A gonosz és rideg nők öregednek meg magányosan!

Pálmának vélhetően már gyerekkorában sem voltak őszinte kapcsolatai. Senki nem tudta, hogy mitől lett olyanná, amilyennek ma ismerik, de tény, hogy nem jó természettel áldotta meg a sors.

Magas, dekoratív, de piszokul manipulatív, céljait mindig elérő, törtető felnőtt vált belőle. A játszmázás az élete része lett. Új ismerőseit mindig lenyűgözte, hogy mindent tudni akart róluk, megértőnek és kedvesnek mutatkozott. Majd, amikor az illető a legsebezhetőbb volt, akkor rúgott rajta egyet.

Akit bántott, egy életre megjegyezte, és néhányan bele is rokkantak az akcióiba lelkileg. A barátokat rendszeresen egymás ellen hangolta, és élvezte a kialakuló drámát. Szerintem szimplán irigyelte azokat, akik - vele ellentétben - barátságokat, mély kapcsolatokat tudtak kialakítani...

Voltak munkatársnői, akiket azért utált, mert gyerekük volt, és a családot helyezték a munka elé, ő pedig gyűlölte a gyerekeket. Vagy az volt a szekálás tárgya, hogy ennyi idősen már lehetne gyerekük, vagy már rég férjhez kellett volna menniük. A végén pedig mindig hozzátette, hogy "Ezen el kellene gondolkodni." Így akkor is kétséget ébresztett a másikban, ha az tudta, hogy csak piszkálják.

Mindezt örökké mosolyogva tette. Ettől volt még ördögibb. Mindenkit kritizált, de jó tanácsnak álcázta. Mintha ő tökéletes lett volna. Talán a kutyáit és a nyulait szerette, az embereket sose. Csak akkor tűnt őszintének, mikor nagy elánnal köszörülte nyelvét a munkatársakon. Akkor átjött, hogy tényleg szívből gyűlöli őket.

A cégnél hamar híre ment rossz természetének. Sajnos, mivel a játszámázáson kívül hosszú nyelve is volt, egy idő után vezető pozícióban találta magát. A kollégái rettegtek tőle, akiket pedig ellenségének kiáltott ki, igyekeztek minél messzebbre elkerülni. Sosem tudhatták, mikor talál fogást rajtuk. A vezetőtársai sosem akarták látni az igazi énjét, a beosztottai pedig nem mertek panaszkodni, mert süket fülekre találtak. Így aztán a kollégái évekig hiába várták a pillanatot, hogy a sors keze utoléri, és visszaadja neki azt a sok gonoszságot, amit elkövetett mások ellen.

Forrás: Shutterstock

Pálma élvezte a kiskirályságát. Naprakész volt a munkatársak közötti kapcsolatokból, és az információkat saját, önös érdekeinek megfelelően használta. Úton-útfélen hangoztatta, mekkora tudással és tapasztalattal tett szert a vezetői székre. Mindene megvolt. Örökké erős nő benyomását keltette, jéghidegnek és számítónak mutatkozott. Sosem lehetett rajta látni, ha valami bántotta. Pedig jutott neki a negatívumokból is.

A haja a kora előrehaladtával egyre ritkult, kénytelen volt hajpótlást bevetni, hogy valahogy kinézzen. Nem akart róla tudomást venni, hogy már nem hamvas csitri, akit körüldongnak a férfiak. Udvartartását talpnyalók alkották, akik valamilyen előnyt reméltek tőle, és kellő diplomáciai érzékkel tudtak lavírozni az érdekek sűrű hálójában. Így sokáig nem kellett szembenéznie a valósággal.

Ám egyszer csak azt vette észre, hogy bőven túl van a negyedik X-én, és nincs mellette senki. Csak felületes látszatkapcsolatai vannak. Nem tisztelik, hanem rettegnek tőle, és minden reggel magányosan ébred. Az egyedüllét gondolkodásra késztette. Azt hiszem, felismerte, hogy az utolsó előtti pillanatban van, és ha nem változtat, örökre így marad...

Ezután már igyekezett kibújni a bőréből, próbált közeledni az őt körülvevő emberekhez. De senki nem vette komolyan. Mindenki elfordult tőle, hiába győzködte őket, hogy más lett, nem hittek neki. Az utolsó évei magányosan és megkeseredetten teltek, sosem sikerült társra és barátokra találnia - a sors keze utolérte.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?