megéltem a pillanatot, és arra is, hogy vágytam rád, szenvedéllyel, akarással - ahogyan egy nő vágyik egy férfira.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek