Meguntam, hogy mindig csipkés combfixben látlak!

Könnyű mást kritizálni, bírálni. Nem gondoljuk végig, hogyan kerülhetett abba az élethelyzetbe. Nem értjük, mert nem ismerjük a történetét. Mindenkinek vannak elvei, amikről azt hiszi, hogy soha nem fogja feladni őket.

Nekem is volt annak idején egy: hogy soha, semmilyen formában nem fogok férjes nővel viszonyt létesíteni. Ez szépen is hangzik, mindaddig, amíg az ember a józan eszére hallgat. Mert tudja, hogy nem lehet öröm és boldogság a vége egy olyan kapcsolatnak, amiben az egyik fél nem független. Na de amikor már hónapok óta egyedül voltam, és minden kapcsolatom már akkor befejeződött, amikor még el sem kezdődött... akkor már nem törődtem az elveimmel.

Mivel egy független nőt sem tartottam hozzám méltónak, még annyira sem, hogy legalább az ágyamba vigyem, nagyfokú kapcsolat -, szex- és szeretethiányom volt. Akkora, hogy nehéz lenne szavakkal leírni. Mentségemre legyen mondva, hogy nem én kezdeményeztem - én csak megadtam magam. A hölgy volt az, aki szemet vetett rám és kivetette a hálóját, amiben szépen fennakadtam és benne is ragadtam.

Nyilván ha nem szenvedek az egyedülléttől, ha épp jó lelkiállapotban vagyok, akkor vagy lepattintom, vagy ésszel megyek bele a játékba. De nem így volt. Nem vágytam másra, csak szeretni és szeretve lenni. Imponáló volt, hogy valaki észrevett, hogy valaki értékelt, mikor régóta figyelemre sem méltattak. Különlegesnek éreztem magam.

Mire észbe kaptam, már benne is voltam egy szerelmi háromszög kellős közepében, mégpedig nyakig. Hiba volt, hogy nem bírtam féken tartani az érzelmeimet, mert természetesen bele is szerettem az illetőbe. Neki pedig nagyon jókor jött a szeretetem, mert a férjétől nem kapott mást, csak mellőzöttséget.

Ugyanúgy szenvedett a figyelem hiányától, mint én. Ugyanúgy nélkülözni kényszerült a testi kapcsolatot, mint én. Ekkor talált rám, és mivel hasonló állapotban találkoztunk, mi sem természetesebb, hogy őrülten egymásba szerettünk. Minden szép és jó lett volna, ha nincs férjnél, mert akkor továbbléphettünk volna a kapcsolatunkban. De mivel nem így volt, megmaradtunk a szenvedélynél. Mindent megadtunk egymásnak, amit adhattunk...

Forrás: Shutterstock

Egy ideig tökéletesnek tűnt a dolog. A gondok akkor kezdődtek, amikor kezdtem keveselni az együtt töltött időt és annak formáját. Mozi, színház, közös kirándulás szóba sem jöhetett. Soha nem kísérhettem a jobbomon, soha nem lépkedett mellettem csinos kisestélyiben, hogy elvigyem színházba vagy étterembe.

Nekünk a szép ruhát csak a csipkés combfix vagy a szexi melltartó jelentette. Ezekben többet láttam, mint utcai ruhában. Többet voltunk ágyban, mint bárhol máshol. Mivel nem akartam csak szexpartner lenni, hamar vége lett az egész románcnak. Még azelőtt, hogy a szexen kívül lett volna valami más közös emlékünk...

Ahogy mondta, én voltam az ő gyógyszere, én gyógyítottam ki a depresszióból, nekem köszönheti, hogy újra nőnek érezheti magát. Hogy nekem mi jutott? Feléledt, sőt, felpezsdült a szexuális életem. De mivel semmilyen tűz nem loboghat örökké, így csökkenteni kellett volna a hőfokot, hogy ne égjünk meg tőle. Nem léptünk tovább, mert a szexen kívül nem tervezhettünk együtt semmit.

Így nem jutottunk el abba a meghitt, nyugodt állapotba, amibe normális esetben továbblépnek a szerelmes párok - persze csak akkor, ha mindkettő független és nem a tilosban járnak. Így bár fájdalmas volt az elválás, egy percét sem bántam meg a kapcsolatunknak. Mégis azt mondom: soha többé nem kezdek férjes nővel. Mert ha nem tud kiteljesedni egy szerelem, akkor jobb bele sem fogni...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?