Greta May: Az egyedülálló nők erejének titka

Sosem gondolta, hogy ez ilyen nagyszerű. Hogy az egyedüllét így megacélozza majd, ilyen kérdőjelek nélküli magabiztosságot, stabil harmóniát ad. Minden magától értetődő és egyértelmű volt. Akire számíthat, az ő. Saját maga. Nem kell ennél több.

Pedig hat hónappal korábban még szinte vinnyogva sírt esténként, és nagy betűvel belevéste a naplójába: NEM BÍROM! Ez még közvetlenül a szakítás után volt, mikor magára maradt a tágas bérelt lakásban. Titokban arra vágyott, hogy Áronnal fognak itt élni, ehelyett a srác bemondta az unalmast, ő meg ottmaradt magában. És elviselhetetlennek érezte az életet.

Elveszett királykisasszonyként kapkodott maga körül, hogy kitöltse a rászakadt időt valamivel - próbált embereket gyűjteni, nehogy egy percig is egyedül kelljen lennie. Persze, ahogy ez lenni szokott, mindenki megérezte a kétségbeesését. Azt, hogy erővel kapaszkodna bárkibe, bármibe: barátságba, munkahelyi kapcsolatba, szerelembe. Naná, hogy szinte menekültek előle.

Ma már mosolyogva gondolt vissza ezekre a hónapokra, de akkor egyáltalán nem volt vicces. Úgy érezte, mintha kitették volna egy lakatlan szigetre, ahol a fájdalom az egyetlen társa. Rémülten kapálózott a magány mocsarában, és semmit sem szégyellt. Még azt sem, hogy Áront hívogassa telefonon, ha elromlott valami a lakásban - az új barátnő nagy örömére... Aztán mikor a csaj kiverte a balhét és eltiltotta tőle a fiút, ez a mentsvár is bedőlt. Az utolsó. És akkor szembe kellett nézni a kérlelhetetlen egyedülléttel.

Nem tudta, mikor fordult át az egész elviselhetetlenből tűrhetőbe, tűrhetőből átlagosra, végül nagyszerűre. Fokozatosan történt, talán ahogy egyre több sikerélménye akadt. Az első csőtörés, amit egyedül vészelt át, dühösen ordítva, aztán kétségbeesetten bőgve, végül kínjában röhögve. Az első villanykörte, amit magában cserélt ki. Az első este, mikor egy csomag chips társaságában végre gyötrődés nélkül nézett végig egy filmet. Csak úgy, belefeledkezve a nyugiba, a nassolásba és a történetbe...

Forrás: Shutterstock

Fokozatosan értette meg, hogy ez nem is olyan rossz. Sőt, tulajdonképpen szuper. Két hónap múlva már nem tehernek élte meg a lakás jótékony csendjét, hanem menedéknek. Jó volt hazaérni az egész napos meló után. Jó volt, hogy újra van ideje zenét hallgatni, olvasni, tornázni, amikor csak kedve támad - nem kell tekintettel lennie senkire.

Jó elmenni és úgy visszatérni, hogy mindent pontosan ott talál, ahol reggel hagyta. De a legjobb mégis a biztos tudat, hogy történhet bármi, mindent meg tud oldani. MINDENT. Nincsenek rémisztő szituációk, nincsenek legyőzhetetlen kihívások. Van egy stabil pont a világban - önmaga. És amint erre rájött, a vonzereje is visszatért. Már nem taszította az embereket, sőt, alig tudta levakarni őket magáról.

Nem zárkózott be, nem élt remete életet, de közben vigyázva őrizte a saját világát, ahová egy bizonyos ponton túl nem léphetett be senki. Nem félt a szerelemtől, tudta, hogy valamikor újra beengedi majd az életébe, de érezte, hogy még nincs itt az ideje. Most még fürödni akart ebben az új boldogságban. Az újonnan szerzett erőben, amit a magabiztossága jelentett. Egy hete összefutott Áronnal, és csak mosolygott a fiú csodálkozó, majd vágyódó pillantásán. Érezte, hogy egy szavába kerülne, és visszajönne... De már nem akarta ezt.

Tudta, hogy az új személyisége újfajta férfit kíván. Olyat, aki tiszteli benne az erőt, a tartást, a függetlenségéből adódó stabilitást. Nem álmodozott, nem nézett előre, csak élte az életét, és biztosan érezte, hogy idővel beköszönt hozzá a szerelem. Ha pedig mégsem, már nem tragédia...

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek